Ángyán József[1]

Mi lesz veled magyar föld, mezőgazdaság és vidék?

(Folyamatértékelés, helyzetelemzés, törvényhozási és állami földbérleti esettanulmányokkal)

? A város és vidék közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság.?

(Vidéki Térségek Európai Chartája, 1996.)

  1. Előszó helyett

Magyarország vidéke, annak gazdasága és társadalma mára mély válságba került. Különösen a kistelepülések, valamint a külső és belső ?végeken? elhelyezkedő térségek kerültek szinte kilátástalan helyzetbe, ahol a munkanélküliség is katasztrofális méreteket öltött. A vidéki, helyi közösségek sorra elveszítették szolgáltató és közösségmegtartó intézményeiket, iskoláikat, közösségi közlekedési lehetőségeiket, egészségügyi ellátó intézményeiket, hivatalaikat, postáikat, természet adta tevékenységüket, a környezethez alkalmazkodó mezőgazdálkodást, az élelmiszertermelést. Mindezek következtében az ország és a magyar társadalom ? élelmezési, víz- és energiaellátási, de foglalkoztatási, szociális ? kiszolgáltatottsága is egyre súlyosabbá válik. A vidéki élet a magyar közgondolkodásban mára egyenlő lett a hátrányos helyzettel.

Mezőgazdaságunkat is csökkenő termőterület, szétesett üzemi és torz gazdálkodási szerkezet jellemzi. A tömegtermelő, iparszerű gazdálkodás emelkedő energia- és forgóeszközigénnyel jár, emiatt megnövekedett kiszolgáltatottságunk a bankok, az energetikai piacok és a beszállítói iparágak felé. Az alacsony hozzáadott érték, a csökkenő fajlagos nyereség következménye egyfelől a kényszeres birtokkoncentráció és a nagyobb élőmunka-igényű állattartás föladása, másfelől a családi gazdálkodás felszámolása és a föld eladása. Mindezek következtében rohamosan csökken a mezőgazdaság élőmunkaerő igénye, és ezzel egyidejűleg a föld, a vidék népességeltartó és népességmegtartó képessége.

E folyamatban a 2004. évi EU-csatlakozás ? amely alapvetően megváltoztatta a támogatások szerkezetét és piaci helyzetünket ? a mezőgazdaság szereplőit és a vidék társadalmát felkészületlenül érte. Elmaradt az alkalmazkodás, nem történt meg az állam szerepének, feladatainak ? az új helyzethez igazodó ? újragondolása. Ennek hiányában és következményeként a 10 évvel ezelőttihez képest a mezőgazdaságban tevékenykedő, statisztikailag nyilvántartott gazdasági egységek száma több mint 1/3-ával (mintegy 350 ezerrel), a regisztrált ? élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató ? gazdaságoké pedig 1/5-ével (mintegy 50 ezerrel) csökkent, a magyar mezőgazdaság pedig nem csupán export-, de hazai piacai jelentős részét is elveszítette.

Bár természeti adottságaink ? termékeny földjeink, világviszonylatban is kimagaslóan értékes termál-, gyógy- és ivóvízbázisaink, változatos természeti és kultúrtájaink, továbbá a földhöz kötődő (?agri?) kultúránk, a helyi közösségek felhalmozott tudása, élelmiszereink, helyi és regionális termékeink (?hungarikumaink?) kiválóak, mégis azt látjuk, hogy nem tudunk megfelelően élni velük.

E fenti megállapítások – amelyek a 2012 márciusában kormányhatározattal[2] is megerősített Nemzeti Vidékstratégia[3] kiinduló helyzetértékelését is adják – arra vezetnek bennünket, hogy fel kell tennünk magunknak az alábbi alapkérdéseket, és őszintén meg kell válaszolnunk azokat.

  1. Hogyan jutottunk idáig, és a tünetek alapján milyen diagnózis állítható fel a bennünket, a gazdaközösségeket és a vidék társadalmát körülvevő folyamatokról és helyzetről?
  2. Mit ígért, milyen jövőképet, cél- és eszközrendszert fogalmazott meg a 2010 elején meghirdetett ?nép-párti? agrár- és vidékpolitika? Milyen vidékstratégia és program megvalósítására kapta a polgári oldal a választásokon a korábban soha nem látott mértékű felhatalmazást?
  3. Mik a ?nép-párti? vidékstratégia megváltozásának föld- és birtokpolitikai jelei? Hogyan jelzi ezt a változást a törvényalkotási folyamat és az állami földbérleti rendszer, mint a fordulat fő indikátorai?

Lássuk hát sorjában a kérdéseket, és az azokra adható válaszokat!

  1. A rendszerváltó reménységektől a falurombolásig

Hogyan jutottunk el a rendszerváltó reménységektől a falurombolásig és a társadalom általános kiábrándulásáig? Milyen diagnózis állítható fel a bennünket, a gazdaközösségeket és a vidék társadalmát körülvevő folyamatokról és helyzetről?[4]

Ami az előzményeket illeti, a sokszor megcsalt, kirabolt vidék, a falu, gazdatársadalma és közösségei, a tsz-be bevert magyar parasztság bérmunkás tömege elhagyatottan érkezett meg ahhoz a folyamathoz, amelyet rendszerváltásként, viszonyaink újrarendez/őd/éseként szoktak meghatározni. Mégis sokukban élt még az évtizedek során megőrzött remény, hogy egyszer ismét visszakerülhetnek a sajátjukba, egyszer ismét maguk urai lehetnek. A felelős, ?népre tekintő?, rendszerváltó elképzelések éppen ebben ? a parasztpolgárság megerősítésében ? látták a vidék társadalma megújításának lehetőségét. Felsejlik ekkor egy olyan jövőkép, amely a minőségi családi parasztgazdálkodásra alapuló ?kertmagyarország? régóta dédelgetett modelljének megvalósítását ígéri[5]. Kérdésekkel és kételyekkel kísért, mégis tiszteletre méltó és ma visszatekintve ? a veszélyeztető folyamatok minden korábbit meghaladó felerősödése közepette ? naiv hitekből táplálkozó jövőkép ez ott, ahol ? Andrásfalvy pontos diagnózisa szerint ? ?[?] a földet kirabolták, a föld népét megalázták. Gyalázatosan megsemmisítették az önálló, független parasztgazdaságokat, megosztották a falut, és bekényszerítették a kolhozokba. Most nincs elég ereje, pénze, hite, segítsége, hogy feltámadjon.?[6]

Milyen is volt ez a jövőkép, amely mára egyre messzebb kerülni látszik. ?Lehetünk újra Európa híres kertje. A világ legízletesebb gyümölcsét, legjobb borát, keresett vetőmagját, páratlan zöldségét és fűszerét termő ország, ahol napfényes tavainkban a legkeresettebb halak teremnek, száraz mezőinken különleges húsú háziállataink legelnek. [?]? ? mondja tovább Andrásfalvy. Olyan mezőgazdaság ez, amit a Kárpát-medence csodálatos környezeti feltételei és a magyarság itt felhalmozott ezeréves tudása, a földhöz (?ager?-hez) kötődő kultúrája, a hazai agrikultúra kínál. Ez a mezőgazdaság az egyéni, családi kis- és középbirtokok és – piaci érdekérvényesítő erejüket megsokszorozó, többcélú és önkéntes – szövetkezeteik meghatározó szerepére épül. Ez a saját legjobb hagyományainknak és az általános európai gyakorlatnak is teljes mértékben megfelelő családi gazdasági és szövetkezeti modell biztosítja a tulajdonosi szemléletből fakadó ?jó gazda gondosságát?, az egymást követő generációk közti felelős viszonyt, valamint azokat az össznemzeti jelentőségű foglalkoztatási, minőségi termelési, élelmezési és környezeti teljesítményeket, amelyek az egész társadalom számára és a vidék hosszú távú megmaradása szempontjából egyaránt létfontosságúak.

E kisebb mozaikokból, családi gazdaságokból építkező gazdaságszerkezet, szervesen összekapcsolva a szövetkezeti modellel ? amint azt európai példák sokasága bizonyítja ? sikerrel képes felvenni a versenyt a nagy latifundiumokkal, tőkés megabirtokokkal és multinacionális tőkebefektető társaságokkal. Ez a családi gazdaságokra, vállalkozásokra és szövetkezeteikre épülő szerkezet valamint a ?város és vidéke? szerves kapcsolatainak újraépítése teremti meg ismét a vidék gazdaságának és társadalmának belső kohézióját, szervező erejét. Az egész társadalom felismert érdeke, hogy ennek kialakulását és megerősödését minden lehetséges állami és közösségi eszközzel támogassuk.

Megköthető lesz újra az ? a vidék és a város közti szolidaritáson, az egymásrautaltság felismerésén nyugvó ? ?új társadalmi szerződés?, amely azon a közmegegyezésen alapulhat, hogy a társadalomnak nemcsak a gazdák élelmiszer- és élelmezésbiztonságot nyújtó termékeire van szüksége, hanem azokra a szolgáltatásaira is, amelyekkel előmozdítható a vidék társadalmának fenntartása, valamint a környezet védelme, a helyi természeti, táji értékek megóvása és mindezekkel a népegészségügyi helyzet javítása.

Mindehhez felnő egy új értelmisége a vidéknek, és ezen új értelmiségre támaszkodva megvalósítható lesz a vidékpolitika fő célja: a vidéki térségekben, falvakban és kisvárosokban a hagyományokra épülő polgári életvitel meghonosítása. Ennek kialakulását – az agráriumot meghaladó területeken is gazdasági biztonságot teremtő – több lábon álló, diverz vidéki gazdaság segíti. Ez kiterjed a nem mezőgazdasági ? de alapvetően a termőföldhöz, a mezőgazdasághoz kapcsolódó, azt kiszolgáló vagy annak termékeit feldolgozó ? tevékenységekre, az ezekre irányuló mikro-, kis- és középvállalkozásokra éppen úgy, mint a termelői-fogyasztói közösségek továbbá a helyi és regionális termékek és piacok megerősödésére, a régiók és kistérségek gazdasági autonómiájának növekedésére.

Végül, de nem utolsó sorban fennmaradnak és fejlődnek az alapvető szolgáltatások, mint a vidéki életminőség fontos – a vidéki gazdaság és társadalom számára nélkülözhetetlen – elemei. De ezeket is megelőzi a megőrzése, féltő gondozása mindannak (a templomnak, az iskolának, a helyi kultúra és közösségi együttlét intézményeinek), amik meghatározzák a helyi társadalom, a falusi közösségek identitását. Megújulnak, ismét életre kelnek falvaink, és megőrizhetők, mi több gyarapíthatók lesznek a természeti és kulturális örökség, a kulturális és közösségi, természeti és épített környezet értékei. Mindehhez az erős helyi közösségek kialakulását, a humán infrastruktúra fejlesztését szolgáló oktatás, képzés, tájékoztatás valamint az e tevékenységek központjait jelentő iskola és önkormányzat megerősödése társul. Így a falu és a kisváros a nagyvárosokkal azonos mértékben becsült lakóhellyé és turisztikai célponttá válik.

A vidék, a falu, a gazdatársadalom és a helyi közösségek azonban az un. ?rendszerváltás? folyamatában teljesen más törekvésekkel, más forgatókönyvvel találták szemben magukat.

Egyrészt az a reménység, hogy az elképzelt jövő eléréséhez elégséges az, ha a parasztságot ismét visszahelyezzük jussába, jogaiba, és földhöz juttatjuk, tévesnek bizonyult. Ebből a reprivatizációs és a parasztságot újraélesztő elképzelésből lett az a torzó, amit kárpótlásnak neveztek, aminek ?eredményeképpen? a föld egyrészt tőkés spekuláció tárgyává válhatott, másrészt úgy került a gazdálkodó családok kezébe, hogy a csupasz földön kívül szinte semmijük nem volt a gazdaság újraindításához. Így alakult ki az a kettészakadt, duális gazdaságszerkezet, amely ma egyrészt közel 13.500 társas vállalkozási formában működő tőkés nagybirtokból, másrészt mintegy 567.000 ? az őstermelői kört is magába foglaló, zömében kis, közepes méretű ? egyéni gazdaságból, továbbá kb. 1,1 millió un. nem üzemszerű, önellátó, háztáji gazdaságból áll. (1. ábra)[7] Az érdekeiket legerőteljesebben az – elsősorban Rt., Bt. és Kft. formában működő, zömében a korábbi 1.400 termelő szövetkezet és 110 állami gazdaság vezetői, a ?dezertőr? agrárértelmiség által a többiek elől elprivatizált, bérmunkásokat foglalkoztató ? társas vállalkozások, tőkés nagybirtokok tudják érvényesíteni. Hozzájuk képest a 266.000 élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységből élő kis- és középparaszti, családi gazdaság, őstermelő, továbbá a mintegy 160.000 mellékfoglalkozású, részjövedelmet biztosító, kisegítő gazdaság elképesztően eltérő és egyenlőtlen életlehetőségekkel, életben maradási esélyekkel rendelkezik. Többségük az időközben felerősödött zsákmányszerző folyamatok, a nagytőke és nagybirtok útjába került, végveszélybe sodródott.

1. ábra: A mezőgazdasági ágazat szereplői 2010-ben

(Forrás: KSH alapján Agrárgazdasági Kutatóintézet számításai)

ksh-1

Másrészt a vidéki közösségek megerősödésére és a minőségi, családi, egyéni parasztgazdálkodásra alapuló ?kert-magyarország? felsejlő jövőképét nálunk a kezdetektől ellehetetlenítette az eredeti tőkefelhalmozás, a tőkés spekuláció megkésett folyamatának szerencsétlen történelmi egybeesése azzal a globalizációs világfolyamattal, melyet a multinacionális tőkeérdekeltségek gazdasági erejének és ezzel politikai befolyásoló képességének minden korábbit meghaladó növekedése kísér.

A ?rendszerváltást? közvetlenül megelőző és az azt követő időszakra ez az eredeti tőkefelhalmozás, a megkésett ?magyar vadkapitalizmus? jellemző. Annak eldöntése történik hosszú időre, hogy ki lesz fenn, és ki lesz lenn. Egy gazdasági, hatalmi dinasztiaépítő, mohó zsákmányszerző csoport eredeti vagyongyarapításának vagyunk tanúi, amihez a – korábbi kapcsolati, hálózati tőke és a direkt politikai behatolásból, hatalmi pozícióból fakadó – közvetlen befolyásolási eszközök és bennfentes információk gátlástalan felhasználása kiváló lehetőségeket teremt.

Súlyosbítja az ennek a folyamatnak egyébként is teljesen kiszolgáltatott gazdatársadalom és vidék helyzetét, hogy ez az eredeti tőkefelhalmozás nálunk időben ?egybecsúszott? a multinacionális tőke elképesztő, világméretű befolyás-növekedésével.[8] Ezt a folyamatot egy olyan ?modern kétpártiság? kialakulásaként lehet leírni, amelyben az egyik oldalon a globális és helyi nagytőke érdekei, a másik oldalon pedig a – családtól a nemzetig terjedő – helyi közösségek érdekei és értékei állnak.[9] [10] Ez a ?kétpártiság? akkor válik a közösségek szempontjából igazán fenyegetővé, ha az állam, amit a közösségek éppen azért hoztak létre, hogy környezeti és társadalmi (?öko-szociális?) szempontok mentén önvédelmi korlátokat állítson a hontalan tőke mozgása köré, nos ha ez az állam átáll a tőke oldalára. Úgy tűnik, hogy Magyarországon éppen ezzel a helyzettel szembesülünk, vagyis az államhatalom immár 2-3 évtizede a nagytőke érdekeit látszik minden intézményi, jogi, gazdasági eszközével kiszolgálni.

