Interjú Molnár Tamással


Végítélet – Molnár Tamás könyve (interjú)

A Végítélet – Zuhanás az apokalipszis felé című kötet kapcsán beszélgetünk Molnár Tamás képzőművész íróval.

“Lényeges különbség van a végvárás és a végzet tudata között, ez a különbség az apokaliptika és az eszkatológia között. Az apokalipszis kedély dolga, de az eszkatológia a végső dolgokról való tudás.” Hamvas Béla

III. rész

– Ismét eltelt fél év a legutóbbi beszélgetésünk és könyve kiadása óta. Az első találkozásunk alkalmából azt vizsgáltuk meg, hogy a növekvő létrontás során milyen okok és indokok indították el Önt ezen a rögös, istenkereső úton, mi motiválta ennek az igen személyes „tamási evangéliumnak” a létrejöttét. Második találkozásunk alkalmából – az anyagi világ súlyos válságán túl – sok szó esett a mai zsidó-keresztény vallás erkölcsi és morális hanyatlásáról és végső megromlásáról. A legutóbbi interjút azzal zártuk, hogy az emberiség egyre fokozódó, összetett és mélyülő válságából nincs már menekvés és kiút Isten közvetlen segítsége és beavatkozása nélkül. Most, pünkösd napjaiban a Szentlélek kiáradásának idején, folytassuk innen ezt az érdekfeszítő beszélgetést.

– Az emberi létezés tér-idő szövetében végzetes szakadás keletkezett. A világmindenség, melynek duális anyagi-szellemi hálóját Isten fonta meg bennünk és körülöttünk, az mára véglegesen szétszakadt. Az ember Isten elleni nagyképű, arrogáns és „felvilágosodott” lázadása teljesen széthasította ezt az érzékeny szövetet. Az ember brutálisan felborította a világ rendjét és harmonikus működését. Minden emberi vétség és bűn tovább repesztette ezt az érzékeny kozmikus szövetet. Az emberiség elszakadása Istentől sokkal hatalmasabb és mélyebb, mint az gondolnánk! A gátlástalan önzés, az elkeseredettség, a magára maradottság, a gyűlölet, a meggyalázás, az élősködés, és az élet elleni gyilkosságok mind-mind az emberiség Isten elleni lázadásának borzalmas következményei. Isten ott van e szakadás egyik oldalán, míg az ember magányosan ott rekedt a másikon. Nincs már semmiféle mód arra, hogy ezt a végzetes rést befoltozzuk. Nincs már járható út, amely átvezet a másik oldalra. A „modern” ember felégette maga mögött – és ezáltal maga előtt is – a lehetséges utakat! Az emberiség gőgösen elutasította és ellökte önmagától Istent, s ezért már csak Isten önzetlen szeretete és akarata állíthatja helyre ezt a szétszakadt kapcsolatot. Bármennyire hihetetlen, de egyre inkább ki vagyunk szolgáltatva az Ő teremtő akaratának.

– Ennyire fontos lenne mai világunkban Isten jelenléte? A legtöbb profán ember azt mondja és gondolja, hogy a világ láthatatlan része lényegtelen, a hitet és a szeretetet nem lehet megenni…

– Fel kellene végre fognunk, hogy csodálatosan egyedi, kozmikus lények vagyunk! Évezredekkel ezelőtt már Gilgames is tudta, hogy kétharmad isteni (kozmikus) rész mellett mindössze egyharmad földi (anyagi) összetevőből áll az emberi teremtmény. Az emberi lény folyamatosan két világ, az öröklét és a múlandóság határán tartózkodik. Isten nélkül az emberi faj méltósága nem tartható fenn. Isten a legmagasabb szintű idea, és egyben a leghatalmasabb realitás, melyre az emberi létezés felépül. Csodálatos, hogy ezt a teremtett világot eközben tökéletes, rendszerbe foglalt duális analógiák zárják egységes keretbe. Az emberek Istennel való összekapcsolódása olyan, mint ahogyan egy férfi és egy nő eggyé válik a közös gyermekben. Minden emberben ott lakozik az isteni szellemi és lelki fényesség maga. Ennek a belső kapcsolatnak a hiányában az emberek olyanok lennének, mint egy új autó motor nélkül. Lehet, hogy külsőleg jól néznénk ki, de nem működnénk, hiszen hiányozna belőlünk a legfontosabb „alkatrész”. Isten minden anyagi és spirituális élet ősforrása. Az ember meghalna, ha nem lenne körülötte fény, víz, föld és levegő. De akkor is halálra lenne ítélve, ha nem lenne benne szeretet, fény és lélek. Isten az emberi lelkeket úgy teremtette meg, hogy azok szorosan hozzá kapcsolódjanak. Bármilyen furcsa, de a test halott lesz, ha benne a lélek megkövül! Minduntalan elfelejtünk valami fontosat: az örök és végtelen időben nem a testnek van szelleme és lelke, hanem fordítva, a szellemnek és léleknek van teste! Isten a lelkeken keresztül veszi birtokba az anyagot. Az örök élet nem akkor kezdődik, amikor a testünk meghal. Igazán akkor kezdődik, amikor teljes lényemmel összekapcsolódom teremtőmmel. Amikor a személyes beavatás során a fény, a szeretet, a szellem és az akarat teljes mélységében behatol az emberbe és átformálja azt. Isten akkor kezd élni igazán bennünk.

– Mintha ez a gyakorlatban nem lenne ilyen egyszerű. Ma már tudjuk, hogy a kozmikus világ döntő többségét a sötétség, vagyis a sötét anyag alkotja a fénnyel szemben. Tudjuk, hogy minden sötét anyag tökéletesen rabul ejti, elnyeli és magába zárja a fényt. A tudomány azonban egyre többet tud az anyag láthatatlan másik pólusáról, az antianyag létezéséről. Amit viszont biztosan állíthatunk az, hogy a teremtés folyamán Isten hatalmas engedményeket és előnyöket biztosított az anyagi (sötét) világ számára. Hamvas Béla találóan fogalmaz, amikor azt állítja, hogy a jézusi üzenet és az általa képviselt felvillanás valamint önzetlen szeretet, mindössze aprócska irritáció a kiterjedt létrontás sötét anyagi vetületében.

– Jézus és a többi fénylő üzenethozó, már „csak” az elhatalmasodó létrontással szembeni reakció volt. Ez a katartikus reakció vagy irritáció azonban, ha gyökeresen megváltoztatni nem is tudta, de alapvetően áthatotta az életünket. Annak ellenére igaz ez, hogy a világi élet alapjai megrendültek, s körülöttünk szinte minden elszakadt a valóságos teremtés rendjétől. Ma már a szellemi és gazdasági létezés összes feltétele drámai módon problematikussá változott. Talán az egyik legfontosabb jelenség a léleknélküliség, vagyis a hit elfáradása, összeroskadása és kimerülése. A nagy kielégületlen történelmi várakozás közben, az emberek döntő többsége többé már nem hisz az igazságos Istenben, az emberiség összetartozásában, a töretlen fejlődésben, a lineáris haladásban, a megváltó tudományban, a jóléti demokráciában, az igazságos kapitalizmusban vagy a szocialista utópiákban. Pedig a szellemtudományok képviselői már régen érzik a bajt, az egzisztencialista gondolkodók pesszimisták, individualisták és egoisták lettek. Nem csoda, hiszen Isten helyére az ember lépett, s körülöttük teljesen felbomlott a szakrális rendhez, a földhöz és éghez való viszony. Isten eltűnt a szemünk elől, maradt helyette a pénz, a fogyasztás, a technika és a gépek bálványimádata. A keresztény krízis immár teljesen beteljesedett: az intézményesített egyház kiürült és avítt kultúrtörténeti menhellyé változott, miközben az egyházak vallási tevékenysége sokszor egyfajta pénzért megvásárolható, liberális szolgáltatássá alacsonyodott. Még szerencse, hogy az élet misztikáját egy áthatolhatatlan éteri fátyol lengi körül és takarja be.

A megismerés örök célja az isteni fény feltárására irányul. A tudomány azonban, amely heves igyekezettel kívánja megfejteni a teremtés rejtett titkait, nem látja át az egészet, nem érti a lényeget, teljesen elveszik a részletekben. Nem is láthatja az igazi esszenciát, hiszen a mindenkori valóságnak dolgozik és nem az örökkévalóságnak! Egzisztenciánk betegesen technicizálódott, mechanizálódott és materializálódott. A lélek ennek az egyre gyorsuló és süllyedő folyamatnak az áldozata lett. Az általunk felmagasztalt technika kozmológiai szerephez jutott, vagyis egy új, virtuális világot (valóságot) teremtett! Ebben a torz létezésben már nem az ember uralja a technikát, hanem a technika hatalmasodik el a kiszolgáltatott emberen. Ez a látszólag racionális, Istent nélkülöző világ az elkényelmesedett, kapaszkodók nélküli, kétségbeesett embert elszigeteli és magányossá teszi. Ez a torz létezés felemészti az emberfeletti célokat, felőrli a szabad szellemet és akaratot, felbomlasztja a családi és nemzeti közösséget. A beteggé tett ember felhagy a lelki élettel, az imádsággal, a szépséget és harmóniát nem látja meg, nem érdekli az igazság sem, hiszen életében minden múlandó értéktelenséget készen megvásárolhat. A boldogságot már nem a lélek és a szellem irányaiban keresi, hanem a testi (étel, ital, szexualitás) és a testen kívüli boldogság (hatalomvágy, pénz) irányaiban. Itt már a tér és idő is megváltozik, kizökken önmagából. A szakrális, a kozmikus, a biológiai tér és idő is virtuálissá, azaz mesterséges, művi kategóriává redukálódik. Az ember ebben a felgyorsult és hamis virtuális létben teljesen elveszíti a szemlélődés képességét és ez által a beavatás lehetőségét. Isten beláthatatlan távolságba kerül, hiszen a szakralitás, a misztika, a metafizika, sőt még a kultúra és a művészet sem képzelhető el szemlélődés és elcsendesülés nélkül. Jól látható tehát, hogy a jelenlegi összetett és drámai világválság egész problematikája az Isten és ember között feszülő alapvető konfliktusba torkollik.

Az isteni fény persze sohasem veszik el, teljesen felesleges és egyben lehetetlen is tudományosan, számokban és mennyiségekben körülírni. Már Zarathusztra (Zoroasztész) tudta, hogy a világban kezdetek óta harcolnak egymással a fény (jó) és a sötétség (rossz) erői. Az anyag örök metamorfózisa során állandóan előbukkan és felszabadul Yama, a fénylény. Ez az elpusztíthatatlan és feltámadó világosság egyrészt megtermékenyíti, másrészt öröktől fogva irritálja a sötétséget. Minden, ami az emberiséggel történik, azt az első és az utolsó fénylő esemény határozza meg. Mi, az örök jelenben élő emberek sem a kezdetet, sem a véget nem látjuk tisztán, de a végső idők közeledtével egyre inkább érzékeljük ezt a felvillanó kezdetet és e végső felfénylő beteljesülést.

– Sokat és sokszor emlegetjük Istent, de a mai kor istenképe – éppen az egyházak és a média „áldásos” tevékenysége miatt -, erősen leegyszerűsített, lebutított és primitív istenkép. Hiába hatol be a tudományos megismerés a világegyetem rejtelmeibe, Istent még mindig öreg, szakállas férfiként látjuk magunk előtt. Ez a kép szinte semmit sem változott az évszázadok alatt. Jól van ez így?

– A nyugati világ kicsinyke antik istenei mind elpusztultak. A világban szétáramló minden élő isteni üzenet és hírvivő kelet felől érkezett. Az Aranykort követően a mai Perzsia területén felbukkant Zarathusztra, aki még értő módon tolmácsolta az égiek üzenetét. Aztán eljött Krisna Indiából, aki elhozta nekünk az örök élet titkát. Aztán jött Mózes, az egyedi, kiválasztott és felsőbbrendű nép fajelméletével. Aztán jött Kínából Lao-Ce és Kung Fu-Ce, az élet Út fontosságát hirdetve. Aztán Egyiptomban megszületett Ehnaton, a ragyogó napkultusz híveként. Aztán kelet belsejéből eljött közénk Buddha, aki megmutatta, hogyan lehet eljutni a mozdulatlan szemlélődéstől a tökéletes beteljesülésig. Aztán jött Júdeából az egyetemes fordulópont Jézus, az önzetlen szeretet tanításával. Aztán felbukkant Belső-Ázsiából Mani, a nyugat Buddhája és a kelet Jézusa, aki az isteni fény mindenhatóságát hirdette. Aztán az Arab-félszigeten megjelent Mohamed, aki a történelmi elődökből összegyúrta az iszlám harcos vallását. Aztán jött sok-sok hívő és hírvivő, közöttük az unitárius Dávid Ferenc, majd később Roger testvér, Teréz anya és Pio atya, a Tibeti Láma és sokan mások, akik elhozták hozzánk és képviselték Isten két legfontosabb üzenetét: a lélek fényességét és az önzetlen szeretet mindenhatóságát. Ám mi, gyarló emberek egyszer sem hallgattunk rájuk. A gonoszság minden esetben felülkerekedett.

De nézzük a történetet máshonnan. Az analógiákra épülő világegyetemet, egymást kiegészítő, egymásra ok – okozati alapon ható dualizmusok működtetik. Elég talán megemlítenem azt, hogy két ősi teremtéstörténet létezik, a Biblia is duálisan tagolt (Ó- és Újszövetség), de maga Jézus is kétrétegű, a maga istenemberi és az emberisteni mivoltában. Körülöttünk pedig itt az evilági és a túlvilági dimenzió. Ha ezen az úton továbbmegyünk, akkor a jelenlegi keresztény tanítás egyik legnagyobb hazugságára bukkanunk. Arra, hogy az Atya mellől elveszi, lefokozza és elhallgatja az Anya jelentőségét az uralkodó vallási elit. Ez a bűnös teológiai aktus teljesen felborítja a kozmikus rendet. Az erős mennyei égbolt ívét két összehajoló pillér tartja. Az egyik az Atya, a másik az Anya egyenértékű fundamentuma. Önállóan mindkettő gyenge és erőtlen lenne, együtt azonban megtartják a világ összes súlyát és terhét. A világegyetem gigantikus építménye nem Szentháromságra, hanem duális Szentnégyességre épül. Az Atya fölöttünk, az Anya körülöttünk, a Fiú közöttünk, a Lélek bennünk lakozik! Minden – így a Fiú/Leány és a Szentlélek is -, ebből a frigyből született. Egyforma tisztelettel kell tekintenünk ABBA-ra az Atyára, aki a Tűz (Erő) és a Víz (Bölcsesség) hatalmát hordozza. A kozmikus rendben övé a Szent Szellem és a Szabad Akarat. A másik fél BABBA az Anya, aki a Föld (Termékenység) és az Ég (Fényesség) energiáit hordozza. A kozmikus rendben övé a Szent Lélek és az Önzetlen Szeretet. Istenben teljesen összefonódik ABBA és BABBA, Istennek ezért nincs szexuális orientációja, vagyis neme. A keresztény farizeusságból fakad az a látszat, hogy miközben az egyház egyedüliként az Atyát üdvözli és magasztalja, aközben az Anya princípiumait (lélek és szeretet) imádja. Valószínűleg ebből a belső meghasonulásból is fakadhat a mai intézményesített egyházak egyik gyengesége. A régi gnosztikusok ezért nem hitték, hanem tudták Istent! Teljesen tisztában voltak Isten összetett voltával, és ez által az emberi teremtményt sem egyszerűsítették le kizárólag testre és lélekre. A kozmoszban egyszerre van jelen szellem és anyag, fény és sötétség, jó és rossz, pozitív és negatív. A kereszténységben nyilván ezért van benne döntő hangsúllyal a talmudi morál. Mindezek ismeretében teljesen értelmetlen például az ördögöt kiűzni az ördögből! Az ördög megtérítése abszurd és értelmetlen feladat, hiszen a gonosz a teremtésbe belefoglalt alternatíva és hatalom. A valódi gond akkor keletkezik, amikor az anyag, a sötét, a rossz, a negatív, a démoni erők elszabadulnak és túlsúlyba kerülnek. Egyházat, vallást, hitet és szeretetet nem szabadna az anyagra és az anyagiasságra építeni. Most azonban itt tartunk, a gőgös és önhitt ember belépett Isten helyére és mindent módszeresen lerombolt. A valláskárosodásban szenvedők már hiába reménykednek a megváltásban.

Mindenesetre mi emberi teremtmények is duális lények vagyunk. Nem csak a kromoszómáink, az agyfélteként, az érzékszerveink, a végtagjaink páros szerkezetűek, hanem szívünk, tüdőnk, vesénk és más életfontosságú szerveink is. Isten saját összetett képére formázott bennünket. Ez a kettősségből felfakadó, örökösen áramló életenergia mozgatja az egész világegyetemet. Egy szemléltető példa talán még érthetőbbé teszi a gondolatot: Ádámnak nem lefokozott „oldalbordája” Éva, hanem azonos súllyal rendelkező élet-társa. Az első emberpár megalkotásával Isten nem kényszeríthette vérfertőzésre az emberiség ősi szülőit. Az Ószövetség bosszúálló, véres világi istene teremthetett csak két egymásnak feszülő, testvérgyilkosságot elkövető, mutáns emberpárt: Káint és Ábelt. Káin győzelmének rothadt gyümölcseit már láthatjuk és tapasztalhatjuk: felborult a természetrend egyensúlya, a gonosz egyedüliként elhatalmasodott. Ezzel a tanítással szemben a fénykultuszra, az önzetlen szeretetvallásra épülő magyar ősmítosz és ősvallás egymást segítő, szerető és összetartozó testvérpárt teremtett: Hunort és Magort. Nem lehet véletlen, hogy a magyarság isteni eredete a duális rendszerben is megmutatkozott: a két ősmítosz (Turul és Csodaszarvas), a kettős honfoglalás (Avar 670 és Árpád 896), a két haza (Magna Charta és Kárpát-medence), a kettős hatalom (Kende/Kündü és Gyula) léte bizonyítja ezt. De itt vannak a jelképeink is: a kettős kereszt, a korona kettős szerkezete, a két himnikus zene (Himnusz és Szózat) és most a két történelmi zászló felbukkanása is, mind-mind, erre a kozmikus, dualitás ősenergiára utal. A magyarság ősi anyai eredetére pedig ott találhatjuk Babba, Nagyboldogasszony és Mária mindmáig élő tiszteletét és kultuszát.

– Miután említette a teremtés és vallásosság magyar vonatkozásait, kanyarodjunk el ebbe az irányba. Bár könyvében részletesen kifejti, a magyar keresztény ősvallás ismételt megtalálásának és felvállalásának jelentőségét, mégis megkérdezem, hogy miben és hogyan látja Ön a magyar sorstragédiát, hogyan lehetne erről a keserves golgotai útról letérni?

– Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, ismét elő kell vennünk a teremtés Szent Négyességére vonatkozó axiómákat. A „modern” emberek tudatából fondorlatosan kitörölték azt az alapvető tudást (gnózist), mellyel modellezni, vagyis analizálni és szintetizálni lehetne a létezés lényegét. Az isteni törvényszerűségek állandóan jelen vannak körülöttünk! Aki beavatott az látja, hogy az élőlények törzsfája négy főág felé irányul. Látja, hogy az emberi lény négy térsíkú: vagyis fizikai, éteri, asztrális és mentális jellegű. Látja, hogy a teremtett világ négy korszakra bontható: a teremtésre, a bűnbeesésre, az összeomlásra (nagy nyomorúságra) és a megváltásra (ítéletre/beteljesülésre). Látja a szeretet négy szintjét: a feltétlen, az önzetlen, a cselekvő és a felebaráti szeretetet. Látja a gnózis négy üzenetét: a fényt, a szeretetet, a bölcsességet és az akaratot. Végül látja a magyar sorstragédia négy fokozatát: a saját Isten megtagadását, az idegenszerűség elhatalmasodását, a behódolás növekedését és a sötétség elleni lázadás hiábavalóságát. Énok négy könyve, annak négy angyala és négy látomása minderről a tudásról részletesen beszámol.

A magyar sorstragédia a történelmi időben is felvázolható: Nagy Sándor halálával felbomlik a Kelet és Nyugat egysége. Jézus halálát követően a térségben felbomlik a Pártus birodalom, rövid időre megbomlik a zsidó vallás hegemóniája. Attila halálával felbomlik a Nyugat-Római Birodalom és szertefoszlik a hatalmas Hun (szkíta) birodalom, lezárul maga az Ókor. Árpád halálával felbomlik a magyar ősszövetség. Koppány halálával felbomlik a magyar ősvallás. III. András halálával felbomlik az Árpád-házi dinasztia. Mátyás halálával felbomlik a magyar reneszánsz. A mohácsi csatavesztéssel felbomlik az egységes magyar nemzet. Rákóczi, Kossuth és 1956 bukásával fokozatosan felbomlik a magyar szabadság. A trianoni döntéssel felbomlik az egységes magyar állam. A kommunizmus uralomra jutásával felbomlik a magyar erkölcs. A gátlástalan vadkapitalizmus uralomra jutásával egyre gyorsabban felbomlik a magyar létezés minden fontos fundamentuma.

Amit felvázoltam, az egy szörnyű nemzeti sorstragédia, melynek mi már csak késői áldozatai és bomlástermékei vagyunk. Ennek a drámának az igazi oka azonban a kezdetekben ragadható meg, vagyis a magyar őstörténet és ősvallás színterein. Minden nemzeti tragédiánk kiindulópontja az a tragikus fejlemény, hogy a Kárpát-medencébe letelepedett magyarság eredeti ősvallása irritálta az egymással rivalizáló római és bizánci kereszténységet. (Meg kell jegyeznem, hogy Jézus is hasonlóan irritált minden egyházi és világi főembert mindaddig, amíg meg nem feszítették és álszent dogmákkal el nem tüntették csodálatos égi üzenetét!) Az intézményesített zsidó-kereszténység világi, feudális uralmának mindkét irányból útban volt az a Föld Szívcsakráját őrző, szabad szellemű és lelkületű nép, amely az ősi pártus-szkíta természetvallás fénykultuszát és önzetlen szeretetvallását vallotta és gyakorolta, amely nem csak hitte, de tudta is Isten létezését. Útban volt az a szellemi és lelki erő, amely egyformán tisztelte Buddhát, Jézust és Manit, átélte a lélek vándorlását. s amely bölcsen megengedő és toleráns volt a szabad vallásgyakorlásban. Nagyon kínos ezt kimondani, de Géza és István korában, ez a világi uralomra törő, idegen szellemiségű zsidó-keresztény brutalitás indította el számunkra a katasztrófák sorozatát. Mi magyarok a kereszténység egykori kettészakadásának az egyértelmű áldozatai lettünk! Minden írott és íratlan emlék azt bizonyítja, hogy már Attila hunjai ismerték és tisztelték a keleti vallási bölcseleteket. A buddhizmus, a gnosztikus kereszténység, a manicheizmus éppen úgy ismert és elfogadott volt számukra, mint a kabarok vagy örmények által megismertetett zsidó misztika. A hun kereszten soha nem mutattak be emberi áldozatokat úgy, mint a latin kereszten. A magyarok mindig elől jártak a vallási türelem gyakorlásában. Ez a nyitott, szeretetteljes, befogadó önzetlenség lett később a vesztünk…