A magánvagyonok gyarapításának legegyszerűbb módja a mások ? általában a közösségek – által felhalmozott értékek és kasszák megrablása. Első számú forrása tehát a nemzet generációk hosszú során felhalmozott vagyona, melynek kezelését a saját államára bízta. Ha az állam maga áll át a tőke oldalára, akkor a nemzet vagyona ? az állam működtetéséhez átadott kincstári vagyon, az államnak átengedett vállalkozói vagyon, továbbá a kezelésébe adott termőföld és a közös természeti értékek együttese ? súlyos veszélybe kerül. Ebből az állam kezelésében továbbá a még mindig osztatlan közös tulajdonban lévő ? témánk szempontjából legfontosabb – termőföld mennyisége eléri a 4 millió hektárt. Ezzel a családi gazdaságokat és helyi közösségeket, azok földalapját jelentősen megerősíthetnénk, ám ez a törekvés a spekulációs tőke érdekeivel kerül szembe, ami az állam által magára hagyott, egyébként is gyenge érdekérvényesítő képességű helyi közösségekre tragikus következményekkel jár. (Erre esettanulmányok keretében a föld és birtokpolitikát érintő törvényalkotást továbbá az állami földbérleti rendszert illetően később még részletesen visszatérek, számos példával szolgálok.) Ez a nagytőke nemcsak arra a földre spekulál, amely az állam kezelésében, hanem arra a földre is, ami ma még a gazdálkodó családok tulajdonában van.

A földspekuláció alapja egyrészt a világ várhatóan növekvő élelmiszerkereslete, ami stratégiai, nemzetbiztonsági kategóriába emeli az élelmiszertermeléssel szoros kapcsolatban lévő természeti erőforrásokat, mindenekelőtt a termőföldet és a vízbázisokat, és kulcspozícióba juttatja mindazokat, akik ezeket az erőforrásokat a kezükben tartják. Ezen túl azonban a nagytőkés spekuláció alapját ma talán leginkább az az EU-val kötött ? elhibázott ? megállapodás, rossz alku adja, amely a tőke szabad áramlása kategóriájába engedte sorolni a földet, s 2014-ben meg kell nyitnunk a földpiacunkat a külföldi tőke előtt. A hazai (200 eFt ? 2 millió Ft/ha) és a nyugat-európai (5-15 millió Ft/ha!) szántó földárbeli különbségek a piac-liberalizáció kézzelfogható közelségében ugyanis elképesztő extraprofit ígéretét hordozzák[11]. Az erős érdekérvényesítő képességű, nagytőkés csoportok még a földpiac liberalizációja előtt meg akarják szerezni ezeket az erőforrásokat. Ezért a gazdaságpolitikát ? akár a politikába beküldött, döntéshozó pozícióba helyezett embereikkel – úgy alakítják, ill. a döntéshozókat úgy befolyásolják, gazdaságilag is ?érdekeltté teszik?, hogy azok a gazdasági, piaci, jogi és intézményi feltételek számukra kedvező alakításával elhárítják a spekuláció útjában álló akadályokat.

A másik zsákmánykört a közpénzek jelentik. A nagytőke állama könnyedén teremt olyan feltételeket, amelyekkel a mindannyiunk által összeadott közpénzek az erőseket tovább erősítik, a gyengéket pedig távol tartják e közös forrásoktól. Zsákmányszerzési, spekulációs megközelítésben nem elhanyagolható az a közös kasszából megszerezhető, tekintélyes támogatási összeg (a minden hektár megművelt földterület után ma járó mintegy 60 eFt/év/ha föld-alapú, direkt támogatás, vagy az egyéb ? pl. gazdálkodási rendszerekhez (AKG) kötődő – hektáronkénti folyó kifizetések, ill. fejlesztési támogatások), amiket ma az európai közös agrárpolitika (KAP) a földhasználóknak juttat.

Jól példázzák ezt a helyzetet az 1. táblázatban összefoglalt 2011-es agrártámogatási adatok. Az első 30 ? 2011-ben legnagyobb támogatásban részesült ? vállalat céghálóit visszabontva megállapítható, hogy a támogatási rendszer legnagyobb haszonélvezője 6 nagy tőkeérdekeltség volt. Ez az első 6 legnagyobb korporáció a közös agrárkasszából 2011-ben közel 14 milliárd Ft támogatáshoz jutott, amelyből a terület alapú támogatások több mint 3,2 milliárd Ft-t, a fejlesztési források pedig közel 10,7 milliárd Ft-ot tettek ki. Az általuk használt, támogatott földterület ? 56.911 Ft/ha 2011-es földalapú támogatással számolva ? meghaladta az 58 ezer hektárt. Támogatásuk átlagos intenzitása hektáronként közel 230 ezer Ft volt, ami többé-kevésbé megegyezett az intenzív, iparszerű kukoricatermesztés hektáronkénti átlagköltségével.

Nem csoda hát, ha a földügy ? már csak a támogatások okán is ? felkelti a spekuláns nagytőke érdeklődését. Ha ráadásul a földet az államtól vagy a kiszolgáltatott ? pl. osztatlan közösben, hozzáférhetetlen tulajdonnal rendelkező ? földtulajdonosoktól szinte ingyen meg tudja szerezni, akkor ez a helyzet komoly extraprofit ígéretét hordozza. Ha ezen túl a cégháló bevételeit egy ? a cégcsoportot összefogó – adóparadicsomban alapított off-shore cégen keresztül ?át tudja mosni?, akkor a közös kasszába befizetnie sem igazán kell, nem nyomják a közösség terhei. (A Bonafarm-csoportot pl. a Szingapurban, 2010. elején bejegyzett Csim Pte. Ltd. fogja össze). Nem véletlen tehát, hogy az egész agrár-élelmiszeripari vertikum mindössze 94 milliárd Ft-t fizetett be 2011-ben a közös kasszába, ennyivel járult hozzá a közteher-viseléshez.

1. táblázat: A legnagyobb 6 agrárérdekeltség 2011-ben megszerzett agrártámogatásai

(Forrás: Opten és MVH adatok alapján K ? Monitor, 2012. május 18.)

Agrárérdekeltség (cégháló) /személy (tulajdonos)

(1)

Agrártámogatások (millió Ft.) (2)

(6)

 Támogatott terület

 (ezer ha)

(5/6)

Fajlagos támogatás

(ezer Ft/ha)

(3)

 terület alapú

(4)

 beruházási (strukturális)

(5)

összesen

1. Csányi Sándor (Bonafarm-csoport)

943

3.026

3.969

16,84

235,7

2. Nyerges Zsolt

823

2.916

3.739

14,70

254,4

3. Leisztinger Tamás

670

2.006

2.676

11,97

223,6

4. Mádl István

286

1.193

1.479

5,10

290,0

5. Dorogi Árpád (GSD-csoport)

429

721

1.150

7,66

150,1

6. Delity József ? Harsányi Zsolt-Kárpáti László (Hód-Mezőgazda Zrt.)

118

809

927

2,10

441,6

Összesen

3.269

10.676

13.940

58,37

Átlag

545

1.778

2.323

9,73

238,8

Ezen tőkeérdekeltségek élelmiszer ? pl. hús ? ipari vertikumai ráadásul gyakorta az alapanyagot sem itthon vásárolják. Nem csoda hát, ha az állattenyésztésünk a háborús időkre emlékeztető mélységekbe jutott, az állat eltűnt a faluból, és jószerivel az ugyanezen tőkeérdekeltségek által megszerzett, majd közösségi állattenyésztési beruházási forrásokkal közpénzen felújíttatott, nagy, szakosított állattartó telepekre szorult vissza. Ezen nagy telepek tulajdonosai azután fennhangon követelik a számosállatonkénti[12] 2 hektár takarmánytermő területet is, elvonva azt a helyben élő, gazdálkodó családok sokasága elől, majd a ?versenyre? és az ?élőmunka hatékonyságára? hivatkozva egyre csökkentik a fajlagos foglalkoztatást, ezzel a föld munkahelyteremtő, eltartó képességét.

Erre is ? mint ?állatorvosi ló? ? példa lehet a 2011-ben az agrártámogatási rangsorban élen végzett érdekeltség. A Bonafarm-csoporthoz tartozó Bóly Zrt. Beremend és Magyarbóly között felépült csípőteleki, 2.400-as, ?zenélő, légkondicionált, 140 ventillátorral és állatzuhanyozó fejekkel felszerelt?, fenntarthatósági és energetikai abszurd Holstein-Fríz tehenészeti telepét 3,5 milliárd Ft-os ? nem kis részben a közös agrárkasszából, közösségi forrásokból finanszírozott ? beruházással, a súlyos munkanélküliséggel küzdő Dél-Baranyában hozta létre. 58 ?új? munkahelyet teremtett úgy, hogy közben azokon a felszámolt tehenészeti telepein, ahonnan az állatállományt az új „csodatelepre” átszállította, egyúttal 150 ember munkája szűnt meg. (Velük mi lesz? ? ez a kérdés nem merült fel. Őket majd intézze el a közös kasszából finanszírozott, állami közmunka-program!) A tulajdonos az avatóünnepségen azt is bejelentette, hogy olyan földforgalmi törvényre tart igényt, amely az új telep számára is közvetlenül biztosítja a takarmányszükséglet kielégítését. (Feltehetőleg azért, hogy ne kelljen a környező növénytermesztő gazdákkal, a helyi közösséggel alkudoznia.) Ez 4-5 ezer hektár termőföldet jelenthet a telep környezetében. (Mi lesz az ott élő, gazdálkodó családokkal, akik elől elvonja ezt az erőforrást? ? ez az avató ünnepségen nem merült föl.) [13] [14] [15]Az már csak ?hab a tortán?, hogy az innen származó Mizo tej dobozára ? a városi fogyasztót tökéletesen megtévesztő – ?Mizo Csodafarm Csípőtelek? felirat és egy hangulatos tanya, zöld, virágos réten, szabadon legelésző magyar tarka tehén, mellé népviseletbe öltözött, fiatal gazdaasszony került, mint hogyha nem is egy iparszerű, tömegtermelő marhatelepről, hanem egy szabad tartású, egészséges tanyasi tehenészetből származna a dobozban lévő tej. Ez lenne hát a termelő és a fogyasztó közti bizalmat erősítő, új erkölcs?

A fenti eszközökkel és módszerekkel kirabolt, a természeti és pénzügyi erőforrásoktól, segítő hálózataitól és piacaitól megfosztott, az információktól távol tartott, ráadásul lejárató propagandának kitett gazdatársadalom, illetve  a szolgáltatásait (polgármesteri hivatalait, vasútvonalait, egészségügyi ellátó rendszereit, postáit), továbbá az identitást, a megtartó erőt adó intézményeit (a templomot, az iskolát, a helyi kultúra és közösségi együttlét intézményeit és alkalmait) elveszítő, legyengített falusi, vidéki közösségek azután már nem állnak többé a zsákmányszerzés útjába. A közösségek így ?felszabaduló? földjei, gazdaságai, maradék erőforrásai és piacai adják azután a harmadik zsákmánykört a magánvagyonok gyarapításához.

Ez a zsákmányszerzési folyamat ? a piaci versenyképességre és a tőkemegtérülés hatékonyságára hivatkozó, ám ténylegesen inkább az egyenlőtlenségeket erősítő, monopolhelyzeteket teremtő államhatalmi berendezkedéssel támogatva ? törvényszerűen vezet a társadalom ?szövetének? felbomlásához, kohéziójának, összetartó erejének megszűnéséhez, képlékeny, engedelmes masszává válásához, immunrendszerének összeomlásához és a gyenge érdekérvényesítő képességű vidéki közösségek pusztulásához. Mindezzel a spekuláns nagytőke akadálytalan behatolását maga az állam készíti elő, amely azután az így megszerzett hasznon, extraprofiton megosztozik a háttérből a folyamatokat vezérlő – formálisan különböző politikai pártokhoz kötődő, ám inkább közös profitmaximalizáló érdekeik alapján egységes hálózatot képező – tőkeérdekeltségekkel.

Így jutunk el a ?rendszerváltó reménységektől? a végveszélybe sodródó gazdatársadalomig, helyi közösségekig, vidékig, a pusztító ?falurombolásig?. Ma e folyamat Magyarországon a végkifejletéhez közeledik, a tünetek alapján a fent jelzett kór egyre biztosabban diagnosztizálható. Ez maga a dél-amerikanizálódás, melyet a társadalom végletes kettészakadása, a bezárkózó, védekezésre kényszerülő multi-milliárdos elit és a kívül rekedt nyomorgó milliók roncstársadalma közti feszültségek gyors növekedése, leromló köz-, környezet-, élelmezési és élelmiszerbiztonság és a mindezek hatására kialakuló, a helyzet ? akár erőszakos – megváltoztatására irányuló törekvések felerősödése kísér. Ez a gyorsuló és ma megállíthatatlannak tűnő új-gyarmatosítási folyamat a vidéki térségek kiürüléséhez, a helyi közösségek felbomlásához, a nagyvárosok környéki nyomornegyedek kialakulásához, vidéken pedig a föld néhány tőkés társaság kezébe kerüléséhez, bérmunkán és néhány növény monokultúrás, iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszerhez vezet, amely az egész társadalom megnyomorításával, kiszolgáltatottságának végzetes növekedésével fenyeget. A vidéket, a helyi közösségeket, a gazdatársadalmat és az erőforrásaikat érő támadások továbbá az azok nyomán kibontakozó társadalmi és környezeti katasztrófa ugyanis nem áll meg a városok határánál. Ez a folyamat teljes összeomlást sejtet, és éppen napjainkban, Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből felkapaszkodni.