Szemenszedett hazugság azt állítani, hogy egyistenhívő őseink pogányok lettek volna. Levéd és Árpád korának és környezetének számos tagja (Bulcsú, Gyula, Ajtony, majd később Álmos és sok a keleti gyepűkről származó hadvezérünk és főemberünk) már idejekorán felvette Bizáncban a keleti kereszténységet. Még Géza is ügyelt arra, hogy a bizánci kereszténységben hívő hatalmas erdélyi fejedelem Gyula lányát, Saroltot vegye feleségül. (Keleti keresztény volt később még I. Géza, IV. István, III. Béla, II. László vagy IV. (Kun) László is, aki köztudottan erős manicheusi kapcsolatokkal rendelkezett.) Aztán a nyugati zsidó-keresztények elleni katonai győzelem (907, Pozsonyi csata) után eltelik egy békés emberöltő. Aztán Géza Quedlingburgban felveszi a zsidó-kereszténységet. Aztán István a mindent eldöntő német-magyar csatában győz a magyar erőkkel szemben. Aztán kirobban négy lázadás a rabságot hozó, vérszomjas, nyugati zsidó-kereszténység ellen (Koppány 997, Vazul, Gyula, Ajtony 1008, Vata 1046, 1061). A vérbosszú és leszámolás sohasem marad el: a Szent Négyesség „dicsőségére”, Koppányt és társait felnégyelik, a Szent Fényesség kioltása okán Vazul és Álmos, valamint több lázadó főemberünk megvakíttatik. Aztán a Magyarok Istenének akarata folytán megszakad az ősvallás-gyilkos Géza és István vérvonala, s az Árpád-házi dinasztia az üldözöttek vérvonalán (Vazul/Vászoly és Álmos) utódaiban él tovább. Aztán az utolsó „pogánylázadás” (1061) véres leverőjére, I. Bélára, Dömösön rászakad a mennykő. Aztán háromszáz év alatt, Róma és Bizánc utasítására közel harminc Árpád-házi nemes ivadék alattomosan megölettetik, minden lázadás kivéreztetik. Aztán a „pogány” IV. (Kun) László a morvamezei csatában hatalomra segíti legnagyobb ellenségünket, a Habsburg dinasztiát, akik aztán évszázadok alatt átírják egész történelmünket. Aztán 1301-ben – az Árpád-házi dinasztia férfiágának kihalását követően -, nyugati zsidó-keresztény nyomására végleg elapad az ősi misztériumból feltámadó Turul-nemzetség. Nem hallgattunk Babbára, nem mertük megnyitni az anyai ág termékeny égi vonalát. A Jézusi sors és dráma beteljesedett rajtunk, elindulunk magányos utunkon a Golgotára. Erről az útról már nincs többé letérés! A magyar áldozatnak azonban meg lesz a jutalma…

– Ön ebben a történelmi tablóban folyamatosan olyan zsidó-kereszténységet emleget, amely uralmi szándékaiban teljesen szemben áll a magyarság vallási akaratával. A külső szemlélő számára úgy tűnik, mintha ezekben a nemzet- és államalapító időkben már nem is létezett volna az eredeti jézusi tanítás, vagy ha igen, azt a mi utolsóként legyilkolt ősvallásunk képviselte.

– Az eredeti jézusi tanítást, a Krisztus utáni 325. évben a Niceai zsinat végleg elföldelte. Constantinus császár és Euzebiusz püspök megállapodása alapján megszületett a ma ismert kereszténység, mint világpolitikai hódító tényező. Jézus sehol sem beszélt intézményesített államvallásról, világuralomról, leigázásról, alattvalókról, pénzről, hűbérről, véres fegyverekről és felforgatásról. Ez már mind Saul ármánykodása. Ő volt az, aki az eredeti jézusi üzeneteket meghamisította és összekapcsolta az Ószövetséggel. Ő volt az, aki direkt politikai érdekek mentén meghamisította a négy evangéliumot. Az Ótestamentum pedig, amely a gonoszság magvával, Jahve öldöklő istenével megfertőzte az eredeti égi üzenetet nem más, mint a babiloni, sumérnak nevezett szittya népek fénylő misztériumának meghamisításával összelopkodott, sötét zsidó mitológia. Az egyház azért kötötte tudatosan össze Jézust a zsidósággal és azért olvasztotta össze Istennel, hogy örökre elvegye attól az ősi néptől, amelyből a Megváltó vétetett. Jézust maga a keresztény ideológia gyúrta zsidóvá. Minden, ami megmaradt, és ami a felszínen látható Istenből és Jézusból, az a kereszténység szemüvegén keresztül zsidóvá változott. Őseink, ennek a véres, arrogáns és becstelen világuralmi törekvésnek voltak az útjában.

Talán had idézzem ide Marcus Eli Ravage zsidó teoretikus 1928-ban kelt szavait:

„Saul olyan jól végezte a munkáját, hogy négy évszázadon belül a nagy Római Birodalom, amely Palesztinát leigázta, végül romhalmazzá változott. És Cion törvénye lett Róma hivatalos vallása. Ez volt a világuralmunk kezdete. A kereszténység terjedésével hatalmas felforgató mozgalom vette kezdetét. Zsidó agitátorok terjesztették az új tant, zsidó pénzből finanszírozták, zsidó írásokból tanították. A zsidóság és a Római Birodalom élethalál harcot vívott egymással és ezt a csatát a nem-zsidó hatalom végül elveszítette… Meglepő a keresztények tudatlansága, de tudhatnák, hogy a Borgiák és a Mediciek olasz zsidó családok. Tudhatnák, hogy ezekből a családokból pápák kerültek ki. Lehet, hogy meglepő, de a kereszténységnek mindeddig 20 zsidó pápája volt. Rájöhettek volna, hogy a katolikus egyház nevében elkövetett bűnöket, mindig a zsidó pápák uralkodása alatt követték el.”

Eddig az árulkodó idézet. Aztán 1215-ben a negyedik lateráni zsinaton ki is hirdették, hogy Róma püspöke (azaz a mindenkori pápa) nemcsak lelki, hanem világi kérdésekben is az emberiség legfőbb irányítója. Az egyház feudális monarchiaként szerveződött, tagjai spirituális, de sok esetben valódi népirtó hadseregként is működtek. A kereszténység ideológiája mentén világuralomra jutott a zsidóság.

Ma már a teológusok nyíltan kimondják, hogy a judaizmus két szektára, a kereszténységre és az iszlámra bomlott. Az általunk ismert kereszténység múlhatatlan „érdeme”, hogy ez a mindent leromboló és felforgató zsidó szellem, akarat és mentalitás mára teljesen leigázta az egész világot. Ha egyszer lesz még időnk, erőnk és szellemünk visszatekinteni erre a végső történelmi időszakra, azt fogjuk mondani, hogy ez a mai, végső sátáni kor, a cionizmus korszaka volt. Osho, a beteg nyugati lélek által oly nagyra tartott keleti bölcselő és misztikus ki merte mondani az igazságot: – Ma a modern világ és benne minden emberi lény, akarva akaratlanul is, de zsidóvá lett. A pénz mindenhatósága, a kufár szellem, az önzés, az álszent képmutatás és a másokon való élősködés megtörte az emberi faj szakrális méltóságát és önérzetét.

A megoldást senki sem tudja. A jelenlegi hanyatló, nyugati „civilizáció” katartikus, Isten felől érkező fordulatra vár. E nélkül a nagy felismerés nélkül hamarosan összeomlik a világ. A nyugat elveszített minden értéket és mértéket, a szemlélődés és a tett iránti érzékenységet. Elveszítette a szellemi hatalomból fakadó szakrális bölcsességet, az istenemberek iránti fogékonyságot. A nyugat nem ismeri már az ős-istent, a rendet és a természetet. A nyugat elveszítette a puritán egyszerűséget, elveszítette a hitet és az életkedvet. A jogszabályokba és törvényekbe csomagolt demokratikus kór, teljesen szétrágta gyökereit. Nincsenek olyan karizmatikus, hiteles vezetők, olyan emelkedett szellemi lények, akik nem erőszak és fondorlat révén, nem a pénz révén, nem a háttérhatalmak kontraszelekciója révén, hanem tudásuk, erkölcsük és életminőségük révén kerülnek hatalomra. A nyugati világ egy hatalmas megsebzett és elernyedt test, amelyet ide-oda lökdösnek sötét, megjósolhatatlan és kiszámíthatatlan erőterek. Ezek a pusztító erők kíméletlenül szétzúznak mindent és mindenkit, aki szembeszáll velük, vagy csak egyszerűen ki akar szállni a létrontás gépezetéből. Mindössze erre volt képes ez a fennkölt nyugati „civilizáció”. Ezt a bűzlő hordalékot hozta a „felvilágosodás” és „haladás” babonája, amely mindössze képmutató szavakban haladta meg a római birodalmi eszmét, a fénylő Hellászt, az ókori bölcs Keletet, vagy a nagy Óceán elsüllyedt világait. És végül, ez a nagy, mindent elpusztító égő kör, ez a felperzselt föld teljesen bezárul majd azon kevesek körül, akik még képesek a nagy undorra és a nagy ősi lázadásra.

– Köszönöm ezt a kiváló végszót, így sokkal könnyebb átkötnünk a mai közélet témájára. Tudom, hogy immár öt éve teljesen eltávolodott a politikától, mégis mondana valamit arról a drámai helyzetről és állapotról, melybe Magyarország jelenleg vergődik?

– Innen messziről és magasból nézve teljesen nyilvánvaló, hogy a technokrata politika és a „realista” közgazdaságtan semmit sem képes megoldani. Bárcsak ne lennének körülöttünk bankárok, politikusok, jogászok, közgazdászok és újságírók, sokkal boldogabb és harmonikusabb lenne az életünk. A világ pénzügyi és politikai megváltói csődöt mondtak. Mindenhol, így nálunk is beteg lelkületű „törvénygyár” működik, ahol azt gondolják, hogy az élet fenséges rendjét jogszabályokkal körbekeríthetik. A régi világokban elég volt tíz alapvető erkölcsi parancsolat. Mi, magyarok nem is olyan régen, még esküt tettünk és kezet fogtunk Szent László sírja fölött, és körülöttünk minden működött. Ma erőszakos, tudatlan, buta, kontraszelektált és érdekorientált lobbisták hadakoznak a jogszabályok útvesztőiben. Semmi közük az isteni rendhez, a szakrális uralomhoz, a minőségi, példaadó, puritán emberekhez, de még saját megvetett és lenézett nemzetükhöz sem. Ők kizárólag arra valók, hogy beteljesítsék a végzetet. A hiteles emberek már régen partvonalra szorultak, a nemzet Kasszandráira pedig régóta senki sem hallgat.

A csodavárók persze megint csalódtak. Azt gondolták, hogy lehet jobban csinálni a létrontás neoliberális politikáját. Beteges apakomplexusukból fakadóan azt hitték, hogy a kommunizmus vidám barakkja után, létezik az emberarcú globalizmus, s ehhez mindössze egy kétharmaddal kiválasztott vezér szükséges. Mindössze nemzetiszínű pántlikával kell átkötni az eddigi kifosztás törvénykönyvét. A hit nélküli, szellemileg alultáplált és genetikailag rabszolgának nevelt tömeg nem volt képes felébredni az eladósodás és reménytelenség szörnyű csapdájából. A milliónyi mélyszegény, elnyomorodott és kifosztott Tiborc panasza pedig már régen nem ér fel az égig. Ez a keleti típusú „demokratikus” pártpolitika csak megosztást, frusztráltságot és gyűlöletet tud magából kiizzadni. Látom a kettősséget, amely a jelenlegi miniszterelnökben feszül. Látom, hogy egyik felében ott a nyugati zsidó-kereszténység irányába való megfelelési kényszer, s ugyanakkor látom benne a keleti világ zsarnok despotáját is. Látom, hogy tudja, a nemzet lényegesebben több az állam fogalmánál. Ugyanakkor látom azt is, hogy nincs a hatalom irányaiba felülről és alulról történő visszacsatolás. Betegesen korrupt, kontraszelektált, feudális és hűbéri kasztrendszerként épül fel a teljes magyar államvezetés. Itt már őszinte udvari bolondokra sincs szükség. A fényes udvartartás talp- és seggnyaló hadserege megtöri, átszűri és retusálja a valóság képét, ingoványos illúziókra pedig nem lehet építeni semmiféle nemzeti együttműködést. Aki ismeri a Nyírtasi jóslatot, az tudja, hogy a nagy nyomorúságból való felébredés előtt, vár még ránk egy utolsó döntő ütközet. Ebben a végső összecsapásban a jelenlegi hatalmon lévő globalisták fognak összecsapni a valódi nemzeti erőkkel. Fordítva lejátszódik majd az egykori ezeréves istváni történet. Utána pedig megszakad az átok és a varázs…

– Ezek kegyetlenül kemény szavak.

– Létezik egy régi római mondás, melynek igazsága megcáfolhatatlan: – Ki, mint él, úgy ítél. Személyes sorsunkra nem szerencsés hivatkozni, a hitelesség kedvéért mégis megteszem. Aki a valóság talaján él és nem fordítja el a fejét, az nagyon jól látja, hogy körülöttünk évről-évre, napról-napra, sőt percről-percre egyre rosszabb a helyzet. Még a gyűlölt kommunizmusban sem volt ilyen hatalmas kiterjedésű és mélyrétegű a kiszolgáltatottság, a széthullás, az elkeseredés, a testi-lelki nyomorúság, mint most. A legfelsőbb parazita kaszton kívül nincs már olyan rétege a magyar társadalomnak, amely ne zuhanna szörnyű szellemi és egzisztenciális mélységek felé. Emberi létezés alatti csordák kószálnak az éjszakai utakon, a rendetlenség, a káosz és az anarchia mindennapi életünk része és sajnos „szükséglete” lett. Ez már a pokol tornáca. Közvetlen barátaim és ismerőseim legtöbbje is nyomorog. Boldog, ha be tudja fizetni köztartozásai és adósságai egy csekélyke részét. Azok, akikkel egykor az 1970-es évek közepén elkezdtük a kommunizmus elleni harcot – akik nem álltak be gátlástalanul törtető pártkatonáknak -, azok szinte egytől egyig tönkrementek. Korai halál, infarktus, rák, züllés, idegi panaszok, drog és alkoholizmus. Pedig csak bátor, jó és tisztességes magyarok, egyszerű hétköznapi hősök voltak! Ebben a mai világban senki sem kíváncsi rájuk! Azok, akik egykor üldöztek és bebörtönöztek bennünket, ma a Rózsadombon élnek pazar villákban, hatalmas állami nyugdíjuk biztonságában. Senki sem bántja őket, hiszen sohasem volt és lesz semmiféle törvényes elszámoltatás. A hajdan volt keleti blokk legtöbb országában elvették a diktatúra haszonélvezőitől a kiemelt nyugdíjat, és odaadták a maroknyi nyomorgó ellenállónak, vagy odaadták az éhező szegényeknek. Itt nálunk, hamis keresztényi könyörületből, évtizedek óta nem történik semmi. Itt a „forradalmi” kormányzat apparátusának jelentős része, egykori állambiztonsági alkalmazott.

Én magam, bár több mint harminc évet küzdöttem egy idealisztikus demokráciáért, teljesen kiírtam magam a közéletből. 2006 ősze óta, a Kossuth téri morális forradalom óta „felesleges ember” vagyok, nem kellek senkinek, nem kapok semmiféle közéleti-szellemi munkát. Szabadságszerető, szabadon gondolkodó emberekre sehol nincs ma szükség! Feleségem 25 év hűséges pedagógiai tevékenység után annyit keres, mint a fővárosi utcaseprők. Három felnőtt gyerekem a fiatalkorú munkanélküliek keserű kenyerén tengődik. Mindhárman végleg ki akarnak vándorolni Magyarországról. Apjuk és anyjuk sorsán látják, hogy semmi értelme ennek az örökkévalóságig tartó reménytelen küzdelemnek. Azt látják, hogy tudással, munkával, szorgalommal, tehetséggel itt semmire sem viheted. Itt le kell aljasodni minden picinyke sikerért és elismerésért. Gyurcsány néhány éve azt mondta, hogy el lehet innen menni. Ma már legtöbb esetben nem lehet, hanem el kell innen menekülni, ki kell innen megint tántorogni, jó messzi vidékekre. A haza nem hív bennünket, mint tette azt Kossuth idejében, hanem inkább eltaszít. Látva a nyugati emigrációban Márai, Nyirő és Wass Albert írói és emberi sorsát, mi a haldokló nyugat felé nem mehetünk. Az ilyenfajta, magamfajta emberek csak kelet felé indulhatnak. Oda a keleti gyepűk fölé, a székely hegyekbe és a csángó szorosok közé. Föl a havas csúcsokra, a Jóisten közvetlen közelébe. Ott talán maradt még egy csipetnyi égi Magyarország. Ott talán könnyebb bevárni a végső ítéletet.

(Folytatjuk)

Inconnu csoport

Szentendrei-sziget, 2011. június 11., pünkösd napja

 

Molnár Tamás: Végítélet
Beszélgetés Molnár Tamás képzőművész, író, publicistával
„VÉGÍTÉLET – Zuhanás az apokalipszis felé” című kötete kapcsán.

Az est főbb témái:

– Hogyan veszett el belőlünk az Isten, a fény, a szellem, és a lélek?
– Vallásos értelemben miért lett missziós terület a mai Magyarország?
– Rekonstruálható és kanonizálható-e az ősi magyar természetrend
és az önzetlen szeretetvallás?
– Megismerhető és felépíthető-e újra az Ószövetség előtti Ősszövetség?
– Miért feszül antagonisztikus ellentét a Biblia két kötete között?
– Miért akar a mai szemita – kereszténység egyedi, kizárólagos,
összehasonlíthatatlan és magasabb rendű lenni minden más vallásnál?
– Beemelhető a Szentháromság mellé a negyedik elem: a női princípium?
– Beemelhető a kereszténységbe a gnózis, a reinkarnáció és a fénykultusz?
– Mi a rejtett kódja és üzenete a latin illetve a szkíta keresztnek?
– Miért támadt fel és miért üldözik újra a gnosztikus tudást és vallást?
– Miért nevezi „új-pogánynak” a kereszténység a magyar nemzeti
eredetmítosz mai követőit?
– Miért van egyetemes és elidegeníthetetlen joga és szüksége minden egészséges nemzetnek
saját ősi eredetmítoszára, ethoszára és szakralitására?
– A magyar feltámadásnak miért sarokköve a Szentkorona és
az általa megvilágított, távoli ősi hitvilág?
– Megállítható-e profán anyagi eszközökkel a létrontás és az Antikrisztus?

– Hosszas vajúdás és hányattatást követően az elmúlt év karácsonyán végre megjelent legújabb, szám szerint ötödik „hivatalos” kötete. Miért késlekedett ennyit a kiadás? Hol, kik és mik voltak azok a tényezők és buktatók, melyek mindeddig sikeresen megakadályozták a megjelenést?

– Lényegében, már 2009 őszén összeállt ez a mostani kötet, melynek kiadásával egyáltalán nem kapkodtam. A személyes lelki és szellemi metamorfózisnak és az ebből felfakadó spirituális üzenetnek először bennem kellett megérlelődnie. A 2006-os évet életem legtragikusabb esztendejének tartom. A brutálisan szétvert nemzeti öntudatra ébredés és társadalmi lázadás során, saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy mit is jelent valójában a fehér ember végsőkig „demokratizált”, agresszív, képmutató, eltorzult és beteg civilizációja. Kiteljesedett bennem a magyar kórkép. A Jobbikból való kilépésemmel pedig végleg lezártam a több mint harminc esztendeje vívott, igen küzdelmes politikai életutam. Ez volt az a fordulópont, amikor teljesen szertefoszlott minden idealisztikus elvárásom, naiv hitem és ostoba reményem, amely a demokráciát, a pártpolitikát és a közéletet övezte. Rá kellett döbbennem, hogy minden ezen a külső, manipulált felszínen véghezvitt áldozatvállalás, teljességgel felesleges és értelmetlen zsákutcába torkollik. Teljesen egyértelmű, hogy a magyarság jelenlegi katasztrofális helyzetére és állapotára, nincs politikai és közgazdasági, vagyis hatalom- és pénztechnikai megoldás! A gyorsuló ütemben aláhulló világban ugyanis teljesen eluralkodott a gátlástalan parazitizmus. Az élősködés áthágott már minden ésszerű korlátot és határt: „benyelte” az Istent, a vallást, a politikát, a gazdaságot, a kultúrát, le egészen az egyéni szintekig. Nivellált, megosztott, kifosztott és felzabált minden egyéni és közösségi értéket. Mintha nagyon is tudatos kezek, kihúzták volna az emberi civilizáció tégelyéből a dugót, úgy ömlött ki, folyt el minden érték, szépség, jóság és harmónia körülöttünk. Teljesen megfordult a teremtett rend hierarchikus struktúrája: az isteni szabad szellem a földbe süllyedt és anyagba döngöltetett, miközben a mocsok az egekig emelkedett. Szellemi és lelki értékek helyett, a hatalom és a pénz teremtett aljas és minden gazságra kapható új „eliteket” és kasztokat. Cseppet sem csodálkoztam tehát azon, hogy erről a drámai folyamatról őszintén értekező kötetek nehezen találnak utat az olvasókhoz. Én sem találtam sokáig kiadód, hiszen nem érdeke senkinek sem, hogy a halál kultúrájának kapujában felébredjen valaki a reá nehezedő, bekódolt és hamis dogmákból. Mivel azonban egyre inkább elérkezett és beérett az idő a sorsfordító változásokra, isteni segítséggel egyre többen felébrednek és feleszmélnek körülöttünk. Az emberi lények többsége ma már öntudatlanul is érezni kezdte a végső bajt és a létfordító változások szükségszerűségét. Ennek a tömeges ébredésnek – és nem utolsó sorban nagyszerű barátaimnak-, köszönhetem én is a kötet létrejöttét és kiadását.

– Csalódottsága és kiábrándultsága okán természetesen megértem, hogy beszélgetésünkben ismét kerülgetjük a közvetlen politika mocsarát. Mégis arra kérem, írja körül a közélet mai tendenciáit. Hogyan látja ezeket a globális és nemzeti szinteken összefonódó ártalmas folyamatokat?

– A kötet kiadását követően kaptam némi kritikát is az olvasóktól. Volt, aki azzal vádolt meg, hogy láthatóan az összeesküvés-elméletek feltétlen híve vagyok. Ezt természetesen tagadom, hiszen bármerre tekintek – a romos nemzetállamok, az elfeledett tradíciók vagy az erkölcs lehanyatló színterein-, a kozmikus szellem elleni összehangolt, és igen tudatosan felépített összeesküvés-gyakorlatot látok és tapasztalok. A világ felforgatásának elméleti kidolgozásán, a létrontás kiagyalásán már réges-régen túl vagyunk! Ma már mindannyian a gyakorlati létrontás utolsó stádiumában vergődünk. A Nagy Konvent baloldali anarchista, radikális, liberális és forradalmi jakobinusai egyre vérgőzösebb elmével terelik a világot a teljes összeomlás és megsemmisülés irányaiba. Robespierre mai internacionalista utódai – akik jelképesen ma is ott ülnek a Szent Jakab kolostor falai között-, már nem bújnak álságos nemzeti színek paravánjai mögé. Tűzzel-vassal „demokratizálják” a szabadság, egyenlőség, testvériség fanatikus haladás-vallását. A legjobban talán az jellemző rájuk, hogy amit mások vérével, verítékével és könnyeivel felépítenek, azt betegesen messianisztikus küldetéstudatuk által azonnal félresöprik, lerombolják és eltiporják. Ebben az állandósult világméretű rendetlenségben és felfordulásban, mit sem számít már az elsilányodott és erőtlen emberi élet. Mi magyarok erre a tudatos és tervszerű rombolásra a példák ezreit sorolhatnánk, hiszen ezt naponta átéljük és megtapasztaljuk: – Minél nagyobb bennünk az idegenszerűség, annál idegenebbek, megvetendőbbek vagyunk megszállóink szemében. Minél több jogosítványt adunk a diktátumok törpe minoritásának, ennek az élősködő kisebbségnek, annál inkább ránk és belénk települ a halál mítosza és kultusza. A mai jakobinus szabadságot kiállt, miközben ő a legfőbb elnyomó. Szólásszabadságot követel, miközben ő a legfőbb cenzor. A korrupció és a megvesztegetés élharcosa, miközben ő a legnagyobb tolvaj. Emberi jogokért üvöltözik, miközben ő maga tiporja el leginkább az emberi méltóságot és minőséget. A világot talán csak egy olyan „ellenforradalmi” szellemi és lelki összefogás menthetné meg, amelyben a természetrend és az önzetlen szeretetvallás segítségével, sikerülne helyreállítani a hierarchikus, organikus és szakrális rendet. Mindehhez azonban ma már túl kevés az emberi akarat. Isteni, fensőbb beavatkozás nélkül, nem lehetséges a mélyreható változás!

– A könyve ismertetése kapcsán többször leírta és nyilatkozta azt, hogy bizonyos érthető okokból nagyon megbánta már, hogy meghagyott egy teljes politikai fejezetet ebben az új kötetben. A pénzvilág visszaéléseiről, vagyis a „bankárbűnözésről” még senki sem írt ilyen brutálisan őszintén. Milyen szakrális és spirituális témákkal váltaná ki ezt a nyílt politikai állásfoglalást? Mi maradt ki, milyen témakörökben van hiányérzete a most bemutatott kötet kapcsán?