E folyamat gyors megállítása érdekében alapvető gazdaság- és társadalompolitikai fordulatra, ?nép-párti? államra és annak gyors lépéseire, rövid távú válságkezelő és közép-hosszú távú stratégiai fejlesztési és cselekvési programjára lenne szükség. Az ezt szolgáló, ennek kereteit adó, közérdekű  nemzeti agrár és vidékstratégiát a ? Medgyessy ? Gyurcsány – Bajnai miniszterelnökök nevével fémjelzett – szocialista, liberális kormányok 2002-t követő nyolc éves országlása, falu- és vidékrombolása időszakában a nemzeti, polgári oldal műhelyei ? elsősorban ?A falu?, a ?Polgári Szemle? valamint a ?Nemzeti Érdek? folyóiratok holdudvarában, az azokban közölt tanulmányaikban – készítették elő. Ezt követően szakmai, jogalkotási és egyéb civil műhelyekben formálták kiérlelt rendszerré, könyvek formájában tették közzé, terjesztették társadalmi, szakmai és tudományos vitára. Közülük néhányat itt is meg kell említenünk.[16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35]

Az így kialakított, vitákban hosszan kiérlelt és széleskörű társadalmi támogatottságot maga mögött tudó stratégiát végül a FIDESZ vezette politikai szövetség választási programjává emelte, meghirdette. Nagy valószínűséggel állítható, hogy nem kis mértékben éppen ennek köszönhetően aratott elsöprő választási győzelmet, kapott a stratégia és program megvalósításához korábban soha nem látott társadalmi támogatást. Lássuk most e meghirdetett ?nép-párti? vidékstratégia jövőképét, cél- és eszközrendszerét![36]

 

 

 

  1. A ?nép-párti? agrár- és vidékpolitika  

     

    1. Jövőkép

A fenntartható, szerves fejlődésben a jövő – a jelenen át – a múltból ered. Fontos tehát tudnunk és kiindulásképpen rögzítenünk, hogy a magyar társadalom történelme során, nehéz helyzetekben ? és ilyenek gyakorta előfordultak – mindig vidéki gyökerekből táplálkozva, a falusi közösségek erejére támaszkodva tudott megújulni. A vidék ugyanis nem csupán profitérdekeket kiszolgáló termelési tér, hanem egyúttal társadalmi, kulturális és természeti értékek hordozója. Vidéki tájaink a természet valamint az ember és közösségei, a társadalom harmonikus együttélésének sajátos, történetileg kialakult színterei. E térségek egyrészt az ott élők számára biztosítják az életfeltételeket, másrészt mással nem helyettesíthető ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek az egész társadalom számára biztonságos élelmiszerellátást, jó környezetminőségi alapfeltételeket, természeti erőforrásokat és értékeket, regenerációs és rekreációs lehetőséget kínálnak. A magyar vidék, a mezőgazdaság és a környezet ügye ezért nemcsak a falun élő honfitársaink gondja. A vidék sikereinek és kudarcainak a társadalom minden tagja részese.

A természeti erőforrások, rendszerek és értékek megőrzése, az azokkal való felelős, fenntartható gazdálkodás, a mezőgazdaság és a vidék fejlesztése, az épített és a természeti környezet védelme, a természeti értékek megőrzése a XXI. században egyre inkább felértékelődő, egymással szorosan összefüggő, nemzetbiztonsági jelentőségű, stratégiai feladat. A jó minőségű, biztonságos élelmiszerellátás, a tájfenntartás, az ivóvízbázisok, a talajok védelme, az élővilág sokfélesége és a jó környezeti állapot megőrzése, a vidéki élet, a helyi közösségek és a kultúra, valamint a helyi közszolgáltatások feltételeinek megteremtése egész Európában a legfontosabb kormányzati célok között szerepel.

A fentiekből következően a ?nép-párti? jövőkép abból ? a ?Vidéki Térségek Európai Kartája? által 1996-ban megfogalmazott ? alapelvből indult ki, hogy: ?város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság?. Gyorsan hozzá kell azonban tennünk, hogy a mezőgazdaságnak nem minden formája és rendszere képes a vidék megerősítésére, népességmegtartó képességének növelésére. Az ?együgyű?, csak a befektetői érdekekkel, a tőkemegtérülés hatékonyságával törődő iparszerű, kemizált, energia-intenzív nagyüzemi mezőgazdálkodás ökoszociális ? a környezetre és a vidék társadalmára gyakorolt ? teljesítményei katasztrofálisak, a környezet pusztulásához és a helyi társadalom széteséséhez, a vidék népességmegtartó képességének végzetes csökkenéséhez vezetnek. Helyette a többfunkciós mezőgazdaság, környezet- és tájgazdálkodás rendszereit kell elterjesztenünk, amely úgy állít elő értékes, szermaradvány-mentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket valamint helyi energiát és egyéb nyersanyagokat, hogy közben megőrzi a talajainkat, az ivóvízbázisainkat, az élővilágot, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját. Egyúttal munkát, megélhetést biztosít a lehető legtöbb ember számára.

Ez a ?területfedő?, gyengébb termelési adottságú ? ám környezeti, természeti szempontból általában annál értékesebb ? területeinken is életképes mezőgazdaság az egyéni, családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épül. Ez biztosítja a tulajdonosi szemléletből fakadó ?jó gazda gondosságát?, az egymást követő generációk közti felelős viszonyt, valamint azokat a foglalkoztatási, minőségi termelési, élelmezési és környezeti teljesítményeket, amelyek az egész társadalom számára és a vidék hosszú távú megmaradása szempontjából egyaránt létfontosságúak. Ez az élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységből élő 266 ezres magángazdálkodói kör, továbbá a mintegy 160 ezres félig önellátó, részfoglalkozású, részben a mezőgazdaságból jövedelemhez jutó gazdálkodói kör adja az agrárfejlesztés fő célcsoportjait, melyeket – a földterület közel felét ma kezében tartó, tőkés társasági formában működő nagybirtokkal szemen is ? feltétlenül erősítenünk, összefogásukat, szövetkezésüket segítenünk kell. Ezt egyebek mellett e gazdálkodói kör és forma foglalkoztatási, munkahely teremtési képessége, kapacitása már önmagában is kellő mértékben alátámasztja, ami saját földhasználati, birtokszerkezeti és foglalkoztatási adataink (2., 3. és 4. táblázat) egybevetésével is könnyen belátható és igazolható[37].

2. táblázat: A mezőgazdasági földhasználat alakulása az egyes szektorokban (ezer ha)
(Forrás: KSH, 2010)

Év

Egyéni gazdaságok

Társas vállalkozások

Mind-

összesen

Egyéni arány
(%)

Szövetkezetek

Gazdasági társaságok

Egyéb

Összesen

2006

3 370

467

2 730

289

3 486

6 856

49,2

2007

3 369

408

2 766

302

3 476

6 845

49,2

2008

3 294

340

2 716

285

3 341

6 635

49,6

2009

3 397

352

2 738

325

3 415

6 812

49,9

3. táblázat: A mezőgazdasági munkaerő felhasználás (fő)
(Forrás: KSH, 2010)

Megnevezés

2007

2008

2009

Kis, közepes egyéni gazdaság (önfoglalkoztatás + bérmunka)

370 295

346 308

357 641

                önfoglalkoztatás

348 046

325 358

336 482

                bérmunka

22 249

20 950

21 159

Társas vállalkozás, tőkés nagybirtok (bérmunka)

88 996

83 800

84 634

Összesen

459 291

430 108

442 275

4. táblázat: Az üzemformától és a földhasználattól függő foglalkoztatási kapacitás (fő)
(Forrás: KSH, 2010)

Megnevezés

Foglalkoztatási kapacitás

terület
(ezer ha)

munkaerő
(ezer fő)

eltartó-képesség (ha/fő)

Kis, közepes egyéni gazdaság (önfogl. + bérmunka)

3 397

357,6

9,5

Társas vállalkozás, tőkés nagybirtok  (bérmunka)

3 415

84,6

40,3

Szélsőséges földhasználat (pl. bioetanol-gyártás, alapanyag-termelés)

237*

1,4

173,9

*: Az üzemanyag  – EU által 2020-ra előirt – 10%-os bekeverési aránya saját termelésből történő biztosításához 475 ezer tonna bioetanol kell, az ehhez szükséges alapanyagot 7 tonna/ha-os termésátlag esetén 237 ezer ha-on lehet előállítani.

A termőföld egyik felét nálunk a tőkés nagybirtok, másik felét a kis-, közepes egyéni gazdaságok művelik (2. táblázat). Ugyanakkora ? mintegy 3,4-3,4 millió hektár – termőterületen gazdálkodva a társas vállalkozások bérmunka formájában mindössze 85 ezer embernek adnak munkát, míg a kis, közepes egyéni gazdaságok ? a teljes és részmunkaidős önfoglalkoztatást és a bérmunkát is figyelembe véve – éves munkaerő egyenértékben (1.800 munkaóra/év) számított munkaerő-lekötése, foglalkoztatási kapacitása mintegy 358 ezer(3. táblázat). Ha a Nemzeti Vidékstratégiában 2020-ra célul tűzött 700 ezres éves munkaerő-egyenértékben számított foglalkoztatási kapacitást el kívánjuk érni, akkor ezt a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, és vitathatatlanul a kis, közepes egyéni gazdaságokat és a versenyképességüket, életképességüket növelő szövetkezeteiket kell segítenünk, megerősítenünk. Ráadásul, ha a tőkés nagybirtok ? mint általában ? csupán néhány termék monokultúrás, energia-intenziv, iparszerű tömegtermelésére rendezkedik be, úgy ilyen gazdálkodási, földhasználati rendszerrel rendkívül kevés embert tud eltartani ugyanaz a földterület. Ilyen szélsőséges, negatív példa lehet a bioetanol-gyártás számára alapanyagot előállító, monokultúrás, iparszerű kukoricatermesztés. Ebben a gazdálkodási rendszerben ? a teljes vertikum foglalkoztatási kapacitását figyelembe véve is ? átlagosan 174! ha földterület ad egy embernek munkát és megélhetést. Ugyanez az érték egy mai átlagos hazai tőkés nagybirtok esetében 40,3 ha/fő, a kis, közepes egyéni, családi gazdaságok esetében pedig átlagosan mindössze 9,5 ha/fő (4. táblázat).

Nem véletlen tehát, hogy az európai agrármodell is a kis és közepes családi gazdasági és szövetkezeti modellre épül. Álljanak itt ennek bemutatására az EUROSTAT néhány ? fejletlennek, versenyképtelennek, elmaradott mezőgazdaságúnak egyáltalán nem nevezhető ? európai országra vonatkozó legfrissebb birtokméret-adatai[38]. Az átlagos birtokméret pl.: Lengyelországban 6 ha, Olaszországban 8 ha, Svájcban 17 ha, Ausztriában 19 ha, Hollandiában 25 ha, Belgiumban 29 ha, Németországban 46 ha, Franciaországban 52 ha, Dániában 60 ha.

Még érdekesebb, de tán ritkábban idézett adat az úgynevezett ?nagygazdaságok? (?large farms?) méretadata. Ezt a birtokméret-kategóriát az EUROSTAT úgy határozza meg, hogy a legnagyobbtól ? nálunk pl. Csányi Sándortól – a kisebbek felé haladva összegzi az általuk használt területeket, és ahol ez az összegzett érték eléri az adott ország mezőgazdasági területének 20 %-át, ott húzza meg az un. ?nagygazdaság? méretkategória alsó határát. E nagygazdaságok átlagos területnagysága, vagyis az így meghatározott ?nagybirtokok? átlagos mérete pl.: Svájcban 54 ha, Hollandiában 135 ha, Belgiumban 150 ha, Lengyelországban 250 ha, Franciaországban 274 ha, Ausztriában 295 ha, Olaszországban 337 ha, Dániában 426 ha, és Németországban – az ?NDK-effektus? ellenére is csak – 1.391 ha. Magyarországon ugyanakkor jelenleg e nagybirtokok átlagmérete 3.164 ha. Ennél csak Csehország (3.531 ha) és Szlovákia (3.934 ha) nagybirtokainak átlagmérete nagyobb.

A versenyképes méretet tehát az európai birtokrendszer ? szemben a dél-amerikai modellel ? nem az egyes gazdaságok méreteinek növelésével, vagy nagy integrátoroknak egyoldalúan kiszolgáltatott ?fürtök? kialakításával, hanem e kisebb mozaikok szövetkezésével, közös beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési, de akár a helyi közösséggel együtt alakított fogyasztási vagy hitelszövetkezetek, önkéntes társulások létrehozásával képes igen hatékonyan biztosítani. Az alulról szerveződő szövetkezet ugyanis nem profitcentrum, hanem a teljes vertikum eredményét visszaosztja az azt létrehozó termelői, fogyasztói közösségeknek, családoknak, így a tevékenységek teljes haszna hozzájuk kerül, helyben marad. A felülről szervező, nagy tőkeerejű integrátor viszont maga válik profitcentrummá, és kiszívja az összes hasznot az általa integrált fürtből. Ráadásul ennek a modellnek a környezeti, regionális, társadalmi, gazdasági, foglalkoztatási teljesítményei, életképességi mutatói is lényegesen jobbak, a közösség által kényszerűen finanszírozott társadalmi költségei pedig lényegesen alacsonyabbak, mint a dél-amerikai típusú tőkés nagybirtokrendszeréi.[39] Ezért az egész társadalom érdeke az önkéntes szövetkezés, gazda-összefogást állami és közösségi eszközökkel támogatni.

A szuverén, erős, a jövőben bízó, létében nem fenyegetett, tényleges döntési helyzetben lévő (és döntéseiért maga is felelősséget vállaló) gazdatársadalom és vidéki polgárság kialakulásához a vidék és a város közti szolidaritáson, az egymásrautaltság felismerésén nyugvó, ?új társadalmi szerződésre? és új, hivatását átérző értelmiségre van szükség. A leírt agrármodellre és ezen erős gazdatársadalomra, vidéki polgárságra valamint új értelmiségre támaszkodva megvalósítható a vidékpolitika fő célja, a vidéki térségekben, falvakban és kisváro­sokban a hagyományokra épülő polgári életvitel meghonosítása. Ennek legfontosabb tartópillérei a haza, a helyi közösségi értékek, a család és az erkölcsi normák, továbbá a hagyományok, tradíciók tisztelete, megbecsülése, a szolidaritás és a gyengék felkarolása, valamint a magán-(családi, egyéni)-tulajdonra épülő gazdaság. Ehhez azonban az agráriumot meghaladó területeken is gazdasági biztonságot kell teremteni, több lábon álló, sokszínű vidéki gazdaságot kell kialakítani, a tájat vonzó állapotban kell megőrizni, és az infrastruktúrát a kor színvonalára kell fejleszteni. A sokszínű, több lábon álló vidéki gazdaság kialakításának ki kell terjednie a nem mezőgazdasági ? de alapvetően a termőföldhöz, a mezőgazdasághoz kapcsolódó, azt kiszolgáló vagy annak termékeit feldolgozó ? tevékenységek fejlesztésére, az ezekre irányuló mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására éppen úgy, mint a termelői-fogyasztói közösségek továbbá a helyi és regionális termékek és piacok fejlesztésére, a régiók és kistérségek gazdasági autonómiájának növelésére. Ezen önálló gazdasági egzisztenciák, erős civil szféra és helyi közösségek, autonóm kistérségek és azok együttműködése adhatja a ?nép-párti? jövő legfőbb erejét.

A vidéki életminőség javításának fontos eleme az ellátás, az alapvető szolgáltatások (az önkormányzati hivatal, az egészségügyi ellátórendszer, a posta, a helyi közlekedés, stb.) fenntartása és fejlesztése, amelyek a vidéki gazdaság és társadalom számára nélkülözhetetlenek. De legalább ilyen fontos a megőrzése, féltő gondozása mindannak (a templomnak, az iskolának, a helyi kultúra és közösségi együttlét intézményeinek, stb.), amik meghatározzák a helyi társadalom, a falusi közösségek identitását. Ezeket a közösség számára fontos szolgáltatásokat és az együvé tartozás közösségi intézményeit nem felszámolni, hanem a szolgáltatók számára (közpénzből származó kiegészítéssel) jövedelmezővé kell tenni illetve a köz (az állam, az önkormányzat) forrásaiból kell finanszírozni. Az életminőség javításának fontos eszközei továbbá a falumegújítás és -fejlesztés valamint a természeti és kulturális örökség védelme, a kulturális és közösségi, természeti és épített környezet értékeinek megőrzése és gyarapítása, e tevékenységek felkarolása, az erős helyi közösségek kialakulását szolgáló oktatás, képzés, tájékoztatás valamint az e tevékenységek központjait jelentő iskola és önkormányzat megerősítése. Mindez azonos életesélyeket, de más jellegeket biztosít városban és vidéken, ezzel a választás ? kényszerektől mentes ? tényleges lehetőségét kínálva a haza valamennyi polgára, a nemzet valamennyi tagja számára.