– Megértem, de végtelenül sajnálom, hogy a bankárbűnözés témakörét egyetlen politikai erő sem merte eddig nyíltan felvállalni, hiszen a demokrácia eme tragikus bohózatát a pénzvilág Mammonjai tartják fenn. Mindemellett ennek a bankárok által vezetett parazita jellemű és szellemű pénzügyi oligarcha és kaszt, valamint az adósok között feszülő új „osztályharcnak” – csak Magyarországon belül -, már több mint négymilliónyi földönfutó, nyomorult áldozata van. Nyilvánvaló, hogy a leggyengébb láncszemnél, vagyis magánál a pénznél fog elszakadni a mostani virtuális világtrend. Magyarország esetében ez a „végső harc”, ráadásul már régen nem a pénzről, az adósságok visszafizetéséről szól, hanem a nemzet teljes megsemmisítéséről. Egyre nyilvánvalóbb, hogy esetünkben itt nem a gazdasági befolyásról, a föld- és a vízkészletről van szó, hanem annak az ősi égi tudásnak a nyomtalan eltüntetéséről, melyet mindmáig egyedül hordozunk és képviselünk. Az a tény, hogy a földgolyó javainak döntő többségét egy jól körülírható kisebbség birtokolja, mindent elmond erről a kilátástalan helyzetről. Ennek a drámai folyamatnak a kialakulásáért, súlyos felelősség terheli a zsidóság által irányított, kereszténynek nevezett fehér civilizációt!

Mindezeken túl (vagy talán éppen ezért), ma már elsősorban mégis inkább sokkal többet foglalkoznék azzal a különleges, időtlen és kortalan isteni teremtménnyel, amely bennünk lakozik, vagyis az emberi lélekkel. Azzal a testi kapszulába rejtett, fantasztikus és fénylő „lénnyel”, aki minden külső fizikai és társadalmi hatás ellenére, egyedül képes megőrizni a Teremtő közvetlen célját, szándékát és üzenetét. A szellem elhomályosodása és elsötétedése idején, a lélek az egyetlen immanens kapcsolat Istenünk felé. Mivel a végtelen univerzum bennünk él és lüktet – ezekben a sorsfordító időkben-, különösen fontos, hogy megismerjük, és állandó párbeszédet folytassunk saját lelkünkkel. A tiszta lelki fény megismerése, vagyis a lélek-ismeret előbb-utóbb elvezet a lelkiismeret felébredéséhez. Olyan ez, mint egy használaton kívüli telefon. Néha nem ártana leporolni és felhívni rajta szeretteinket!

A másik témakör, amely mindvégig nagyon izgatott, a metafizikai idő és tér problematikája. Egyre izgalmasabb kihívás számomra az, ahogyan a gőgös és profán ember – mohó anyagi haszonszerzése és hatalmi önzősége által-, nekilát az isteni idősíkok és terek önmagához való hajlításához. Ez a gátlástalan manipuláció, öntudatlanul is súlyos beavatkozás a szakrális idő- és térsíkokba, vagyis olyan brutális esemény, amely alapjaiban átírja a kozmikus rendet és a teremtést, hiszen – „Ami fenn, az lenn!” – elve alapján, a földi idő mindössze csalóka árnyéka az égi időnek. Az idő és tér elleni merénylet tehát nem más, mint gonosz és aljas támadás az isteni, egyetemes és kozmikus rend ellen! Azt gondolom, hogy ez a durva beavatkozás hamarosan teljesen szétzülleszti a teremtett örök időt és a teret körülöttünk! Az idő meglopása, a tér megcsonkolása egyértelműen azt üzeni számunkra, hogy a gátlástalan anyag-ember egyedül akar uralkodni a kozmosz végtelen, harmonikus és misztikus teste felett. Az Istenét elveszítő és megtagadó profán ember mindenáron a mindenség megtöretésére, meghódítására és megsemmisítésére törekszik. Végül, hogy képletes és érzékelhető példával szolgáljak: – A végtelenséget modellező Mőbiusz-szalagon örök körforgásban egymásba fordul (fonódik) tér és idő. Az emberi élet és lét, akár a fehér papírcsíkon vándorló aprócska fekete ceruzapont – hol alul, hol felül-, futja a ciklikus köröket. A botor és balga ember, el kívánja tüntetni ebből a modellből az örök élet (létvizsgálat és létösszegzés) csavarját, mindenáron és erőszakosan ki akarja simítani az örök vándorlás idő- és térsíkját. Korlátoltságánál fogva nem veszi észre, hogy ezzel „csak” felszámolja majd saját létét és életét.

– Beszélgetésünk során térjünk most át a kötet központi kérdéskörére, a kereszténység és a magyar ősvallás között feszülő ellentmondásokra. Több évtizedes lappangás után, szerencsére nagy „reneszánsza” van ma a magyar eredetmítosz, az ősnyelv és ősvallás kutatásának. Azt is mondhatnánk, – ebben az önmagából kifordult világunkban-, öntudatlanul is növekszik a lelki és szellemi igény a nemzet fundamentumainak a feltárására és megismerésére. Önt konkrétan milyen kétségek űzték és kergették ebbe a sokáig ismeretlen irányba?

– Mindenképpen szögezzük le, hogy sem teológus, sem filozófus nem vagyok. Sokkal inkább egy útkereső egyszerű és hétköznapi ember, aki különösen kedveli a szellemi kihívásokat. A balsors, a sikertelenség, a kielégületlenség és a hiányérzet már ezer éve itt van közöttünk. Ennek kezdtem el keresni és kutatni a kiváltó okait. Én, első sorban dogmáktól szenvedő katolikusként tettem fel magamban azokat a gyötrő kérdéseket, melyek nagyjából a következők voltak: – A történeti Isten vajon azonos-e a keresztény mítosz Istenével? Egyáltalán szétválasztható a történeti és a misztikus Isten? Az Isten és egyszülött fia Jézus vajon egy, kettő, vagy netalán a Szentlélek okán három Istenség? Hol van, hová tűnt ebben a megcsonkított Szentháromságban az egyik legfontosabb: a Negyedik elem, a Csillagkapu, a Fény, az Angyal, az Anya, a teremtés és szülés örök misztériuma és princípiuma? Miért lett fontosabb az önmegtartóztató szüzesség, az életet adó termékenységnél? A latin kereszt és a szörnyű kereszthalál miért lett a szeretet jelképe? Miért csak és kizárólag a halálon keresztül lehet eljutni a megváltáshoz? A kiteljesedett élet, a szeretet, a jóság és boldogság útján miért nem? A keresztény megváltás ellenére, miért a keresztények az eredendő és legfőbb evilági bűnösök? A keresztény hit és dogma miért akar mindenáron uralkodni az Istent kereső szellem (gnózis) felett? Miért vette el tőlünk az öröklét reményét a reinkarnáció elvetése által a keresztény egyház? A kereszténység miért szabályozza minduntalan dogmákkal az Istentől kapott szabad akaratot? Miért nem egységesítette, kötötte össze a reinkarnáció által önmagát a többi világvallással? Miért lehet csak hinni, és nem tudni Istent? Miért lett sivár emberi dogma az öröklét kezdete? Miért és miben különbözik a zsidók anyagi és a keresztények égi Istene? Isten miért emeli minden más nép fölé a haragvó és nyughatatlan zsidóságot? A Biblia valóban az Isten természetes igéje, vagy csak az emberi gyarlóság és hatalomvágy ügyes leképezése? Miért áll tökéletesen szemben egymással az Ó- és az Újszövetség teológiai üzenete? Ha van Ószövetség, akkor miért nincs Ősszövetség? Miért csak egyetlen népnek adatott meg, hogy saját (másoktól összegereblyézett) eredetmítoszát beilleszthesse az Újszövetség tanai elé? Miért fedi el teljes mértékben az Ószövetség barbár üzenete, az Újszövetségi szeretetvallását? Van és létezik egyáltalán Ó- és Újszövetség? Nem lehetséges, hogy csak egyetlen, magával az Élő Istennel kötött nagybetűs Szövetség van? Miért megkérdőjelezhetetlen, megismételhetetlen, kiválasztott, kizárólagos, egyedi és felsőbbrendű a szemita – keresztény vallási elv és gyakorlat? Miért vannak világuralmi törekvései a katolicizmusnak? Miért, hogyan és kik által lett a zsidóság legnagyobb és legbefolyásosabb szektája a kereszténység? Miért szolgáljuk ki az egyházi és papi parazitizmust? Miért kell Istennek intézményesített földi helytartó? Miért van teljesen egybemosva a világi uralom és az égi hatalom? Miért kell materializálnunk naponta, amikor megesszük Jézus „testét” és megisszuk „vérét”? Vajon miért mondjuk az imánkban, hogy „Ne vígy minket kísértésbe”? Hogyan és miként akarna megkísérteni bennünket – saját teremtményeit-, a szerető és féltő Isten? Vajon milyen ősvalláshoz akart megtéríteni Keresztelő János, Jézus, Péter és Tamás, amikor még nem is volt Biblia? Miért a legegyszerűbb emberek felé fordult a megváltó, miért nem kora értelmisége felé? Miért és hogyan lett az unós-untalanul fejlődő modern „Isten” földön járó zsidóvá, baloldalivá és liberálissá? Isten hogyan és miért lett a demokratikus haladás zászlóvivője? Miért a képmutató keresztény fehér ember civilizációja szabadította a világra a legszörnyűbb bűnöket, gazságokat és aljasságokat? Miért a kereszténység nevében ölték meg eddig a legtöbb földi lényt? Miért válik minden gondolkodó elme azonnal üldözendő „pogánnyá”, aki felteszi ezeket az alapvető kérdéseket? Nos, ezek a többnyire kényes és tabuk által övezett gondolatok kezdtek el ellenállhatatlanul sodorni tanulmányaim és könyvem megírása felé.

– Valóban, ez a sok kérdés még a téma iránt érdeklődőket is elgondolkodtatja, de egyben meg is zavarhatja. Sokan a kereszténység meggyengítését vélik felfedezni ezekben a „hitetlen tamási” kételkedésekben. Azét a kereszténységét, amely mégis, minden hibája és hiányossága ellenére egyfajta alternatíváját kínálja a materializálódó világnak. Meg tudná közelíteni az Ön által felvetett problémákat másik (történeti) irányból?

– Az jól látható, hogy „alsópapság” nélkül már régen nem létezne kereszténység. Bár jómagam a jelenlegi eltorzult szemita – kereszténység mesterséges üdvtanát és kontraszelektált klérusát nem tartom a pénzvilág valódi alternatívájának, azért mégis látom, hogy „Minden kezdetben ott a vég, és minden végben ott lapul a kezdet”. A történeti Jézus sem küllemében, sem jellemében, sem viselkedésében, sem szokásaiban, sem tanaiban soha nem volt zsidó ember. Jézus nem tartotta magát zsidónak, de az első keresztények sem tartották Őt annak. A Talmud is csak „prozelita” gojnak, vagyis zsidó vallású idegennek nevezi, kezdetben még Dávidtól való származását sem ismeri el! Jézus éppen a zsidó rabbinátussal szemben képviselte és fogalmazta meg leghatározottabban a sumér – szkíta – pártus szeretetvallás ősi tanait. A názáreti soha nem az ábrahámi szövetségre hivatkozott, amikor kinyilatkoztatta, hogy „Új Szövetséget kötök veletek”, hanem az Ősszövetségre, melyet Zarathusztra hirdetett meg közel háromezer évvel azelőtt. Ő ezt újította fel az Úrvacsorán, amikor azt mondta: „E pohár bor az ős Szövetség jelképe az én véremmel, mely tiértetek megújíttatik.” (Korábban egyébként Jánosnak is azt mondta: „Illik nékünk minden régi igazságot betöltenünk.”) Ez az aktus egyébként nem más, mint a magyar Vérszerződés korai előképe! Jézus tehát valóban Isten Fia volt, mert ezek az ősi Sumér – Szkíta népek évezredek óta Isten fiainak nevezték magukat, és Isten országának a hazájukat. Ezekért az ősi tanokért kellett meghalnia Jézusnak (később Koppánynak), s ezért üldözték életre-halálra két tanítványát, Pétert és Tamást is, akik aztán visszamenekültek az ősi földre, szeretett hazájukba, a Pártusok földjére. Jézus születését és halálát követő évszázadokban még továbbra is kiáramlott, élt, virult és gyarapodott az ősvallás, vagyis az önzetlen szkíta szeretetvallás. Krisztus után 140-ben Markion kinyilatkoztatta nézeteit, melyek szerint a zsidó Ószövetség mellőzendő, mert nem Isten igéje. A III. században élt pártus származású Mani – aki Jézus és a fény apostolának tartotta magát-, szintén elvetette a zsidó gyűlölködés ószövetségi fundamentumát. (Élete első szakaszában egyébként Szent Ágoston is manicheista volt!) A szkíta – hun Attila király 452-ben valószínűleg azért kegyelmezett meg az antik Rómának, mert felismerte, hogy a Szent Városban a zsidó klérus mellett még mindig jelentős számú gnosztikus – manicheista keresztény él, akik ugyanazt az ősi természetrendet és önzetlen szeretetvallást gyakorolják és vallják, mint Ő maga, s mint hatalmas népei és seregei. 553-ban azonban szörnyű baj történt: – a konstantinápolyi zsinat megtagadta és egyben megtiltotta a természetes isteni lélek szabad akaratát a reinkarnációra. Elkezdődött az önpusztítás. Aztán lassan leereszkedett a szellemre a középkor sötét függönye. Aztán a VII. században kihunyt a bizánci irodalom, a kor írásbelisége, műveltsége és kultúrája hirtelen megszakadt. Nincs semmiféle nyom és nincs semmiféle jel. Nincs égi üzenet! A nyugati ember látványos gyorsasággal az érzéki világ háromdimenziós csapdájába zuhan. A régi, komplex, eget-földet, istent-embert összefogó nemzeti-népi vallásosság drámai módon összeroskad. Az egyház kíméletlenül elvégzi a spirituális szétválasztást, vagyis dogmák segítségével álságosan felemeli a lelket, miközben aljas módon megöli az Isten felé szárnyaló szellemet. Felbomlik az ember Szentnégyessége, vagyis az isteni – lelki – szellemi – testi, egy-sége és egész-sége. Ezzel a profán aktussal végleg elsüllyed az emberi civilizáció ősi, kozmikus, szakrális tudása és hagyománya. A 869-ben a konstantinápolyi zsinat kimondja, hogy a látható és láthatatlan világ határmezsgyéjén élő ember többé már csak test és lélek csupán. A Szentnégyességből végleg kitöröltetik a termékeny Anya, az Istenhez vezető útról eltöröltetik a Szabad Szellem. Az Isten által adományozott Szabad Lélek és Szabad Akarat, így börtönbe vétetik. Atya és Fiú egylényegűvé formálódik és kihelyeztetik a bűnös emberi lényen túlra, fel a keresztfára, a halál kapujába. A kereszténység kíméletlen (ember-ellenes) államvallássá alakul. Azt gondolom így már teljesen érthető, hogy miért jött létre az ősi gnosztikus (szkíta – pártus) szeretettan ellen az inkvizíció. Érthetővé válik, hogy miért tart napjainkig ez az engesztelhetetlen gyűlölet ősi magyar természetrendünk és szeretetvallásunk iránt. Vérben és mocsokban megszületik és kiteljesedik a modern ember, modern „hódító” egyháza, a német-római (sauli) felsőbbrendűség.

– Teljesen világos, hogy mind a misztikus istent, mind a történeti Isten Fiút, az idők során beborította a teológiai és a világi „sártenger”. Ön ebben a könyvében mégis „rögeszmésen” ragaszkodik ahhoz, hogy az a magyarságnak az elsődleges civilizációs szellemi küldetése, hogy visszakanyarodjon a kezdetekhez, és felmutassa az Ősszövetség tiszta Istenét. Miért olyan fontos ez, és miért éppen a magyarságra hárul ez a cseppet sem könnyű és hálás feladat?

– A magyarságban bármennyire is kinevetik és tagadják ezt ellenségeink, van egy megfoghatatlan misztikus és spirituális küldetéstudata, amely nem az anyag felé irányul, hanem a kozmikus lélek felé. Talán ezért is éltünk túl minden nyomorúságot, bajt és veszedelmet. Mielőtt leereszkednénk a Kútfő belsejébe, nézzünk körül a felszínen. A magyar nép jellemében megnyilvánuló szabad és természetes szellem, mindig közösségekben (törzsekben, székekben és magokban) gondolkodott. Ez a fajta ma tapasztalható modern, nyugati individualitás, önzés és haszonelvűség, soha nem volt a mi nemzeti eszményképünk. Ezt, sok más idegenszerűséggel együtt a baloldali felforgatás és a korlátolt liberális szabadosság hozta ide magával. A magyarok mindig Istenfélők, tekintélytisztelők és konzervatívok, vagyis hagyomány, ős- és múlttisztelők voltak. A befogadó magyarok fejében sajnos éppen a kereszténység miatt vált szét a történeti és a misztikus Isten. Őseink azonban gondosan ügyeltek arra, hogy szétválás, kiválás és széthúzás helyett, sokkal inkább megtartsák az egységet (a testi, lelki, szellemi békét), s így a kozmoszt és annak végtelen Urát önmagukon belülre, vagyis a lelkükbe és szellemükbe helyezzék. Jól látható tendenciák szerint, ebben a nagy bajban és két-ségben, a magyarok végre ismét kezdik megtalálni régi önmaguk irányába a helyes utat, vagyis lelkileg és szellemileg erőteljesen „jobbra tolódnak”. A felszínen túl, a társadalom mélyrétegeiben is gyökeres átalakulások indultak be. A nemzet szellemi „prófétáinak” évtizedes munkálkodása szerencsére nem maradt nyomtalan. Felébredt hosszantartó álmából a Szent Korona, és a mélyben újra államgyarapító alkotmányozásba kezdett. Hatalmas erővel feltámadt az őshagyomány- és ősnyelvkutatás, amely az elfeledett és eltitkolt nemzeti eredetmítoszunk köré szerveződik, és végül legfontosabb jelként, megélénkült a Gondviselő Istenünkkel, a Magyarok Istenével való közvetlen párbeszéd lehetősége a magyar ősvallás megvallásának szinterein. A több mint ezer év óta megfeszített magyar üdvtörténeti szerepvállalás ezeken a horizontokon kezd egyre inkább kibontakozni! Mivel az Istenhit és maga a vallás az emberi lényekben lévő legbensőbb és legerősebb kötelék, és mivel minden vallás egy előzőből keletkezett, lassan eljön az ideje, hogy végleges formájában feltárjuk, rekonstruáljuk és kanonizáljuk saját elföldelt ősvallásunkat. Vissza kell tekintenünk és mennünk az idő végtelen létrafokain! A magyar ősvallást (a Jézus nélküli Jézus hitet), nem lehet és nem szabad Jézus történeti létezéséhez kötni. Sőt, végképpen nem szabad az Ótestamentumhoz (a zsidó nép eredetmítoszához) sem odaláncolni, hiszen nemzeti szeretetvallásunk már mindezek előtt létezett. Minden korszak- és államalapító népnek van egy saját belső mítosza, hitvilága és vallása, amely az ősmitológiájában gyökeredzik, és ellenállhatatlan erővel veszi birtokba és uralja az adott nemzet lelkét. Ezt az ősi eredetmítoszt és vallást nem pótolhatja semmiféle idegen érdekek által felülről ránk kényszerített szándék sem. Egészséges nemzetben, ennek az emelkedett, összefonódó és fénylő szellemi és lelki erőnek felszínre kell bukkannia! Szerintem ennek az ősmítosznak és ősvallásnak az erőszakos eltiprása, elhallgatása és mindmáig való üldözése, az egész bajba került emberi civilizáció elleni bűncselekménynek minősül. Azt írja erről a témáról Dr. Baráth Tibor professzor: – Ha valamely népnek nincsen saját mítosza, saját hősökkel teli történelme, lelkesítő hagyománya, akkor az a nép kényszerűségből „szent hazugságokhoz” folyamodik. Ellop, elhazudik, kölcsönvesz és gyárt magának más népektől szerzett idegen hitet, öntudatot, jellemet és vallást. – Ma már sokan látjuk, hogy ezt a gyilkos idegen behatolást kell lerázni magunkról ahhoz, hogy végre teljesen felébredjen a hosszú évszázadokon keresztül alvó nemzeti öntudat, szellem és karakter! Ne hagyjuk tehát, hogy erre a képmutató, álságos és hazug világra épüljön fel az eljövendő hitünk, jövőnk és történelmünk! Visszakanyarodva a kérdésre: – Miszerint miért éppen a magyarságra hárul ez a hatalmas nemzeti és egyben civilizációs küldetés és feladat? Azért, mert ebben a hanyatló, fehér, keresztény kultúrkörben már csak bennünk van meg a titokhoz vezető egyetlen kulcs és a négyszintű kódolás. Már csak mi ismerhetjük meg a legbensőbb tudást, a MAG-ot azért, mert mindmáig – minden szenvedés és megaláztatás ellenére-, birtokoljuk az ősnyelvet, az őshagyományt, az ősmítoszt és vele együtt az ősvallás megismerhetőségének a lehetőségét. Ezt a küldetést sem gyorsítani, sem lassítani nem tudjuk. Kibontakozását és beteljesülését rajtunk kívülálló erők motiválják. (folytatjuk)

(Inconnu csoport)
Szentendrei-sziget, 2011. február 24. Pócsmegyer – Surány

 

Molnár Tamás: Az utolsó békeév

A 2006-os eseményeket taglaló visszaemlékezéseimet követően számos visszajelzést kaptam, melyekre így, év végéhez közeledve, illik válaszolnom. Öt év önkéntes közéleti száműzetés és hallgatás után mégis nehezen szánom rá magam az ismételt véleményformálásra. Úgy érzem, hogy a civil írástudók és a politikai írástudatlanok felelőtlensége folytán sajnos változatlanul értelmetlen minden bátor és igazmondó személyes megnyilatkozás. Minden látszat ellenére változatlanul elszenvedni tudjuk csak a történelmet, de befolyásolni nem bírjuk, bármennyire is szeretnénk.

Már a vak is látja, a távolba tekintő még inkább érzi, hogy az emberi civilizáció egyre tragikusabb gyorsasággal süllyed infernális mélységek irányaiba. A világ és benne a mindenéből kiforgatott Magyarország egyre reménytelenebbül sodródik saját elkerülhetetlen végzete felé. A rémhíradók képeiben minduntalan felvillan előttünk három elkerülhetetlennek tűnő borzalom: a gazdasági önmegsemmisítést végleg beteljesítő magyar államcsőd réme, az eurozóna és az uniós nemzetállami együttműködés drámai felbomlása, végül egy globális világégés közeli pusztítása. Ne legyenek illúzióink, mindez hamarosan bekövetkezik!

De kezdjük az elején, hiszen sokan azt sem értik, mit takar a „politikai pestis” metaforája. A pestis mindmáig a világ egyik legalattomosabb halálos kórokozója (a WHO szerint egyike napjaink tizenkét legveszélyesebb vegyi fegyverének!), amelynek ráadásul aránylag hosszú a lappangási ideje, ami által igen nehéz korai stádiumban felismerni ezt a végzetes bajt. Mivel a (közéleti) higiénia már évszázadok óta ismeretlen ezen a tájon, nem véletlenül talált nagyszerű fészket és gazdatestet mifelénk ez az élősködők által terjesztett alattomos fertőzés, már ami a „politikai pestis” károkozását illeti.

Érdemes tudni, hogy a köznapi járvány időszámításunkat követően 540-ben tarolta le először Európát, majd 1346-ot követően a XIV. és a XVII. század között több alkalommal is szinte kiirtotta a vén kontinens védtelen lakóit. A rémtörténet a Krím-félszigetről, Kaffa városából indult el, melynek során az ottani erősséget ostromló tatárok pestisben elhunyt katonák tetemeit lőtték be harci katapultok segítségével a várvédő genovaiak (idegen megszállók) közé. Az általános pánikban aztán a hajóra szállt menekültek hurcolták be a gyilkos kórt a Földközi tenger peremvidékére. Hiábavaló volt a füstölés, a böjt, a vezeklő ima és az önostorozó keresztény szekták mazochizmusa, a halál tovalengett az egész kontinensen. Aztán évszázados lappangást követően, később ismét felbukkantak a XX. század legkegyetlenebb, legvérgőzösebb pénzügyi és politikai parazitái, akik ismét elhozták közénk a korszak szörnyű közéleti pestisét, mellyel csaknem sikerült kiirtaniuk az egész világot. Úgy tűnik, most újra nekifognak sátáni terveiknek…

A másik ok, amely számomra a jelzett interjú címét motiválta Albert Camus 1947-ben írt, világhírű abszurd regénye, a Pestis volt. Az aktualitásából mit sem veszítő remekmű rövid és igen abszurd üzenete az, hogy a bomlás halálos virágait terjesztő patkányok között az utolsó pillanatban felbukkannak a „jó patkányok” is, melyek felszámolják a gyilkos kórt, és ez által megmentik magát az egész emberiséget. Egy végletekig abszurd kor abszurd üzenete ez. Bár a történelem drámai módon megtanított a felismerésre, miszerint nincsenek „jó patkányok”, mégis minduntalan hiszünk az élősködők csalfa reményű, ígéretes szólamainak. Szemellenzővel a szemünkön megyünk, tömegével menetelünk azok után, akik aztán a végromlásba visznek, halálba és dögvészbe kergetnek bennünket!