E jövőkép megvalósításához a meghirdetett, ?nép-párti? agrár- és vidékpolitika, vidékstratégia az alábbi fő célkitűzéseket és az azok eléréséhez szükséges eszközöket és teendőket fogalmazta meg.

  1. Célok

Miután ? a diagnózis szerint ? a spekuláns nagytőke saját érdekei mentén első sorban a helyi közösségeket támadja, a társadalom összetartó erejének, szövetének felbontására, immunrendszerének kikapcsolására törekszik, ezért ennek ellensúlyozása, a helyi gazdaság és társadalom megerősítése és a hálózati gazdaság kialakítása a vázolt jövőkép elérésének kulcskérdése. A Kárpát-medence magyarsága számára az egyetlen járható utat illetően egyet kell érteni mindazokkal,[40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] akik a világméretű új-gyarmatosítással szemben a helyi gazdaság és társadalom megerősítésében, a globális piacot ellensúlyozó állami akarat érvényesítésében, és a kis területi egységek közösség által támogatott önállósodásában és együttműködésében látják a kivezető, a németh lászlói ?harmadik? utat.

Ennek jegyében a lehető legnagyobb mértékig törekednünk kell a tájegységek önálló termelésére, a helyi mezőgazdaság, ipar, kereskedelem fejlesztésére. Nem adhatjuk föl a földrajzi és kulturális hagyományainkból fakadó termelési módjainkat, terményeinket, hagyományos növény- és állatfajtáinkat, helyi üzemeinket, mint ahogy fontos a helyi energiatermelés és -ellátás is. Mindezek fejlesztése munkaalkalmakat is teremt a helyi közösségek számára. Minél inkább elfogadjuk a ránk erőltetett, tőlünk idegen gazdasági, termelési szokásokat, módokat, feladatokat, annál inkább kiszolgáltatottak leszünk, és erősítjük gyarmati helyzetünket.

Meg kell őriznünk a helyi természetet, és egészséges, helyi termékeket kell biztosítanunk a helyi fogyasztóknak. A fönntartható helyi közösség egyik alapvető működési elve, hogy mindig a helyi szükségleteket kell előbb kielégíteni, s csak utána juthat a termékekből a közeli városnak, majd csak azután a távolabbiaknak.

Fontos továbbá, hogy fejlesszük a kisméretű, helyi üzleti és ipari tevékenységeket, minél inkább helyi energiaforrásokat használjunk, a pénz a lehető legtovább a helyi közösségen belül forogjon, és a falusi közösség legyen mindig kapcsolatban a közeli város közösségével.

A diffúz, kis léptékű, nagy központok nélküli, hálózati gazdaság csökkenti a társadalom kiszolgáltatottságát, működésének, élelmezésének ? raktározási, hűtési, szállítási, kereskedelmi, hirdetési ? költségeit. Azáltal pedig, hogy közel hozza a termelőt a fogyasztóhoz, növeli a közösség élelmezési és élelmiszerbiztonságát is. Mindehhez a közjó szolgálatában álló, a közösségi és környezeti érdekek mentén beavatkozó, erős ?ökoszociális? államra van szükség.

A célrendszer ? a helyi gazdaság és társadalom, a helyi közösségek megerősítésének és a hálózati gazdaság kialakításának ? legfontosabb elemei tehát az alábbiak:

1. a vidéki munkahelyek megőrzése, gyarapítása;

2. a népesség megtartása, a demográfiai egyensúly helyreállítása;

3. az élelmezési és élelmiszerbiztonság szavatolása, a kiszolgáltatottság csökkentése;

4. a vízbázisokat, a talajokat, az élővilágot és a tájakat érintő környezetbiztonság növelése;

5. helyi erőforrásokra és rendszerekre is támaszkodó energiaellátás, energiabiztonság, a  ki  szolgáltatottság csökkentése;

6. a vidéki életminőség javítása, a vidéki gazdaság több lábra állítása;

7. a város és vidéke szoros kapcsolata kiépülésének segítése.

  1. Eszközök és teendők

Most lássuk, hogy a meghirdetett ?nép-párti? program e célok eléréséhez milyen eszközöket rendelt, és milyen teendőket fogalmazott meg a föld- és birtokpolitika, az agrárszerkezet- és termeléspolitika, a piacpolitika, a vidéki életminőség javítását célzó gazdaság és társadalompolitika terén.

  1. Föld- és birtokpolitika

A program a fenti gazdasági, élelmezési, energetikai, ivóvíz ellátási és környezeti biztonság és autonómia megteremtésének és fenntartásának alapvető feltételeként fogalmazta meg, hogy a termőföld a helyben lakó, gazdálkodó családok és a helyi közösségek kezében maradjon. Éppen ezért a birtokpolitika középpontjába a családi gazdaságokat és azok társulásait állította! Feladatul szabta, hogy a kis- és közepes méretű egyéni/családi gazdaságok és vállalkozások dominanciájára épülő gazdaság-szerkezet kialakítása és megerősítése érdekében:

  • kezdeményezni kell, hogy az EU-val kötött szerződés újratárgyalása keretében a föld kikerüljön a tőke szabad áramlása kategóriájából;
  • kezdeményezni kell a külföldi magánszemélyek valamint a bel- és külföldi tőkés társaságok földvásárlási moratóriumának meghosszabbítását, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a földszerzés hazai szabályrendszerének olyan átalakítására, melynek eredményeképpen pontosan úgy és olyan eséllyel vásárolhatnak külföldiek termőföldet Magyarországon, mint ahogyan a magyarok pl. Ausztriában vagy Franciaországban;
  • haladéktalanul alkalmaznunk kell a spekulatív célú illegális földszerzés (?zsebszerződések?) semmissé nyilvánításának kidolgozott jogi konstrukcióit;
  • a földtörvény intézményeinek nemzeti érdekű átalakítására van szükség, melynek keretében ? a spekulatív tőke elsajátítási magánérdekének ellensúlyozására ? a törvény[47]:
  • elidegenítési tilalmat rendel el az állam kezelésében lévő nemzeti földalapra;
  • elővásárlási jogot biztosít az állam számára a részarány-tulajdonok és az osztatlan közös tulajdonok valamint a védett és Natura 2000-es területek piaci áron történő felvásárlásában;
  • az állam és az önkormányzat, mint legnagyobb ? a földpiacon meghatározó ? földtulajdonos földkészletéből tartós használatra (pl. 25-50 évre és e jog örökölhetősége mellett) azoknak és olyan elő-haszonbérleti sorrendben, továbbá feltételek teljesítése esetén ad haszonbérbe földet, hogy ezzel a köz érdekeit szolgálva növeli a föld eltartó képességét, a vidék életminőségét, a kis- és középüzemi méretű családi gazdaságok arányát;
  • elő-haszonbérleti jogot ad sorrendben a volt haszonbérlőnek (amennyiben egyéni/családi gazdálkodó), a feltételeket vállaló, fiatal, letelepedni és gazdálkodni szándékozó házaspároknak, az igazolt mezőgazdasági tevékenységet folytató, helyben lakó szomszédnak, illetve helyben lakónak (ezen belül sorrendben a családi gazdálkodónak, a gazdálkodó család tagjainak, a regisztrált őstermelőknek, az egyéni mezőgazdasági vállalkozóknak);
  • a demográfiai földprogram keretében termőföld tartós bérbe adásával segíti a népesedési helyzet javítását és a mezőgazdasági generációváltást, továbbá a vidéki szociális feszültségek oldását, azaz
  • tartós és örökölhető földbérlet keretében földet juttat a fiatal, gazdálkodni szándékozó házaspároknak, olyan kikötéssel, hogy az egyéb kedvezményekkel is támogatott fiatal család letelepszik, gazdálkodik valamint 2-3 gyermek világra hozatalát és felnevelését is vállalja, továbbá
  • az önkormányzatok közreműködésével időszakos földhasználatot biztosít a szociális helyzet miatt erre rászoruló valamint a föld megművelésére alkalmas és vállalkozó népességnek;
  • mezőgazdasági üzemszabályozást kell bevezetni, melynek keretében olyan ? az EU más tagállamai által is alkalmazott ? kikötéseket kell tenni a termőföld vásárlásához, haszonbérbe vételéhez illetve a mezőgazdasági üzem működtetéséhez, mint pl.:
  • a kötelező helyben lakás;
  • érdekképviseleti és/vagy helyi önkormányzati támogató nyilatkozat; valamint
  • a helyi gazdálkodási kultúra elsajátítását igazoló, hazai mezőgazdasági szakmai képesítés és/vagy gyakorlat megszerzése;
  • az egy üzemeltető által működtethető mezőgazdasági üzem méret- (300 ha) és számbeli (1 db) korlátozása, ezáltal a kis- és közepes gazdaságok földalapjának növelése, annak a káros folyamatnak a megfordítása, amelynek következtében az összes gazdálkodó legerősebb 0,3 %-a használja a mezőgazdasági terület csaknem felét;
  • fel kell gyorsítani a mintegy 2 millió ha osztatlan közös földtulajdon igény szerinti kimérését és a tulajdonosok birtokba helyezését, illetve a fennmaradó/felajánlott területek állami felvásárlását;
  • az állam kezelésében lévő nemzeti földvagyon felhasználásával és az önkéntes földcserék elősegítésével haladéktalanul meg kell kezdeni a gazdákkal és a helyi közösségekkel egyeztetett és általuk szervezett birtokrendezést, a szétszórt parcellákat összerendező tagosítást;
  • a Nemzeti Földalap (NFA) cél- és intézményrendszerét úgy kell átalakítani, hogy az a kis- és középüzemek földszükségleteinek, tartós földbérleti igényeinek kielégítését, életképes üzemméretté szerveződését, továbbá a közérdekű helyi önkormányzati és állami földkészlet-gazdálkodás céljait szolgálja;
  • a gazdák földhöz jutási esélyét a földalap kezelésében lévő földek helyrajzi számonkénti, egyenkénti haszonbérbe adásával is javítani kell;
  • a lehető legszűkebb keretek közé kell szorítani a földtől elváló termelési kvóták és támogatási jogosultságok, mint vagyoni értékű jogok spekulatív kereskedelmét;
  • a családi gazdálkodás folytonosságát és a generációnkénti megújítás lehetőségét kínáló európai támogatási megoldásokat ? a családon, rokonságon belüli ?gazdaságátadási támogatást? és a ?fiatal gazdák induló támogatását? ? kell előnyben részesíteni;
  • lehetővé kell tenni, hogy ? az európai gyakorlatnak megfelelően ? autonóm (önfenntartó, önellátó, félig önellátó) részfoglalkozású családi gazdaságok is tartósan fennmaradhassanak, illetve igény szerint ilyenek is alakulhassanak;
  • a családi gazdaságok és vállalkozások önkéntes összefogása, beszerzési, tárolási, feldolgozási, értékesítési társulásaik támogatásával javítani kell e kisebb gazdasági egységek piacra jutását, piaci alkupozícióját, versenyképességét;
  • az állam kezelésében lévő tároló, feldolgozó, értékesítő kapacitásokat ezen önkéntes gazdatársulások kezébe kell adni, továbbá segíteni kell e közösségeket ilyen közös kapacitások megteremtésében;
  • az eladósodott kis- és közepes gazdaságok talpra állítása, termelési szerkezetváltásának elősegítése érdekében egyszeri hitelkönnyítésre és hosszú távú gazda-hitelprogram indítására, továbbá az ennek tartós finanszírozását biztosító vidék/gazdabank-hálózat létrehozására kell sort keríteni;
  • a támogatási rendszerben az EU legújabb gyakorlatának megfelelő ?sávos degressziót? és ?modulációt? kell alkalmazni, vagyis a birtokméret növekedésével arányosan csökkenteni kell a területegységre jutó támogatást, és az így felszabaduló ? a legnagyobbaktól elvont ? támogatási forrásokat át kell csoportosítani a kis- és közepes családi gazdaságok és vállalkozások támogatás-intenzitásának növelésére, a kedvezőtlen adottságú térségekben (KAT) gazdálkodók támogatására, továbbá a vidékfejlesztés forráskeretének bővítésére;
  • az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forráselosztási arányait és a forrásokhoz való hozzáférés szabályait úgy kell átalakítani, hogy azok a kis és közepes gazdaságok megerősítését, a családi gazdálkodás folytonosságának biztosítását és a generációváltás gyorsítását, a minőségi szerkezetváltást, továbbá a vidéki gazdaság diverzifikációját, a mikro- és kisvállalkozások erősítését és a vidéki életminőség javítását szolgálják;
  • az ?életképességi határokat? valamint az egy érdekeltség által megszerezhető támogatási összegek alsó és felső határát le kell szállítani, hogy ne csak néhány száz érdekeltség, hanem a vidék erejét adó többség is hozzáférjen ezekhez a forrásokhoz.