Itt, ezen a ponton jönnek elő a tegnapi és a mai közszereplők. Látom a tömeg arcán az üdvözült mosolyt, a földre szállt naiv hitet, az álmok csalfa reményét. Látom, hogyan masíroznak a modern Mózesek és a megváltást hirdető Antikrisztusok után, s látom azt is, hogyan tántorognak és tévednek el minduntalan a sivatag sötéten kavargó homokjában. Látom Ady hőkölő népének önsorsrontó pokoljárását. Látom, milyen nehéz, szinte lehetetlen feladat bevallani a kudarcot és a végzetes tévedést. (Fájó kimondani, de sajnos sok mindenben igaza van a magyarság negatív megítélésében Ákos Kertésznek, mert ha nem lenne velőtrázóan igaz a véleménye, már régen emigrációban, börtönben vagy kötélen kellene végeznie!) Gyalázatos módon azok ostorozzák leginkább a magyart, akik ilyen szörnyű helyzetbe juttatták!

Csak ebben az utolsó néhány évtizedben is milyen nehéz, szinte lehetetlen volt felébredni Rákosi, Kádár, Gyurcsány és Orbán rózsaszínű ígéreteiből! Inkább tíz körömmel ragaszkodunk kicsinyes álmainkhoz, mintsem beismerjük, hogy folyamatosan és rútul átvertek, becsaptak bennünket. Pedig aki Isten helyett gyarló politikusokban bízik, aki az ábrándos hatalmi ígéretektől múlandó földi javakat és elillanó boldogságot remél, az rendre megérdemli a csalódást, azon beérik a végzet kegyetlen gyümölcse! Ébredjünk fel végre ebből a földhözragadt hipnotikus álomból, mert újabb Mohács közeleg!

Mohács, nemzeti és birodalmi nagylétünk egykori temetője. Ma, mintha ez a megcsonkolt kicsinyke ország ismét önként sírgödörbe feküdne. Valami nagy, szörnyű és végzetes korszakváltás közeleg! Minden történelmi analógia sántít ugyan, de mintha egy időutazás során, a széljárta mohácsi síkon lennénk ismét valahol. Hol van vajon és van-e egyáltalán ezekben a dermesztő időkben valódi, bölcs és karizmatikus nemzeti vezető? Orbán lenne a „soros” megváltó? Ő, aki meztelen fenékkel, felkészületlenül belehajszolja toprongyos seregeit a túlerőben lévő ellenség pusztító kartácstűzébe? Ő lenne az éretlen és magányos gyermekkirály, aki aztán sorozatos hátrálás, menekülés és cselvetés során elveszejti majd életét? Vagy ő lenne a számító Szapolyai, aki távolról figyeli a borzalmas vérontást? Aki feláldozza egész nemzetét nagyravágyó királyi vágyainak beteljesüléséért?

A választ egyre inkább sejtjük, ám az ország eközben már három részre szakadt. Buta össznépi felhatalmazások által a magyarság kétharmada szörnyű mélyszegénységben tengődik. Aztán ott van felette a kontraszelektált kispolgári udvartartás, fényűzéssel, lakomákkal és csillogással. Aztán ott vannak a megvetett többiek is, azok, akik nem akarják elfogadni őfelsége kielégületlen hatalmi vágyait, és nem akarják narancsszínű feudális járomba hajtani fejüket. Az unortodox pártvezető szürreális harcot folytat a szabadságért, miközben láthatóan gyűlöli mások szabadságát. A beteg revánsvágy átír számára minden racionalitást! A Moulin Rouge-ban táncot jár a diszkrét báj, távoli napsütötte szigeteken pihennek a bennfentes hentesek. A trópusi gyorsnaszád rég nem siklik tova már, hiszen Piszkos Fred és Fülig Jimmy rozsdás cirkálóját már ellopták!

A kifosztott nemzettől azonban ismét áldozatvállalást várnak a bitang nagyurak. Ők a született politikusok és a halva született demokraták, akik az egyre gyorsuló tolvajtempót diktálják. Ők a kiválasztott kiváltságosok, akik soha nem törtek le egyetlen darabot sem a nemzet keserű kenyeréből. Húsz röpke év alatt szétrabolták az országot és most saját aljasságuk és dilettantizmusuk árát akarják megfizettetni a kiszolgáltatott tömegekkel. Pökhendi pártemberek, „spontán privatizáció” során meggazdagodott nagyiparosok, zsíros külhoni földbirtokosok és uzsorás bankárok kérik tőlünk kenetteljesen az áldozatvállalást! Ők esedeznek, kérnek, könyörögnek, de leginkább fenyegetnek, akik elhordták az egész országot, akik ellopták a betevőt, akik elhozták számunkra ezt a mindennapi, demokratikusnak nevezett nyomorúságot. Aztán túl a gettók kerítésein ők alkotnak majd szigorú törvényt. Aztán a végrehajtók torz mosolyával ülnek tort szekérváraik biztonságában, saját hazugságaik sápadt tábortüzénél.

Ölj meg egy nemzetet, aztán mutasd fel hanyatló testét a bankárok úrvacsorájánál! Áldozat! Ó, milyen szépen csengő és álszent zsidó-keresztény szómágia! Ezek a kommunista és demokrata igazságosztók és országvesztők a hazugságok terén teljesen egyformák. Akkor a távoli vérvörös jövő miatt kellett nélkülöznünk, most meg a távoli euroatlanti összefogásért és jólétért korog gyomrunk. Ezek a nagy nemzetközi uniók örök áldozatvállalást várnak, kérnek és követelnek tőlünk, miközben mi bamba birkaként minduntalan felajánlkozunk erre az öngyilkos, áldozati szerepre. Pedig az áldozatvállalást lehetne egyszer a sor elején, a nemzetgyilkosokkal is elkezdeni.

A magyar feketegazdaság kilencven százaléka, különböző rafinált áttételeken keresztül, a politikai közszereplők zsebébe vándorol. A politikai bűnözés legalizálását úgy hívják, hogy párt- és kampányfinanszírozás. Ideje lenne felszámolni a pártalapítványokat, a kiemelt fizetéseket és az érdemtelen juttatásokat, a gátlástalan álláshalmozásokat, a gazdasági szektorból kilobbizott és visszaosztott politikai „hálapénzeket”. Hozhatnának némi áldozatott a közpénzeken és adókon degeszre hizlalt bankok és bankárok is! Ideje lenne a társadalom tömeges és átfogó konszolidálásának, ideje lenne törvényileg megtiltani az intézményesített nemzetközi uzsorát. Végül, de nem utolsó sorban az egyházak is szolidaritást vállalhatnának végre, Krisztus szeretett szegényeivel. Adják vissza azt állami támogatások összegét a rászorulóknak, a papok menjenek ki végre a kétségbeesett emberek közé az utcákra, lelki és anyagi vigaszt nyújtani számukra!

Ez persze nyilván álom, a világ nem fog önként saját sarkából kifordulni. A világ menthetetlen! Nézzünk körül most, karácsony idején, hogyan lett a szeretet csodálatos lelki fényéből, az elzsidósodott létezés barbár zsibvására! Hogyan tolonganak milliók Mammon felcicomázott templomaiban. Nem akarják észrevenni, hogy először maga a pénz lett kiüresedett áru, aztán a politika, majd maga az emberi létezés vált a kufárkodás végső tárgyává.

Végre ideje lenne álruha és álarc nélkül körbetekinteni ezen a feldúlt Magyarországon. Végre ideje lenne kiszállni a golyóálló, luxus limuzinokból és eltávolodni a testőrök biztonságos gyűrűjéből! Végre ideje lenne ennek a gyarló felső tízezernek megtérnie és letérdepelnie saját szegényei közé. Észre kellene végre venni, hogy ebben a szerencsétlen országban már szinte korlátlan hadikommunizmus uralkodik. A pártállam önjáró katonai gépezete a nemzeti szuverenitásra és az idegen behatolókra hivatkozva (értsd: nem fideszesek!), megalkotja a pártalkotmányt, megszállja a közintézményeket és bíróságokat, korlátozza az emberi és munkavállalói jogokat, rátelepszik a gazdaságra, ellopja a nyugdíjakat, felszámolja az önkormányzatiságot, szétveri az egészségügyet és az oktatást, teljesen behatol a vallás és a magánélet intim szféráiba. A beteg pártállami centralizáció lassan kiretusál minden élhető teret maga körül. Önálló és büszke nemzet helyett nem látunk mást, csak sivár pártállamot, kiüresedett pártalkotmányt, felfuvalkodott pártarisztokráciát, szemellenzős pártbírákat, korrupt pártrendőrséget, hazug pártmédiát, keserű pártigazságot, korlátolt pártszabadságot és egetverő pártjólétet. Ilyen az, amikor a despotizmus szabadságról álmodozik.

Aztán egy szürke reggelen majd ismét a békekölcsön befizetésére mozgósítanak. Aztán majd kollektíven kell meghallgatnunk a bölcs nemzetvezető örök és múlhatatlan tanait. Aztán majd titokban megint lehallgatnak, rendőrök figyelik legbensőbb gondolatainkat. Aztán jön majd egy internacionalista báb, aki beteljesíti a végzetet. A világ és benne Magyarország tényleg menthetetlen. A politikusok minduntalan a jövőt emlegetik, aztán visszahozzák ránk a beteg múlt minden kísértetét. Nem is olyan régen, még Sztálin, Hruscsov és Brezsnyev harcolt ilyen ádáz dühvel az imperializmus szelleme ellen. Kicsit távolabb az elmebeteg Kim Ir Szen fenyegetett ilyen kótyagos zavarodottsággal. Most Orbán mutat fügét az egész világnak.

Van valami félelmetes és nyugtalanító ezekben a felszínen demokratizált, mégis teljes totalitarizmusra törekvő, Soros-pénzen létrehozott kicsinyke rezsimekben. Amilyen tudatossággal verte szét néhány éve a kapitalista Gyurcsány a baloldalt, éppen olyan elszánt vakmerőséggel építi le és öli meg a baloldalivá vedlett Orbán a zsidó-keresztény jobboldalt és általa az úgynevezett polgári nemzettudatot. Ez a harc lesz a végső… Láthatóan senkinek sem érdeke egy erős és független Magyarország. Láthatóan valakiknek nagyon útban vagyunk! A provincia vezetői mindent elkövetnek, hogy kivéreztessék az országot. Egy államcsőd hatalmas biznisz a spekulánsoknak, majdnem akkora, mint egy véres háború. Egy új, gazdasági Trianon közeleg!

A nagy fekete könyvben Saul követői előre leírták és bekódolták a világ eljövendő összeomlását. Először szörnyűséges nyomorúságot jósoltak, majd elhatalmasodó káoszt és anarchiát, melynek nyomán színre lép majd az új rendcsináló megváltó, az Antikrisztus. Egyre inkább biztosak lehetünk abban, hogy előre eltervezett, tudatos forgatókönyvek irányítják a körülöttünk lévő zaklatott világot. Teljesen olyan ez a mai valóság, mintha a bázeli illuminátusok titkos társasága elérkezettnek látná az időt a végső leszámolásra és hatalomátvételre. Az emberi élet mit sem ér. Likviditás és likvidálás között egyre csekélyebb a különbség!

Állunk dermedten a tükör előtt. A valóság repedezett tükörképével szembetartjuk a magunk kicsinyke szürke tükreit. Önfeledten bámuljuk, ahogyan szabadon megsokszorozzuk és végtelenítjük a tükröződések számait. Látszólag kitárul tér és idő, mohó istennek képzeljük magunkat. Aztán átlépünk a saját magunk teremtette virtualitásba, és boldogan hiszünk ennek az önző és kicsinyes csalásnak. Az élet, a munka, a szerelem és a pénz is már csak szánalmas képzelgés. Adjuk és vesszük egymás között ezt a hazug és csalfa valóságot, mintha igazi lenne. Aztán egyszerre majd mindennek vége szakad. Drámaian keserű lesz a végső ébredés! Lesz magyar államcsőd és összeomlás? Igen! Lesz európai széthullás? Igen! Lesz kegyetlen világégés? Igen! A gyorsuló folyamatok emberi erő által már szinte megállíthatatlanok és sajnos már nem befolyásolhatók!