 

 

  1. Agrárszerkezet- és termeléspolitika

A meghirdetett vidékstratégia és program az agrárszerkezet- és termeléspolitikát a többfunkciós mezőgazdaság minőségi élelmiszertermelési, környezeti és foglalkoztatási, regionális, szociális céljainak szolgálatába kívánta állítani. Ennek érdekében:

  • a monokultúrás tömegtermeléssel szemben olyan gazdálkodási rendszerek támogatását irányozta elő, amelyek:
  • jó minőségű, szermaradvány-mentes, egészséges, biztonságos és különleges élelmiszereket, színesebb termékkínálatot adnak,
  • kevesebb fosszilis energiát használnak, így kevésbé kiszolgáltatottak a távoli energetikai piacoknak, továbbá
  • kedvezőbb környezeti és táplálkozási, népegészségügyi hatásaik következtében kisebb társadalmi ? környezeti, egészségbiztosítási ? ?externális? költségekkel járnak, és
  • lényegesen több munkahelyet teremtenek, több családnak adnak munkát és megélhetést a vidéki térségekben, mint a centralizált, iparszerű mezőgazdasági rendszerek, így a munkanélküliséggel járó társadalmi költségek is lényegesen csökkenthetők;
  • a ?Gyógyító Magyarország? vonzó turisztikai jellegének megőrzése érdekében az agrár- és vidékfejlesztési stratégiánkat arra kívánta építeni, hogy ?tiszta és élő környezetben egészséges és biztonságos élelmiszert? állítunk elő, melynek alapja az ország GM-mentessége, a genetikailag módosított szervezetek és termékeik távoltartása;
  • olyan földhasználati szerkezet kialakítását irányozta elő, amely
  • a tájak eltérő adottságaihoz igazodik,
  • saját tradícióinkra, a helyi tudásra és a helyben bevált hagyományos gazdálkodási, feldolgozási és értékesítési formák korszerű újrafogalmazására, illetve a klíma változására is tekintettel lévő faj- és fajta-használatra, továbbá a növénytermesztés és állattartás – tájra jellemző – egyensúlyára, annak helyreállítására épül, és
  • speciális, helyi, hagyományos, sokszínű termékskálát kínál, melynek piaci pozíciói is jobbak a tömegtermékeknél, és egyúttal a vendéglátás és egészségturizmus alapjául is szolgálhat;
  • újra kívánta építeni és meg akarta erősíteni a hagyományos haszonnövény és haszonállat fajtáink, génkészleteink fenntartását végző, végveszélybe sodort génbanki, továbbá a tájgazdálkodást megalapozó, mára szétzilált kutatóintézeti hálózatunkat, az erre alapuló hazai nemesítést, és felül kívánta vizsgálni a jelenlegi fajtahasználati díjrendszert;
  • megcélozta annak ? az 1970-es években már megfogalmazott ? fehérjeprogramunknak a felújítását, amellyel képesek lehetünk a takarmányozásban és az élelmiszereinkben felhasznált, nélkülözhetetlen fehérjehordozók hazai megtermelésére, ezzel a kétes humán-egészségügyi hatású, külföldi eredetű fehérjeforrások és élelmiszeradalékok (pl. GM-szója) kiváltására;
  • a mozaikos, változatos gazdaságszerkezetre, a táji sokszínűség fenntartására, hagyományos minőségi élelmiszereinkre és az egyéb természeti adottságainkra ? pl. gyógyvizeinkre, viszonylagosan tiszta és csendes, regenerációra alkalmas, felértékelődő természeti környezetünkre ? alapozva támogatni kívánta a vidék gazdaságának több lábra állítását is szolgáló falusi, öko- és gyógyturizmus hazai fejlődését;
  • rögzítette, hogy a közgazdasági szabályozó rendszernek a közterheket az élőmunkáról a környezethasználatra, a külső energiafelhasználásra és a szállításra kell áthelyeznie, ezzel ösztönözve az élőmunka-igényes, emberi részvételre alapuló, környezetbarát, energiatakarékos és a helyi, regionális ellátásra koncentráló gazdálkodási rendszerek elterjedését;
  • végül megfogalmazta, hogy újra kell gondolnunk az erdő- és mezőgazdasági melléktermékek, a kommunális és egyéb szerves hulladékok energetikai hasznosításának lehetőségeit, erre alapozott kistérségi szintű, helyi energiaellátó rendszerek kiépítését, megteremtve ezzel a helyi önkormányzatok, közintézmények fűtési és egyéb energia-igényének kielégítéséhez továbbá a helyi feldolgozóipar létrehozásához szükséges helyi energia-alapot, ezzel is növelve a térségi, helyi közösségi autonómiát, és mérsékelve az ország energia-függőségét.
  1. Természeti erőforrás-gazdálkodás

A program alaptézisként fogalmazta meg, hogy a nemzetek modernkori biztonságát a természeti erőforrásaik minősége, mennyisége, állapota továbbá azok megőrzése határozza meg. Nemzeti szuverenitásunk kulcskérdéseként rögzítette tehát a természeti erőforrás-gazdálkodást, a tájak, a föld- és vízkészletek, az erdők továbbá az egyéb természeti javak feletti önrendelkezés megtartását, valamint az ezekből fakadó élelmezési és élelmiszerbiztonság, az ivóvíz- és energiaellátás biztonsága valamint a környezetbiztonság megteremtését és garantálását. Ennek jegyében leszögezte, hogy:

  • a termőföld ? fentebb vázolt föld- és birtokpolitikai szempontokat is meghaladó ? mennyiségi és minőségi védelme érdekében tovább kell erősíteni a földvédelmi törvényi garanciákat és gazdasági eszközrendszert;
  • a vízkészletek mennyiségi és minőségi megőrzése, gyarapítása és okszerű hasznosítása érdekében
  • termálvízkészleteink megtartására és nemzeti érdekű hasznosítására komplex programot kell kidolgozni;
  • ivóvízbázisainkat és az azok feltárására valamint hasznosítására szolgáló infrastruktúrát nemzeti hatáskörben kell tartani;
  • az ország területére érkező vízkészletek minél nagyobb hányadát vissza kell tartani, helyben kell hasznosítani;
  • ki kell dolgozni a folyóvölgyek komplex, több szempontú (vízgazdálkodási, árvízvédelmi, gazdálkodási, öntözési, ökológiai, vidékfejlesztési) fenntartható hasznosítási programját; a meglévő programokat (pl. VTT a Tisza völgyben) haladéktalanul újra kell éleszteni, valamint a Duna-Tisza köze vízháztartási problémáinak orvoslására megoldásokat kell találni;
  • a vízvisszatartó és vízelvezető (belvízi, árvízi, öntözési) csatornarendszert a helyi közösségek és a földhasználók kezébe adni, és fenntartásukat támogatni kell;
  • célul tűzte ki az energiaellátó nagyrendszerek és az ezek fölötti nemzeti szuverenitás visszaszerzését, és ezzel valamint az ezt kiegészítő helyi energiatermelő, ellátó rendszerek fejlesztésével függőségünk, kiszolgáltatottságunk csökkentését, valamint;
  • a föld mélyében rejlő természeti kincseink kitermelési feltételrendszerének, koncessziós szerződési feltételeinek felülvizsgálatát.
  1. Piacpolitika, -szabályozás és -védelem

A stratégia rögzítette, hogy a szabályozásnak elő kell mozdítania a jövedelmező, minőségi termékek előállítását, azaz a mennyiség növelése helyett a hozzáadott érték növelését, a kereskedelmi lánc lerövidítését, belső piacaink és a fogyasztók védelme érdekében az érintett hatóságok határozottabb és célirányos fellépését, továbbá a hazai fogyasztóvédelmi politika átértékelését, társadalmasítását. Rögzítette, hogy a hazai élelmiszertermelés alapvetően meghatározza élelmezési és élelmiszer-biztonságunkat, így ennek fenntartása és megerősítése nemzetbiztonsági kérdés, az élelmiszer pedig olyan stratégia termék, amelyet nem lehet azonosan kezelni az áruk szabad áramlása körébe sorolt egyéb termékekkel. Ennek figyelembe vételével tervbe vette, előírta, hogy:

  • meg kell fordítani az élelmiszer-előállítás és kereskedelem irányát, és a hálózati gazdaság alapelveinek megfelelően azt az energiaellátással együtt a helyi ellátás ? regionális ellátás ? országos ellátás ? export sorrendben, ?belülről kifelé? kell megszervezni;
  • ennek érdekében a közgazdasági szabályozásnak, a támogatási és adórendszernek valamint a hitelpolitikának a térségbe való beszállítás/szállítás, a külső erőforrás-bevonás minimalizálására, a belső erőforrásokra támaszkodásra, az áruk és a pénz ? minél hosszabb időszakon keresztüli ? térségen belüli forgatására, a helyi hálózati gazdaság erősítésére kell ösztönöznie;
  • a fenti két ponthoz kapcsolódóan feladatul szabta, hogy meg kell vizsgálni a ?helyi pénz?, mint térségen belüli elszámolási egyenértékes alkalmazásának működő rendszereit, elterjesztésének lehetőségeit;
  • az élelmiszerlánc lerövidítése érdekében gyors ütemben fejleszteni kell a helyi piacokat, segíteni kell a termelői-fogyasztói közösségek (pl. CSA[48]) létrehozását, meg kell teremteni a jelenleginél lényegesen jobban működő helyi feldolgozás és értékesítés, valamint a helyi termékek márkázásának és piacra vitelének törvényi és költségvetési kereteit;
  • a közösségi marketing és felvilágosítás eszközeivel növelni kell a magyar élelmiszerekhez való fogyasztói kötődést, a minőségi és biztonságos magyar élelmiszerek presztízsét;
  • segíteni kell a gazdaközösségeket, valamint a termelői-fogyasztói közösségeket olyan kis- és közepes méretű feldolgozóüzemek létesítésében, amelyek a helyben termelt alapanyagból hagyományos, minőségi termékeket állítanak elő;
  • támogatni kell a helyi feldolgozású termékek értékesítésére szakosodott kiskereskedelmi egységek élelmiszerlánccá szervezését, e termékek védjeggyel való ellátását, továbbá a rendszernek a falusi/tanyasi turizmushoz és a helyben történő termékértékesítés hagyományaihoz illesztését;
  • vissza kell szorítani az áruházláncok önköltség alatti áron történő élelmiszerértékesítési gyakorlatát, valamint a ?polcpénz? jelenlegi ?multiadó? jellegét, maximalizálva annak mértékét és megteremtve az arra vonatkozó jogi garanciákat, hogy visszatérítést csak tényleges szolgáltatásokért lehessen a beszállító gazdáktól kérni;
  • az élelmiszerbiztonság és a helyi élelmiszerpiacok védelme érdekében jelentősen meg kell erősíteni a minőségellenőrzés és a fogyasztóvédelem hazai intézményrendszerét, valamint működésének törvényi és költségvetési keretei;
  • a felnőtt és iskolai képzés részévé kell tenni a tudatos fogyasztói magatartásra nevelést, és a táplálkozási ismeretek keretében a hazai minőségi élelmiszerek megismertetését;
  • a fenti piacszervezési és szabályozási intézkedéseken túl célszerű kezdeményezni az élelmiszer-önrendelkezés[49] EU szintű átgondolását és az alap-élelmiszerellátás újraszabályozását;
  • meg kell vizsgálni a határ menti élelmiszerkereskedelem nem EU tagállamok ? Ukrajna (Kárpátalja), Szerbia (Vajdaság, Felső-Bácska), Horvátország ? irányába történő bővítésének és a kárpát-medencei magyar gazdasági tér és együttműködés erősítésének lehetőségeit.
  1. A vidéki életminőség javítása, a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztése, gazdasági diverzifikáció

A meghirdetett program a vázolt jövőkép megvalósításához elengedhetetleneknek tartotta a vidék életminőségének javítását és gazdaságának több lábra állítását. Az ezt szolgáló intézkedések:

  • az erre irányuló civil mozgalmak és szerveződések bevonásával program kidolgozása és indítása a hátrányos helyzetű, leszakadó ?belső perifériák? felzárkóztatására, a kisfalvas (1000 fő alatti lélekszámú településekből álló), az aprófalvas (500 fő alatti lélekszámú településekből álló) és tanyás térségek fejlesztésére;
  • a közösségi együttlét intézményeinek megerősítése, a különböző korosztályok számára találkozási és közös időtöltési, szórakozási lehetőségek megteremtése;
  • a helyi szolgáltatások (közlekedés, egészségügyi ellátás, gyermekintézmények, kisiskolák, posta, helyi önkormányzati ügyintézés, helyben elérhető fodrász, szerviz stb.) javítása;
  • a természeti és kulturális örökség fenntartását, a falvak fejlesztését szolgáló programok fokozott támogatása, az európai és hazai forráskeretének növelése;
  • a köz- és mezőgazdasági igazgatási intézményrendszer (MGSZH, MVH, földhivatalok, falugazdász hálózat, stb.) átalakítása illetve megerősítése, fejlesztése, hogy az a helyi közösségek és a gazdák kiszolgálását, az információhoz és a forrásokhoz való hozzájutást szolgálja;
  • a LEADER program és intézményrendszere (MNVH, HVI, HACS, VKSZI) működésének áttekintése, újragondolása, az európai rendszernek és a szubszidiaritás elveinek megfelelően a helyi közösségek és a vidék fejlesztési igényeinek szolgálatába állítása;
  • a falu- és tanyagondnoki szolgálatok megerősítése, költségvetési támogatásuk növelése;
  • a vidékfejlesztés elkötelezett civil szerveződései (népfőiskolák, egyesületek, társaságok, vidékfejlesztési központok, gazda-érdekképviseletek, kamarák, stb.) tevékenységének segítése;
  • a vidék gazdaságának több lábra állítása, a földhöz kötődő nem mezőgazdasági tevékenységek (helyi élelmiszer-feldolgozás, értékesítése, kézművesség, falusi, vidéki és ökoturizmus stb.), az ezekre irányuló helyi mikro-, kis- és középvállalkozások erőteljes támogatása;
  • a ?Hangya? típusú ? a falvak, vidéki települések különböző tevékenységeit összefogó, ezzel a közösség és gazdasága belső erejét növelő ? szövetkeztetek, társulások erőteljes ösztönzése és támogatása;
  • a helyi élelmiszer-előállítás, feldolgozás és értékesítés rendszereinek összekapcsolása a helyi közétkeztetés (bölcsőde, óvoda, iskola, hivatalok) élelmezési rendszereivel, a helyi egészségügyi intézmények speciális élelmiszerek, gyógyélelmiszerek iránti igényeinek kielégítésével;
  • az EU által is külön kasszából finanszírozott, támogatott ?szociális élelmiszerprogram?[50] valamint az iskolai ?igyál tejet? és ?iskolagyümölcs? program kiszélesítése, összekapcsolása a helyi élelmiszertermelés, -feldolgozás és -értékesítés, a közvetlen beszállítás rendszereivel;
  • a közfoglalkoztatás valamint ? a földtörvény módosításával megalapozható ? szociális földprogram kiszélesítése költségvetési és intézményi feltételeinek megteremtése;
  • a vidék, a köz és a termelés biztonsága érdekében vagyonbiztonsági és kárenyhítési, kockázatcsökkentési rendszer kialakítása;
  • a kutatás, oktatás, képzés, tájékoztatás intézményrendszere a vidék és a helyi közösségek megerősítését kell, hogy szolgálja, a tervezés és fejlesztés pedig tényleges társadalmi partnerségen kell, hogy alapuljon. 

     

    1. A megvalósítás előfeltételei

A megvalósítás előfeltételeinek és kereteinek számbavételénél a program abból a társadalom túlnyomó többségével egyező közös meggyőződésből indult ki, hogy a valódi gazdaság- és társadalompolitikai fordulathoz tényleges rendszerváltásra, értékrend-váltásra, erkölcsi megújulásra, mint kiinduló alapra és a közösségek államának visszaszerzésére van szükség.

  1. A közösségek államának visszaszerzése

Ez az ? eredeti funkcióihoz, a közjó védelméhez és előmozdításához visszatérő erős, a közösség környezeti és társadalmi érdekeit védő ? állam az ?öko-szociális piacgazdasági modell? [51],[52],[53] indirekt (adó + támogatási) illetve direkt (jogi) eszközeivel a közösség számára hasznos teljesítmények, a spekuláció és korrupció helyett az értékteremtő munka felé tereli a gazdaság szereplőit, közpénzeket csak a közjó növelésére fordít. Fontos feladatának tartja továbbá:

  • a magyar gazdaság erőforrásainak: a termőföld (?barna állomány?), a vízkészletek (?kék állomány?), a szellemi tőke (?szürke állomány?), a kiváló magyar áruk (helyi, regionális termékek és hungarikumok), a magyar termelők és fogyasztók, a helyi közösségek védelmét;
  • a nemzet stratégiai vagyonának megőrzését illetve visszaszerzését, és a közösség szempontjából okos működtetését;
  • a közösség számára fontos szolgáltatások és identitását adó intézmények fenntartását;
  • a társadalmi szolidaritás erősítése, a gyengék felkarolása, az egyenlőtlenségek mérséklése révén a nemzeti összetartozás érzésének erősítését,
  • a profitmegosztás újratárgyalása révén a multik által a rendszerváltás óta végrehajtott ? 90 milliárd dollár tőkebevonással szemben álló 200 milliárd dolláros profitkivitel ? haszonkiszivattyúzás megállítását, az egyenlőtlen érdekviszonyok kiegyensúlyozását,[54],[55] valamint
  • annak a kialakult helyzetnek a megváltoztatását, melyben 30 multinacionális tőkeérdekeltség úgy szerzi meg a hazai profit 90 %-át, hogy közben a foglalkoztatáshoz csupán 10 %-os mértékben járul hozzá.
  1. Teljes körű elszámoltatás

Viszonyaink átalakítása elképzelhetetlen akkor, ha nem történik meg az állam által eddig támogatott zsákmányszerző folyamatok leállítása, haszonélvezőinek teljes körű elszámoltatása, privatizációs továbbá a közös kassza rovására gyarapított ? adóparadicsomokba, off-shore cégekbe kimentett ? vagyonának felderítése, és e közös források visszaszerzése. Erre erkölcsi felhatalmazást persze csak egy olyan kormány kaphat, amely hiteles és minden tekintetben fedhetetlen emberekből áll, amelynek ?miniszterei? (szolgái) valóban a nemzeti közösség szolgálatára szegődnek!

Elkerülhetetlen továbbá a nemzetközi pénzügyi szerződések, hitelek, azok kondícióinak, garanciarendszerének, hitelfedezeti vállalásainak és a felvett hitelek sorsának felderítése, e források nyomon követése, amely a 2002-ben még csupán 8 ezer Mrd Ft államadósságot úgy növelte 2010 elejére 24 ezer Mrd Ft-ra, hogy ezenközben a nemzet csaknem teljes ? az állam kezelésében volt ? vagyona is szinte nyomtalanul eltűnt.

  1. Társadalmi párbeszéd

Ahhoz, hogy a jövőre felkészülhessünk, mindenekelőtt a múltunkkal és jelenünkkel kell tisztába kerülnünk, és ebből kiindulva kell a jövőről párbeszédet folytatnunk. Ennek jegyében a nyilvánosság számára érthetővé kell tenni a mai vidék súlyos gazdasági, szociális, kulturális válságának okait, és a megoldásról párbeszédet kell kezdeményeznünk, az érintettek bevonásával kell kidolgozni a lehetséges megoldásokat. Ebben komoly szerepet kell szánni a helyi civil szerveződéseknek, segíteni kell az önszerveződést. Az oktatás és a média segítségével fel kell tárni és kézzelfoghatóvá kell tenni a vidéki értékeket, kultúránk kincsestárát – pl. a természettel együttműködő gazdálkodási formákat -, meg kell érte(t)nünk, hogy ezen értékeknek mi a jelentősége a társadalom túlélése szempontjából. Széleskörű kampányt kell továbbá indítani az egészséges táplálkozás és életmód, a fenntarthatóság napi gyakorlatának népszerűsítésére.

  1. Gyakorlati oktatás, ismeretterjesztés, tanácsadás

A tájékoztatás, képzés támogatása, intézményrendszerének kialakítása a gazdák segítését, tájékozottságuk, képzettségük és ezzel versenyképességük növelését kell, hogy szolgálja. Ennek érdekében néptanítói, népfőiskolai programokat kell indítani, amelyek a vidéken élőket (különösen az alacsony képzettséggel rendelkezőket) a mindennapi életben való eligazodáshoz szükséges általános és praktikus tudással ruházzák fel. Ingyenes tanácsadói rendszert kell létrehozni, mely naprakész információkkal és segítséggel látja el a gazdákat. továbbá meg kell erősíteni a mintagazdaságok, nyitott porták rendszerét.

  1. Nemzetközi tárgyalások és hazai törvényalkotás

Az EU-val folytatandó tárgyalásoknak ki kell terjedniük a föderáció felől a konföderáció irányába elmozduló Európa koncepciójára, és ezzel összefüggésben:

  • olyan ? az agráriumot és vidéket mélyen érintő ? nemzetbiztonsági jelentőségű területekre, mint a külföldi magánszemélyek, továbbá a kül- és belföldi társaságok földvásárlási moratóriumának meghosszabbítása, az élelmiszer-önrendelkezés kérdése és az alapvető élelmiszerek kivétele az áruk szabad áramlása kategóriájából, továbbá a genetikailag módosított (GM) fajták beengedésével kapcsolatos döntés európai parlamenti illetve nemzeti hatáskörbe utalása;
  • a Közös Agrárpolitika (KAP) reformja keretében a birtokmérettel arányos, degresszív támogatásra, a vidékfejlesztési források növelésére és a moduláció fokozatos továbbvitelére, valamint a vidékfejlesztés hazai forráselosztási arányainak és a forrásokhoz való hozzájutás feltételeinek olyan megváltoztatására illetve átcsoportosítására, amely segíti a kis és közepes családi gazdaságokat és azok társulásait, a minőségi szerkezetváltást, továbbá a vidéki gazdaság több lábra állítását és az életminőség javítását.

A hazai törvényalkotás mindenekelőtt az alábbi területekre és kérdésekre kell, hogy kiterjedjen:

  • a földtörvény (üzemszabályozás, földvásárlás, -bérlet, zsebszerződések, tagosítás, birtokrendezés stb.) módosítása, a Nemzeti Földalapot, a Nemzeti Vagyongazdálkodás Tanácsot és ZRt.-t továbbá a helyi birtokrendezési bizottságokat és azok működését érintő joganyag áttekintése, újrafogalmazása, a földvagyon-gazdálkodás és földrendezés közelebb vitele a helyi közösségekhez;
  • a kereskedelmi törvény helyi feldolgozást és kereskedelmet, helyi piacokat, az áruk jelölését (eredet, összetétel, GMO-tartalom, CO2-kibocsátási egyenérték, stb.), a hazai termékek arányának növelését érintő elemeinek újraszabályozása, a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás, -feldolgozás és -értékesítés feltételeiről szóló, 14/2006. számú együttes miniszteri rendelet módosítása, esetleges törvényi szintre emelése, a piacok rendjét szabályozó 55/2009. sz. kormányrendelet átdolgozása;
  • a költségvetési törvény (saját forrás, nemzeti kiegészítő támogatások, helyi gazdaság- és társadalomerősítő források), az adótörvények (teheráthelyezés az élőmunkáról a környezet- és energiafelhasználásra valamint a szállításra, off-shore cégek ügye, saját célú bioenergia-termelés és -felhasználás stb) továbbá az illetéktörvény (a családon belüli ? az ÚMVP ?gazdaságátadási támogatás? és ?fiatal gazdák induló támogatása? jogcímei keretében történő ? gazdaságátadás illetékkötelességének eltörlése) módosítása;
  • a közbeszerzési törvény (a helyi közintézmények élelmiszerellátásának kivétele a törvény hatálya alól) módosítása és a magyar élelmiszerkönyv (adalékanyagok korlátozása stb.) felülvizsgálata.
  1. Finanszírozás, forrásteremtés

A finanszírozást illetően abból indult ki, hogy az EU-ban az egyetlen ? ténylegesen ? közös politika az agrár- és vidékpolitika, ennek megfelelő közös szabályozással és költségvetéssel. Az európai megállapodásban rögzített közösségi valamint nemzeti társfinanszírozási igényű forráskereteink a 2007-2013-as tervciklusra adottak. Ezeket a forrásokat ? költségvetésünk helyzetétől függően ? magunk is kiegészíthetjük, a 7 éves pénzügyi keret felhasználásának arányait és részben ütemezését pedig ? a közös politika szabta keretek között ? részben nemzeti hatáskörben magunk határozhatjuk meg. Ezek részben EU agrár- és vidékfejlesztési támogatási keretek és források (SAPS terület-alapú direkt támogatások, agrárpiaci támogatások, EMVA/ÚMVP vidékfejlesztési keretek), másrészt hazai költségvetési finanszírozású illetve társfinanszírozási igényű források (top-up: 100 % nemzeti forrás, ÚMVP: 20-25 % nemzeti forrás, notifikált nemzeti támogatások: 100 % nemzeti forrás).

Mivel az előző kormány a 7 éves időszak első 3 évében a rendelkezésre álló vidékfejlesztési (ÚMVP) források 55.5 %-át elköltötte, további mintegy 25 %-át pedig előre lekötötte, ezért az új kormány mozgástere az 1.400 Mrd. Ft vidékfejlesztési forráskeret mintegy 20 %-ára terjed csupán ki. Az európai eljárásrend ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy évente felülvizsgálhassuk a vidékfejlesztési forráselosztás belső arányait és szabályrendszerét, így azonnal kezdeményeznie kell az EU-nál az új, ?nép-párti? agrár- és vidékpolitikai program szerinti forráselosztási korrekciót.

A nemzeti finanszírozás költségvetési forrásfedezeteiként az alábbiakat sorolta fel, amelyek biztosíthatják, illetve fokozatosan növelhetik az agrár- és vidékpolitika költségvetési mozgásterét:

  • az élőmunkáról az anyag- és energiafelhasználásra, a környezethasználatra, a beszállításra áthelyeződő adótételekből származó bevételek,
  • földbérleti díjak, a földhöz és a mezőgazdasági ágazatokhoz kapcsolódó illetékek, járulékok, bírságok,
  • a sávos, degresszív ? a birtokméret növekedésével arányosan csökkenő mértékű ? támogatás megtakarításai,
  • a csökkenő társadalmi költségekből (munkanélküli segély, egészségkassza kiadásai, szociális segélyek, környezetvédelmi kiadások, közbiztonsági kiadások) származó megtakarítások,
  • az elszámoltatás során visszaszerezhető ? jogellenesen eltulajdonított ? nemzeti vagyonelemek és közpénzek, továbbá
  • a korrupciós ?csapok? elzárásából származó megtakarítások.
  1. Hit és bátorság

A vázolt jövőkép megvalósításának első számú és alapvető feltételeként a stratégia az erkölcsi megújulást nevezte meg, de további feltételeket is felsorolt. Mint rögzítette, kell az is, hogy elhiggyük: minderre jó esélyünk van. Hinnünk kell a sikerben és bíznunk kell magunkban! Hinnünk kell abban, hogy adottságaink nemzeti elkötelezettségű, ?patrióta? gazdaság- és társadalompolitikával, erre irányuló közakarattal párosulva minderre képessé tesznek bennünket.

De ? amint arra a figyelmet szintén ráirányította – nemcsak magunkban, másban is bízhatunk. Wass Albert sorait idézve bízhatunk abban is, hogy: ?A világ fölött őrködik a Rend, s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.? És bár ? Ady 1912-es szavaival élve ? ma is ?Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek, gúnnyal, szabadon?, és bár ? Bibó szavaival ? ?a hazugságok zsákutcájába beszorult elitek erkölcsi és értelmi lezüllése? végzetesnek látszik [56], mégis és mindezek ellenére van esélyünk a vázolt jövőkép megvalósítására.

Ehhez persze úrrá leszünk azon a ?fortélyos félelmen?, ami az 1950-es évek után újra igazgatja az életünket. Bátorság is kell tehát a félelmeink legyőzéséhez. Ennek erősítéséhez Máté evangéliumából idézett néhány sort (10,26-33): ?Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!?

Végül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a ?sereges senkikkel? szembefordulva, félelmeinket legyőzve, ?a világ fölött őrködő Rendbe? és egymásba kapaszkodva képesek leszünk eljutni a falurombolástól a vidék és az egész magyar társadalom újraélesztéséhez!

*********

Nos, ez volt hát az a stratégia és program, amit a Fidesz vezette választási szövetség elfogadott,[57] meghirdetett, és ez volt az, amit az emberek elsöprő többsége támogatott, aminek megvalósítására a választásokon korábban soha nem látott mértékű felhatalmazást adta.

*********

  1. A stratégia megváltozásának föld- és birtokpolitikai jelei, a fordulat néhány indikátora

Az elsöprő országgyűlési választási győzelmet követően a második Orbán kormány a fent vázolt ?nép-párti? agrár- és vidékstratégiát, annak jövőképét, céljait és eszközeit kormányprogram rangjára emelte. A kormányzati ciklus félidején túl azonban mégis úgy tűnik, hogy egyre jobban eltér a meghirdetett és széleskörű társadalmi támogatást élvező Nemzeti Vidékstratégiájától [58]. Nézzük meg ennek a stratégiaváltásnak az egyik legfontosabb területen, a földügy területén észlelhető néhány vészt jósló törvényalkotási jelét, továbbá vizsgáljuk meg esettanulmány-szerűen az állami földbérleti rendszert, annak ?eredményeit?, mint a fordulat fő indikátorait!

  1. Néhány törvényhozási példa

A ?nép-párti? vidékstratégia – jogi kereteit illetően – az új Alaptörvényt, továbbá az önálló agrárkamarai törvényt, a földtörvényt, az üzemszabályozási törvényt, a családi gazdaságokról szóló törvényt valamint a szövetkezeti törvényt tekintette meghatározó jelentőségűnek. Miután a kormányváltást követően szinte azonnal, még 2010. kora nyarán megtörtént a Nemzeti Földalapról szóló törvény megalkotása, amely a stratégia eredeti, meghirdetett föld- és birtokpolitikai irányelveit is rögzítette, és megteremtette az önálló, VM-hez kerülő nemzeti földalap felállításának jogi kereteit, megkezdődhettek az Alaptörvény valamint az öt ? sarkalatosnak szánt ? agrártörvény szakmai előkészületei. E szakmai előkészítés érdekében a Parlamenti Államtitkárságon 2010. kora őszén külső és belső szakértők bevonásával, Dr. Alvincz József politikai főtanácsadóm irányításával törvényelőkészítő szakmai bizottságot hoztam létre.

E bizottságra valamint különböző szakmai és civil műhelyek javaslataira támaszkodva elsőként az Alaptörvényhez kapcsolódó, a tárca profilját érintő területekre vonatkozó javaslataink és azok komoly szakmai, jogi indoklása készült el, melyet a kormányfő rendelkezésére bocsátottunk. Ebből az összeállításból viszonylag kevés ? pl. a GMO-moratóriumra vagy a természeti erőforrásokra, köztük a termőföldre, vízbázisokra, az erdőkre, és azok megőrzésére vonatkozó ? javaslat épült csupán be az elfogadott Alaptörvénybe.

2011 őszére elkészült az öt sarkalatosnak szánt agrártörvény koncepciója, sőt közülük az agrárkamarai és a családi gazdaságokra vonatkozó törvénytervezetek kodifikált szövegjavaslata is. Ezek a meghirdetett ?nép-párti? program és az időközben széleskörű társadalmi és szakmai vitákon érlelődő, 2011 őszére letisztuló Nemzeti Vidékstratégia ? 2020 szellemében, azok irányaival összhangban, de 2011 nyarától egyre nehezebben, érezhető háttér-ellenállásba ütközve készültek el. A stratégia-alkotással és a kapcsolódó törvények előkészítésével járó, érezhetően egyre növekvő ?háttérmunka?, ellenállás, tevékenységem ellehetetlenítése, majd az állami földbérleti rendszer körüli belső hatalmi harcok és annak vállalhatatlan első eredményei hatására végül 2012. január 19-én felajánlottam lemondásomat. Azt a kormányfő január 23-án elfogadta, és február 6-ával államtitkári beosztásomból felmentettek.