Lassan vége az utolsó békeévnek. És mi nem teszünk semmit, csak menetelünk a biztos végzet felé, akár egy engedelmes birkanyáj. Pedig közös akarattal még az utolsó utáni pillanatban is létrehozhatnánk valamiféle működőképes túlélési stratégiát. Mindehhez persze először néhány alapvető kérdésben végre nemzeti egységre kellene jutnunk egymással. Pártok felett álló, új és széleskörű nemzeti kiegyezést kellene végrehajtanunk! Aztán nagyfokú tudatosságra és következetességre kellene törekednünk az élet minden területén. Meg kellene szólítani végre egymást, őszinte párbeszédet kellene folytatnunk önmagunkkal, honfitársainkkal és Teremtőnkkel! Öngondoskodó, egymással szolidáris nemzeti közösségeket kellene gyorsan, szinte a semmiből felépítenünk, kiszámítható létbiztonságot (élelmiszert, munkát és rendet) kellene teremtenünk! Félek azonban, hogy minderre a megkésett magyar feltámadásra már nem sok időnk és energiánk maradt.

A világban egyre erősödik a “holokauszttagadók” kórusa, hangjukat azonban hamarosan felváltja majd az igenlők világméretű átka és moraja. A végítélet előtt mi, kisemberek már nem sokat tehetünk, de legalább újra, de legalább ismét ráeszmélünk arra, hogy kik lesznek ezért az eljövendő újabb szörnyűségért a fő bűnösök! A történelem kegyetlen, minden esetben a rosszabbik megoldás teljesedik be általa. Kár, hogy soha, semmiből sem tanulunk! Mi valahogyan mindig saját bukásainkra vagyunk a legbüszkébbek. Félve búcsúzom ettől az utolsó szegény békeévtől. Remélem, hogy a Magyarok Istene megóv bennünket és nem fogja megbocsájtani azt, amit elkövetni készülnek ellenünk

2011. december

 

MEGFESZÍTVE – Molnár Tamás válasza Florian Geyernek

Támad a világ! A kontinens szívében Magyarország lett Európa Iránja. Egyre erősebb szorítással ölel körül bennünket a könyörtelen gyűlölet. Nap mint nap leminősítés, kirekesztés, megvetés, bosszúállás, politikai és gazdasági fenyegetések és ármánykodások hullámai záporoznak felénk. Ámen helyett ómen árad minden szegletből. Felfakadt régi stigmáktól vérzik ismét ez a kicsinyke Magyarország. A nemzetközivé dagadt gazság és aljasság már régen nem Orbánról, a kormányról, a rendszerről szól, hanem rólunk, magyarokról. Itt már régóta egy egész bűnösnek nevezett nép van útjában az összeomló nyugati világnak.

Ez a mai hanyatló világszellem egykor végleg legyűrte és betemette a görög-római állami ethoszt, aztán ez a sötét talmudi isten fokozatosan felőrölte a kereszténységet, majd kegyetlenül megtorolta a faji alapokon újraszerveződő germán hadisten feleszmélését. Ennek az örök felforgató, „haladó” és földbe süllyedt istennek a nacionalista, nemzeti kapitalizmus sem tetszett, gyorsan eltakarította az útból a hagyományőrző monarchiákat és a mediterrán fasizmusokat. Aztán később, jóval később a bolsevik despotizmus kollektivista antitézisét is leváltotta. Nem tetszett neki, nem volt ínyére sem a nemzeti, sem a nemzetközi szocializmus önjárósága. Aztán a szabad versengésre felesküdött, ám végsőkig monopolizált cionista világrend mindenhol elburjánzott. Miheztartás végett azért megalkotott egy kötelezően követendő példaképet. Létrehozta a világ legnacionalistább centrumát és etalonját, az Egyesült Államokat, majd ezt a gyökértelenül szintetizált és mesterségesen klónozott világot genetikailag és szellemileg megfertőzte a zsidó fajelmélettel. Már nem sokáig ugyan, de ma még ez az élősködő, rombolásra teremtett, torz hibrid uralja a világot.

A második világháborút követően az Egyesült Államok megszállta Európát, majd a hidegháborús győzelmét követően a Gólem kiterjesztette hatalmi befolyását az egész övezetre. Ma nem történik más, mint az amerikai jólét oltárán feláldozzák a bóvlivá silányított Európát. Először a keleti és déli provinciákat, aztán majd a többieket. A szellemében megroppantott Vén Kontinens pedig tétlenül szemléli, ahogyan nemzetei nyakára idegen behajtókat ültetnek. Látható, ahogyan az amerikai mintára majmolt jóléti hedonizmusnak mindenkorra vége szakad. Az amerikai álom hamarosan összeomlik az európai gyarmatok nélkül, és nyilván Európa nyugati fele is összeroskad a külső, szegényebb régiók bukásával. Az élősködések láncolatának eljön a végideje! Mohamed próféta bölcs tanítása szerint minden emberi lény születése pillanatában egy hegynyi étket kap ajándékba istenétől. Aki mohó. és gyorsan befalja a rá kiszabott ételmennyiséget, az előbb, aki puritán és önmegtartóztató módon él, az később hal bele az életébe. A nyugati világ idejekorán és mohón felfalta a reá kimért fejadagot.

A mohóvá tett, ateista Magyarország sorstragédiája sem most kezdődött. Folyamatos birodalmi behódolásainknak beérett a vetése. Több száz éve alig akad valódi, bölcs és megfontolt államférfi a magyar közéletben. Az elmúlt húsz esztendő közszereplői is mind kádár köpönyegéből bújtak elő. Kádár is függetlenségről hazudott, aztán a távoli rendcsinálás fedezékében megtagadta cimboráit, és behívta az oroszokat, majd orvul saját népére rontott. (Lásd Gyurcsányt is!) Orbán is nemzeti függetlenségről papolt, aztán a rendcsinálás érdekében most behívja az IMF-et. (Lehet, hogy ez volt a végső titkos terv a Nagy Káosz előidézésére?) Polgárháborúról nincs még szó, de a cél szentesítheti az eszközt… Ha kapitulálunk a végrehajtók előtt lassan, ha sikertelenek lesznek a megadásról szóló tárgyalások, gyorsan elvérzünk. Be kellene látni végre, hogy birodalmi érdekek mentén, a birodalom által adoptált politikusokkal számunkra nincs esély, nincs jó megoldás! A jelenlegi miniszterelnök is ebből az eltorzult világból vétetett, de hatalmasat tévedett, amikor gőgösen elhitte, hogy erővel összegányolt, önjáró pártkapitalizmusát eltűri és benyeli majd az agonizáló világ.

Nem az fáj leginkább, ami mostanában történik, hiszen ezt minden józan ember előre láthatta. Nem a csalódás fáj, az, hogy közel egy évtizednyi ellenzéki töprengés és bujkálás után mindössze erre a kapkodó, széthulló, megosztó, pancser és dilettáns kormányzásra képes csak a kereszténynek hazudott fideszes jobboldal. Nem az fáj, hogy Orbán, a karizmatikus hazudozó, a kegyetlen pártszervező és a nagyratörő hatalomtechnikus igazából csapnivalóan rossz kormányfő, aki magára haragította a fél országot és az egész világot. Sokkal inkább fáj, hogy Orbán évtizedekre előrevetítve, jóvátehetetlen károkat okozott az egész magyarságnak. Uralma két dologban egységesítette a nemzetet: a megosztottságban és a mélyszegénységben.

Az fáj igazán, hogy mindezt még a végzet előszobájában sem látják be, ismerik fel a hatalmas, fanatizált tömegek. A politikai placebó fáj leginkább, igazán! Megint nem gyógyszert kaptunk a bajainkra, csak álságos fedést és takarást. Ismét, sokadszorra becsaptak bennünket, hátha meggyógyulunk és felépülünk majd a kézrátéttől és a szómágiától! A felajzott tömeg évtizedek óta messiást vár és rendre Barabást talál. A csalódás mérhetetlen! Pedig egy igazi bölcs államférfinak tudnia kellett volna, hogy testileg és lelkileg milyen szánalmas, siralmas és kivéreztetett állapotban vagyunk mi, magyarok. Aki tudja ezt, az legfőképp a szellem erejével harcol. Aki tudja ezt, nem nyit egyszerre több frontot, hanem észrevétlenül és ravaszul behatol az ellenség sáncai mögé. Nem beszél feleslegesen, hanem csendben, nemzete javára cselekszik! Nem ül meg egy lovat két csupasz fenékkel!

A nyers erő – különösen, ha nem társul kellő bölcsességgel – mit sem ér. Egy valódi nemzeti kormánynak nyitnia kellett volna az egész megsértett nemzete felé. Új alkotmány? Igen, de nem pártjogászok, hanem alkotmányozó nemzetgyűlés által! Új médiatörvény? Igen, de nem pártcenzorok, hanem szabad, független, nyílt szívű nemzeti médiamunkások által! Új munkatörvénykönyv? Igen, de nem a kiszolgáltatott munkavállalók rovására! Új egyházi törvény? Igen, de nem a vallásszabadság kárára! Új adótörvény? Igen, de nem a legszegényebb dolgozók ellenében! Új nyugdíjrendszer? Igen, de nem gátlástalan szabadrablással! Új egészségügyi és oktatási törvény? Igen, de nem az orvosok és a tanárok ellenében! Az Orbán-kabinettel nem csak az a baj, amit és ahogyan csinált, hanem a legfőbb baj az, amit, nem mert mindeddig megtenni! Egy szegény országban nem sarcolom végletekig a szegényeket, miközben a kiváltságosok zsíros kasztját dorbézolni hagyom. A nyomorúság kellős közepén látványos és hathatós politikai puritanizmussal kellett volna kampányolni, nem eltitkolt vagyonbevallással! Nyugodtan kimondhatjuk a végső következtetést: Magyarország a látszatdemokrácia, az uralkodó kleptokrácia és az áldatlan pártoskodás áldozatává lett! Elfelejtettük, hogy nemzetet csak közös akarattal és hittel lehet felépíteni! (A követendő példa adott: a kicsinyke Izland ezt már megcsinálta!)

A történet innentől kezdve egyre gyorsabban folytatódik. Orbán akár az ország pusztulása árán is, de véghezviszi fanatikus terveit. Ha már minden kötél elszakad, inkább összeáll majd szocialista és liberális ellenfeleivel, nehogy egy minden ízében nemzeti kormány kerülhessen hatalomra. (Ennél még egy kézivezérelt janicsár is elfogadhatóbb a Fidesznek!) Ám tanulságos lecke lesz ez a Jobbik számára is! Most láthatják igazán, mit képes ez a szétrohadt világ egy félszívű, magányos akarnokkal és egy végletekig megosztott nemzettel szemben elkövetni. Most nem kell félni és kapkodni, az idő nekünk dolgozik! A türelem a bölcsesség egyik sarokköve. Felkészülten, okosan, belülről építkezve meg kell várni ennek a tragikus történetnek legvégét. Az emberi történelem örök tanulsága szerint a fény mindig a legsötétebb pillanatokban sejlik elő. Ha viszont Isten gondviselése helyett csalfa reményeinknek hiszünk, akkor becsukott szemeinken keresztül láthatjuk azt a közeli és boldognak tűnő pillanatot, amikor végre hatalomra kerül a nemzet. Láthatjuk, amint ott repülnek felettünk a birodalmi F-16-osok, melyek végleg balkánná bombáznak bennünket. Ezt kellene most elkerülnünk. Ne siettessük a sors beteljesülését, mert hamarosan eljön a pillanat. A hormuszi szorosban ott vannak már a cirkálók. Az Armageddon hamarosan elkezdődik.

 

 


Vélemény, hozzászólás?



Farkasréti Általános Iskola
1112. Budapest, Érdi út 2.
Tel.: (061) 319-3408
Fax: (061) 309-5050

Látogassa meg
az iskola honlapját is!







Támogatóink



VALDOCCO cukrászda
Bp. V. kerület,
Múzeum krt. 7.




AUGUSZT Pavilon Cukrászda
Bp. XI. kerület,
Sasadi út 190.



Partnereink



Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület
Bp. XI. kerület,
Tájék utca 26.


Letölthető kiadvány