Távozásommal az előkészített joganyagok jelentős változásokon mentek át, ami a stratégiai irányváltást határozottan jelezte. Közülük az agrárkamarai törvény azóta gyors ütemben elfogadásra került. A földforgalmi törvény koncepcióját a tárca 2012 nyarán nyilvánosságra hozta, majd az őszi ülésszak kezdetén a törvénytervezetet az Országgyűlés elé terjesztette, és az általános vitáját lefolytatva, az – éles szakmai és politikai viták kereszttüzében, 200 módosító indítvánnyal együtt – részletes vitára vár. Időközben a kormány a törvényhozás elé terjesztette, és 2012. december közepén 10 nap alatt elfogadta az Alaptörvény földügyekkel kapcsolatos harmadik módosítását. Ez váratlan és tartalmilag ismeretlen elemmel ? az ?integrált mezőgazdasági termelésszervezés? jogintézményével, mint sarkalatos törvénnyel ?gazdagította? a vidékstratégia jogi alappilléreire vonatkozó elképzeléseket, kihagyta ugyanakkor a ?családi gazdálkodásra? valamint a ?szövetkezésre? vonatkozó joganyagot az alkotmány erejű, 2/3-os törvények sorából.

Bár Tanka Endre professzor ? e tanulmánykötet önálló fejezetében ? elvégzi és közreadja a most körvonalazódó magyar földjogi rendezés kritikai elemzését[59], mégsem haszontalan talán ehelyütt e formálódó jogi környezet kialakulási folyamatát és a vidékfejlesztést érintő várható gyakorlati, szakmai következményeit külön is szemügyre venni. Nézzük meg hát kissé közelebbről ezt a három joganyagot, és megszületésük folyamatát, amely önmagában is számos tanulsággal szolgál.

  • Földforgalmi törvény

A földforgalmi törvény koncepcióját a vidékfejlesztési tárca 2012 nyarán, saját honlapján, elektronikus formában hozta nyilvánosságra, ahol azt véleményezni lehetett. Az elsősorban érintett célcsoportok ? a gazdatársadalom és a vidéki, helyi közösségek – általános életviteli és informálódási szokásainak ismeretében a társadalmi egyeztetésnek, konzultációnak ez a formája, megoldása legalább is meglepő. A koncepcióról ezen kívül országos, nyilvános szakmai és társadalmi vita nem folyt. Ezek után a VM elkészítette a törvénytervezetet, majd az őszi ülésszak kezdetén úgy terjesztette az Országgyűlés elé, hogy ezt sem előzte meg a normaszöveg országos, nyilvános társadalmi vitája. A törvényhozás a tervezet általános vitáját lefolytatta, ám a beérkezett, több mint 200 módosító indítvány és az időközben kibontakozó éles szakmai és politikai viták hatására az Országgyűlés a törvénytervezet további vitáját felfüggesztette, a 2013. évi tavaszi ülésszakra halasztotta. A módosító indítványokról szóló részletes vitára legkorábban február közepén kerülhet sor.

A meghirdetett, vitákban hosszan kiérlelt és széleskörű társadalmi támogatottságot maga mögött tudó vidékstratégia a minőségi, környezetbarát, élelmezési és élelmiszer-biztonságot teremtő, kis, közepes családi gazdasági modellre és azok szövetkezeteire építő mezőgazdaság kialakítását, a helyi piacok, gazdaság és társadalom megerősítését, a helyi foglalkoztatás, a föld meg- és eltartó képességének növelését, valamint a város és vidéke kapcsolatainak újraépítését tűzte ki célul. Ennek föld- és birtokpolitikai alapozásaként a földet a helyben lakó gazdálkodó családoknak, a fiataloknak, és különösen a demográfiai földprogramban résztvevő fiatal házaspároknak kívánta juttatni, a középpontba a családi gazdaságokat és azok összefogását, szövetkezeteit állította.

A földforgalmi törvény beterjesztett tervezete ezzel szemben ? meglepő módon és az időközben elkezdődött állami földbérleti pályázati rendszer egyre nagyobb vihart kavaró első eredményei ellenére, annak élesen bírált elemeit megerősítve és immár sarkalatos törvényi rangra emelve – a helyben, adott településen élő közösségnek, gazdálkodó családoknak és a fiataloknak a föld megszerzésében és megművelésében se előjogokat, se érdemi beleszólási lehetőséget nem biztosít. Fenntartja a nagybirtok dominanciáját, hiszen az a 15-20 évre előre megkötött földbérleti szerződéseket nem érinti. Sőt a nyilvánosság elől elzárt, méretbeli és egyéb korlátozó kikötések nélküli ?kényszerhasznosítás? bevezetésével továbbá az által, hogy a saját tagoktól és részvényesektől bérelhető földterület nagyságát sem korlátozza, elősegíti a további birtokkoncentrációt, a nagybirtokrendszer további erősítését. Ráadásul ? a kormányzati kommunikációval ellentétben ? nemcsak hogy nem zárja ki a külföldiek földszerzését, hanem azt maga deklarálja. A szerzőképes ?földműves? a törvénytervezet fogalmi meghatározása szerint ugyanis olyan Magyarországon nyilvántartásba vett ?belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár? lehet, aki a mezőgazdasági igazgatási szerv által igazoltan legalább három éve folytat mezőgazdasági tevékenységet. Ezt azonban három év mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelem utáni adóbefizetéssel könnyedén teljesíteni lehet, a 20 km-en belüli ?helyben lakás? pedig nem okoz általában gondot (pl.: Sukoró, Joav Bloom). A tőkés nagybirtok irányú, helyi közösségeket és fiatalokat távol tartó elmozdulást, stratégiaváltást jelzi továbbá, hogy a beterjesztett törvénytervezet alapján:

  • a társaságok által bérelhető földterületnek – a látszólagos, 1.200 hektáros plafon ellenére – gyakorlatilag nincsen felső korlátja, hiszen ebbe nem számít bele sem a társaság saját tagjaitól vagy részvényeseitől bérelt földje, sem az úgynevezett „kényszerhasznosításra” az államtól – méretkorlát és nyilvános pályáztatás nélkül – kapható földterület;
  • a ?kényszerhasznosítás? keretében, nyilvános pályáztatás nélkül juttatott, méretében nem korlátozott földterület után fizetendő igen kedvezményes bérleti díjból ráadásul a ?kényszerített? költségeit levonhatja, a terület után járó támogatás viszont ? mint földhasználót ? őt illeti;
  • a térmértékbeli korlátok meghatározásánál sem a művelési ág, sem az aranykorona érték vagy más földminőségi paraméter nem szerepel, így pl. az intenzív kertészetek és az extenzív gyepek, továbbá az 5 aranykoronás futóhomokon és a 40 aranykoronás kiváló mezőségi talajon fekvő birtokok azonos megítélés alá esnek;
  • az elővásárlási, elő-haszonbérleti sorrendben az állam után első helyen az állattartó telepek és halastavak tulajdonosai és működtetői – zömében hazai és külföldi, nagy tőkeérdekeltségek – állnak, szó sincs ugyanakkor sem a fiatal gazdákról, sem az úgynevezett „demográfiai földprogramban” résztvevő fiatal párokról, ami az elöregedő gazdatársadalom és a súlyos demográfiai lejtmenet ismeretében legalábbis elgondolkodtató;
  • a józan észnek és a magyar nyelv szabályainak is ellentmondóan a 20 km-es körzetben élők (Gödöllőn pl. a kerepesi vagy fóti lakosok!) „helyben lakónak”, helybelinek, mindazon cégek pedig, amelyek akár egy telephelyet létesítenek a kiszemelt földterület 20 kilométeres körzetében, „helybeli illetőségűnek” minősülnek, és ? a földbérleti pályázatok tanulsága szerint – könnyedén elviszik a földet az adott településen élő, gazdálkodó családok elől;
  • a fenti ? a közeleső településhatártól településhatárig számított – 20 km-es távolságbeli elvi korlát nagyobb települések esetében, a túloldali településhatárokat illetően akár 40-50 km-t is jelenthet, de az állattartó telep és/vagy a halastó takarmányigényére hivatkozva még e korlátozás alól is ki lehet kerülni, és bárhol az országban földhöz lehet jutni;
  • nem teljesen egyértelmű, hogy a törvényelőkészítő mire is gondolt, de egy bekezdés erejéig úgy fogalmaz, hogy jelen földforgalmi törvény ? akár csak a már megkötött földbérletekre – az állami földekre sem fog vonatkozni;
  • a fogalmilag meg sem határozott „helyi földbizottságoknak”, vagyis az adott településen élő gazdatársadalomnak és helyi közösségnek – szemben a mintául vett francia SAFER rendszerrel, és a kormányzati kommunikációval – érdemi beleszólása nincs abba, hogy ki szerzi meg, vagy ki bérli a saját települése határában lévő földeket, arról egy hatóság dönt, és a helyiek legfeljebb véleményezhetik azt;
  • (ha ráadásul a MAGOSZ erre vonatkozó módosító javaslata is bekerül a törvénybe, úgy e helyinek csúfolt földbizottság is járási szinten, a hierarchikus agrárkamarai hatalmi rendszer alá betéve, delegált tagokkal jönne létre, amelybe az érintett földterülettel rendelkező helyi közösségek csupán egy-egy tagot küldhetnének);
  • a földforgalommal kapcsolatos hatósági döntési rendszer minden részlete nem ismert, de a tervezetben szereplő elemek a korrupció lehetőségét magukban hordozzák, (ami csak erősödik, amennyiben – a MAGOSZ módosító javaslata szerint ? ?a Kormány meghirdetett birtokpolitikai irányelveinek való megfelelés? is kikerül a döntési kritériumok közül.)

Nem véletlen tehát, hogy a megszerzett státus megőrzésére és újabb földterületek megszerzésére, a nagygazdaságok pozícióinak megerősítésére a törvénytervezet alapján kiváló lehetőségek nyílnak, amelyek kihasználására e körből nyilvánosságra hozott ajánlások is megfogalmazásra kerültek[60]. Ezek között például ilyeneket találunk:

  • ?Kíséreljük meg újrakötni meglévő bérleti szerződéseinket 20 évre, pályázzunk állami földekre.
  • Családtagok bevonásával 1.200 hektárig növelhető a közeli hozzátartozók kezében lévő földterület. Papíron mindenki maradjon egyéni gazda, akkor nincs foglalkoztatási kényszer.
  • Cégdarabolással, üzemágak kiszervezésével elméletben újabb 1.200 hektáros játéktér nyílik a vállalkozás előtt. Figyeljünk rá, hogy az újonnan létrejött cégek számára szerződésben biztosítsuk a földalapú támogatáshoz kapcsolódó történelmi jogok részbeni átadását (a bázisév 2011!).
  • Létesítsünk újabb telephelyet a kiszemelt célpont 20 kilométeres körzetében.
  • Használjuk tagjaink, részvényeseink földjeit! Legyen ez a céghez tartozás feltétele. Ezen felül pedig bérelhetünk még 1.200 hektárt.
  • Tartsunk legelő állatot. E nélkül nehéz a >helyben lakás< feltételének megfelelni. Takarmánytermő terület címén azonban 20 kilométeren túlra is nyújtózkodhatunk, könnyebb az 1.200 hektáros méretet elérni.?

Bencsik János képviselőtársammal benyújtott 70 módosító indítványunk és azok indoklása rámutat ezekre az elképesztő törvényi helyekre, és kísérletet tesz azok ? eredeti ?nép-párti? programunknak megfelelő ? visszaállítására, kiigazítására[61]. A törvénytervezet vitája még nem zárult le, és döntésre legkorábban feltehetően csak 2013 márciusában kerül sor. A további torzulás lehetőségét jelzi azonban, hogy a tervezethez ? a fent említett, igen rossz üzeneteket hordozó MAGOSZ-os javaslatokon túl is ? egyéb, súlyos következményekkel járó módosító indítványok is benyújtásra kerültek, illetve – ha az általános vitát az országgyűlés ismételten megnyitná – kerülhetnek. Ezek például olyan igényeket fogalmaznak meg, mint az állattartó telepek 2 ha/számosállat földigényének korlátlan és normatív kielégítése, a társaságok foglalkoztatási kötelezettségének teljes eltörlése, a területek országos összeszámítási ? 1.200 hektáros – felső korlátjának megszüntetése, a rokonság egy háztartásban élő családtagokra szűkítése. Ezek elfogadása esetén a földforgalmi törvény hatása a fentiekben jelzetteknél is rosszabb lehet, bár az már jelen állapotában is a meghirdetett ?nép-párti? vidékprogram által kijelölttel ellentétes iránybaa tőkés nagybirtokrendszer felé – mutat.

  • Az Alaptörvény földügyekkel kapcsolatos harmadik módosítása

A kisebb mozaikokból, családi gazdaságokból építkező gazdaságszerkezet szereplőinek piaci érdekérvényesítő képessége, ereje, életképessége jelentősen növelhető, ha – nem kolhozokat, de nem is nagy integrátorokra fűződő, azoknak egyoldalúan kiszolgáltatott fürtöket!!, hanem – közös beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési, de akár a helyi közösséggel együtt fogyasztási vagy hitelezési szövetkezeteket, önkéntes társulásokat hoznak létre. Az alulról szerveződő gazdaszövetkezet a teljes vertikum eredményét visszaosztja az azt létrehozó gazdálkodó családoknak, így a tevékenységek teljes haszna hozzájuk kerül. A felülről szervező, nagy tőkeerejű integrátor viszont maga válik profitcentrummá, és kiszívja az összes hasznot az általa integrált fürtből. Ez volt a meghirdetett ?nép-párti? program egyik fontos alapvetése.

Amikor tehát a Kormány 2012. december 7-én az Alaptörvény harmadik ? földügyekkel kapcsolatos ? módosító indítványát beterjesztette, és az a földforgalom és az üzemszabályozás mellett nem a családi gazdasági és a szövetkezeti modellt, hanem az un. ?integrált mezőgazdasági termelésszervezést? nevesítette, mint kétharmados, sarkalatos törvényi szabályozást igénylő területeket, akkor ez még a kormánypárti frakciók soraiban is igen nagy meglepetést okozott. Ez, mint sarkalatos törvényi terület korábban soha sem merült fel, és annak tartalmáról még maguk a kormánypárti frakciók tagjai, de maga a mezőgazdasági kabinet vezetése sem tudott semmit. Ráadásul a kormány annak rendkívüli, sürgős tárgyalását kérte.

Az „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” fogalma alaptörvénybe illesztésének hátterében – a belső körökből származó információk szerint – a potenciális nagytőkés integrátorok „kívánsága” és a velük való előzetes megállapodás állhatott. Eszerint az állam az integrációs feladatokat a hét euro-régiónak megfelelően szétosztaná, és egy-egy nagytőkés integrátornak koncesszióba adná több évtizedre.[62] (Hogy az erre vonatkozó – most már Alaptörvényben rögzített – 2/3-os, sarkalatos törvény ezt hogyan fogja megoldani, természetesen nem ismert, de ahhoz előbb „államosítani” kellene az integrációs feladatokat, hogy azután azokat az állam koncesszióba adhassa.) Így a teljes profit ezekhez az integrátorokhoz vándorolna, ezek lennének az abszolút „profitcentrumok”.  Ez szöges ellentétben áll az általunk képviselt szövetkezeti modellel. A szövetkezet ugyanis az azt létrehozó egységeknek, családoknak a teljes vertikum hasznát visszaosztja, így azok válnak „profitcentrummá”, a munka haszna helyben marad, és a helyi gazdaságot, a helyi közösséget erősíti.

Ebben a helyzetben kormánypárti képviselőként magam az alábbi lépéseket tettem.

  • A december 7-ei beterjesztést követő legelső alkalommal, a december 10-ei, hétfő délelőtti frakcióülésen a kormánypárti képviselőcsoportot tájékoztattam a termőfölddel kapcsolatos alaptörvény-módosítással szemben fennálló súlyos aggályaimról, majd az aznap délutáni mezőgazdasági bizottsági ülésen ugyancsak részletesen kifejtettem fenntartásaimat, és az indítványt beterjesztett formájában elutasítottam.
  • Módosító indítványt terjesztettem elő, melyben a programunktól idegen „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” meghatározatlan tartalmú fogalma helyett a – márciusban kormányhatározattal megerősített Nemzeti Vidékstratégiában rögzített – „családi gazdálkodás” és „szövetkezés” beemelését javasoltam az Alaptörvénybe a földforgalom és üzemszabályozás mellé.
  • Az ugyancsak aznapi általános plenáris vitában – az első Orbán-kormánytól kezdve következetesen képviselt és hirdetett néppárti agrár- és vidékpolitikánkból levezetve – mutattam be és indokoltam a Kormány által beterjesztett indítvány módosításának szükségességét.
  • A másnap délelőtti ? a módosító indítványokkal foglalkozó ? bizottsági ülésen majd az esti részletes plenáris vitában hosszasan érveltem módosító indítványom saját programunkhoz illeszkedő volta és elfogadásának szükségessége mellett.
  • A végszavazást megelőző, december 17-ei, hétfő délelőtti frakcióülésen érveimet összefoglaltam, megismételtem, és határozott formában kifejeztem, hogy az Alaptörvény harmadik módosítását változatlan formában elfogadhatatlannak tartom. Az a nagytőke által uralt dél-amerikanizálódó vidékhez és agráriumhoz vezet, ahol a hét régiónak megfelelően néhány nagytőkés érdekcsoport maga alá gyűri, „integrálja” az adott régió egész mezőgazdaságát, így annak teljes haszna az integrátorokhoz, és nem a gazdálkodó családokhoz kerül. Ráadásul ez ellentétes mindazzal, amit hirdettünk, és amire megítélésem szerint a soha korábban nem tapasztalt felhatalmazást kaptuk a magyar társadalomtól.
  • Miután mindezek ellenére a parlamenti szavazás során a kormánypárti frakciók – számomra megdöbbentő módon az MSZP-vel teljes egyetértésben! – módosító indítványomat két Fideszes képviselőtársam kivételével elvetették, ezzel a családi gazdasági és szövetkezeti modell helyett a nagytőkés integrációs modellt választották, ezért az emberektől kapott felhatalmazás birtokában jó lelkiismerettel mást nem tehettem, mint hogy – az Alaptörvényben rögzített önálló mandátumra vonatkozó jogosultságommal élve – nemmel szavaztam az Alaptörvény harmadik módosítására vonatkozó törvényjavaslatra.
  • A Fidesz frakció vezetése mindezért ? miután ?kötelező támogató szavazást? rendelt el – 250 ezer Ft pénzbüntetést szabott ki rám, aki nyíltan érvelve megkíséreltem visszatéríteni az Alaptörvény módosítását az eredeti, meghirdetett néppárti programunkhoz.
  • Minderről persze a kormányzati kommunikáció és a sajtó hallgat, így ezek az információk csak azon szűk réteg tagjaihoz jutottak el, akik figyelemmel kísérik az Országgyűlés munkáját, ill. otthonosan mozognak az internet világában.[63]

A koncepció, de maga a helyzet is teljességgel elfogadhatatlan, ami mellett – ha meg akarjuk őrizni a vidéket és a helyi közösségeket – jó lelkiismerettel egyszerűen nem mehetünk el szó nélkül.

  • Agrárkamarai törvény

Ami az előzményeket illeti az agrárkamarai törvény koncepcióját majd tervezetét ? a meghirdetett néppárti programunknak megfelelően – 2011 folyamán a VM Parlamenti Államtitkársága, hosszas ? közel egy évig tartó ? munkával, országos fórumok sorát végigjárva, az érintett szakmai műhelyekkel, szervezetekkel és a társadalom szereplőivel részletesen és több körben egyeztetve alakította ki. Ez a kereskedelmi és iparkamarától elkülönülő agrár-, élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési kamarai koncepció ? amely sok tekintetben hasonlított a jól működő, bevált osztrák rendszerre – a helyi földbizottságokon, a települési gazdaközösségeken alapult, és onnan, alulról építette fel az önálló megyei kamarákat. E megyei kamarák megválasztott vezetői az egyes szakmai területeknek és ágazatoknak megfelelő arányban választottak volna soraikból országos vezetést, megőrizve a megyei kamarák önállóságát. A törvény a listaállítás és választás szabályait, eljárásrendjét is ? pontosan és konszenzussal – rögzítette. A kormány által beterjesztett normaszöveg és indoklása azonban alig hasonlított arra az agrárkamarai törvénytervezetre, amelyet a megelőző időszakban több körben egyeztetve alakítottunk ki.

A törvény megszületésének körülményei önmagukban ? pusztán jogalkotási szempontból vizsgálva – is kritikán alulinak minősíthetők. A hosszas egyeztetésekkel és társadalmi konzultációk során kialakítotthoz képest teljesen átírt törvénytervezetet a vidékfejlesztési miniszter a Kormány kezdeményezésére összehívott, rendkívüli nyári ülésszak zárása előtt 4 nappal, 2012. július 9-én reggel, anélkül terjesztette az Országgyűlés elé, hogy arról bármilyen társadalmi vitát, vagy egyeztetést tartott volna [64]. Még a kormánypárti szakmai kabinetben dolgozó képviselők között sem voltam egyedül, aki csak a Mezőgazdasági Bizottság aznap reggel, sebtében összehívott ülésén találkozott a törvénytervezettel. A Bizottság a tervezetet ? a leghatározottabb tartalmi és eljárásrendi tiltakozásom ellenére – délben általános vitára alkalmasnak minősítette, a bizottság előadójának Jakab Istvánt jelölte, majd az Országgyűlés plénuma azt kivételes sürgős tárgyalással napirendjére vette. Ezt követően a délután folyamán ismételten, másodszor is összeült a Mezőgazdasági Bizottság, és megtárgyalta a módosító indítványokat, amelyek benyújtására 17 óráig volt lehetőség, azaz összesen 5! óra állt rendelkezésre. Az Országgyűlés plénuma 19 órakor megkezdte, és 20 óra 15 perckor be is fejezte az összevont általános és részletes vitát. A tervezet benyújtásától a vita törvényhozási lezárásáig tehát összesen 12! óra telt el, vagyis fél nap alatt az agrárium és a vidék egyik legfontosabb intézményi keretével kapcsolatban ? a határozathozatal kivételével – lényegében minden eldőlt úgy, hogy a képviselők fel sem ocsúdtak. Két nap múlva, 2012. július 12-én az Országgyűlés a törvénytervezetet 247 igen, 73 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta. A benyújtástól az elfogadásig 3! nap telt el, majd másnap le is zárult a nyári rendkívüli ülésszak. Az elfogadott törvényt 4 nap múlva az OGY elnöke, majd 7 nap múlva a köztársasági elnök is aláírta, és végül 2012. július 24-én a Magyar Közlönyben kihirdették.[65]

Ami a koncepcionális, tartalmi kérdéseket illeti, a fenti botrányos körülmények között elfogadott agrárkamarai törvény leglényegesebb elemeiben eltért az eredeti koncepciótól. Ez a törvény a gazdák köztestülete helyett egy fölülről szervezett, erősen központosított, hatalmi intézményt hozott létre, amely a renitens gazdák majdani megrendszabályozásának, sőt akár a termelésből való kizárásának a lehetőségét teremtette meg. A kamara országos és megyei vezetőit a formális választásokig ? jobbára a MAGOSZ vezetői vagy delegált képviselői köréből ? a vidékfejlesztési miniszter bízta meg. A választás listaállítási szabályait és eljárásrendjét ez az ideiglenes vezetés alakította ki úgy, hogy az távol került a helyi közösségektől, a helyi jelölés és közvetlen választás teljes kizárásával, a legnagyobb, országos szervezeteknek megfelelő rendszerrel. A választási folyamat időütemezése, határidői pedig teljességgel kizárták bármilyen helyi kezdeményezés, helyi tömörülés részvételét a választásokon, sőt még jó néhány országos szervezet sem volt képes megfelelni az utolsó pillanatban nyilvánosságra hozott rendszernek.  Ez az agrárkamara tehát az alaptörvény módosításával rögzített integrációs modellnek, valamint a földforgalmi törvény által jelzett föld- és birtokkoncentrációnak, állami segédlettel, fölülről létrehozott, centralizált, a szereplőket kényszerítő intézményi kereteit teremti meg.

********

Hogy e törvényalkotási folyamat egy ? az eredeti és meghirdetett nép-párti vidékstratégia irányvonalával szöges ellentétben álló ? tudatos irányváltás átgondolt következménye, azt a már zajló állami földbérleti pályázatok első éves eredményei világosan jelzik.

********

  1. Az állami földbérleti rendszer (megyei esettanulmányok)

A stratégia megváltozásának egyik fontos, kézzel fogható, tényszerű indikátora az állami földbérleti pályázat rendszere és annak eredményei. Lássuk először e rendszer bevezetésének előzményeit, körülményeit és jellemzőit, majd három megye földbérleti pályázatai teljes körű feldolgozásának legfontosabb eredményeit, az azokból levonható, általánosítható tanulságokat, következtetéseket.

  • Az előzmények, a körülmények és a pályázati rendszer

2010 őszén 65 ezer hektár állami kezelésben lévő földterületen vált esedékessé a földbérleti szerződések pályázati úton történő megújítása. Ennek keretében első alkalommal nyílt lehetőség arra, hogy az új Kormány – a 2010 nyarán meghirdetett birtokpolitikai irányelveinek megfelelően – a helyben lakó, gazdálkodó családoknak és a fiatal gazdáknak illetve a gazdálkodást, letelepedést és gyermekek világra hozatalát vállaló fiatal pároknak juttasson tartós bérlet keretében állami földterületeket. A folyamatok azonban ? még ha kezdetben ez nem is volt nyilvánvaló ? másképp alakultak. Ennek sűrűsödő jelei hatására már 2011 kora tavaszán megfogalmazódott az a – később egyre erősödő – kritikai álláspont, hogy – erős nagybirtokos, spekuláns tőkés csoportok nyomásának engedve – változtat a kormányzat korábbi birtokpolitikai elvein, és az állami földbérleti rendszert is e csoportok földigényének kielégítése szolgálatába állítja.

Voltak, akik tudni vélték, hogy már 2011 elején megszülettek azok a ?magas szintű? háttér-megállapodások, amelyek az új erőviszonyoknak megfelelően újrarendezték az állami földek egyes érdekcsoportok közötti elosztását, a földbérleti pályázati feltételeket már ekkor ennek megfelelően rögzítették, s ezek alapján már ekkor megkezdődtek a cégalapítások és az előkészítő beruházások. E vélekedéseket kétségtelenül erősítették a – társadalom legszélesebb köreiben igen kedvezően fogadott – Nemzeti Vidékstratégia (NVS-2020) körüli nehézségek, törvényi, ill. kormányprogram rangjára emelésének lefékeződő folyamata, továbbá az állami földbérleti pályázati kiírás és bírálati szempontrendszer 2011 nyarán megszületett ? számomra is megdöbbentő és teljességgel elfogadhatatlan – első változata, amely esélyt sem adott a helyben lakó, gazdálkodó családoknak és a fiataloknak a földhöz jutásra.

A 2011 nyarán, kora őszén ? az állami földek bérbe adása körül kirobbant éles belső viták következtében ? a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban NFA) és a Birtokpolitikai Tanács háromszor volt kénytelen átdolgozni a pályázati és bírálati feltételrendszert, s végül a politikai felső vezetői kör is foglalkozott a kérdéssel. E viták eredménye képen néhány olyan korlátozó szempont ? pl. a 20 km-en belüli székhely, ill. állandó lakhely, a 2011 nyara előtti alapítási dátum a pályázó cégeknél, az 1.200 hektáros összeszámított területi felső korlát, a tőke-erőfölény érvényesítését kizáró, fix bérleti díj ? került a pályázati rendszerbe, ami valamelyest javítani látszott a helyben lakó, gazdálkodó családok földbérleti esélyeit. Ám annak jó néhány eleme (pl. az állattartási kötelezettség, mint kizáró kritérium előírása, amely (beruházás-igénye révén) éppen a tőkeszegény kis, közepes családi gazdálkodókat diszkriminálta, vagy pl. a többletpontok összes és nem területegységre vetített állatlétszámhoz kötése, amely egyértelműen a nagy, szakosított állattartó telepek tulajdonosainak kedvezett) a birtokpolitikai irányelvek és a hirdetett vidékstratégiai elképzelések tükrében változatlanul erősen vitatható maradt.

A helyzetet tovább súlyosbította a bírálati pontrendszer több, szakmailag is vitatható (pl. tájtól függetlenül mindenütt a sertéstartás preferáló), illetve a szubjektív megítélésnek tág teret adó (pl. az értékelési szempontok között a pályázatra adható pontok mintegy 40! %-át kitevő, szakmailag és tartalmilag meghatározatlan, ezért a szubjektivitást és ezzel a korrupció lehetőségét magában hordó ?2.7.: A gazdálkodási terv szakmai és gazdasági megalapozottsága? értékelési szempont) eleme. De ugyanide sorolható a pályázatok titkosítása, sőt a pályázók számára a titoktartási kötelezettség előírása. Mindez előre vetítette a pályázatok kedvezményezettjei és elbírálásának objektivitása körüli súlyos konfliktusokat.

Magam végül azzal voltam kénytelen ideiglenesen beletörődni ebbe a számomra alapvetően elfogadhatatlan, a helyi közösségeket és a nyilvánosságot kizáró pályázati rendszerbe, hogy ?a puding próbája az evés? elv alapján lássuk a rendszer eredményeit. Hátha én tévedek, és a föld végül mégis a helyben lakó gazdálkodó családokhoz és a gazdálkodást, letelepedést, továbbá gyermekek világra hozatalát és tisztességes felnevelését vállaló fiatal párokhoz jut, ahogyan ezt nekem belső kormányzati vitapartnereim váltig bizonygatták. Mindezek alapján az államtitkári poszton maradásomat részben e földbérleti pályázati folyamat eredményétől tettem függővé. Az ugyanis, hogy az állam kezelésében lévő egyik legfontosabb nemzeti vagyon-elemet, a termőföldet kinek ? az erős érdekérvényesítő képességű, spekuláns nagytőkés érdekcsoportoknak, ?zöld báróknak? és ?oligarcháknak?, vagy a helyi közösségeknek, a helyben lakó gazdálkodó családoknak ? juttatjuk, az alapvetően eldönti a politikánk hitelességét. Itt tehát nem csupán néhány 10 ezer hektárról, hanem a szavahihetőségünkről, a becsületünkről van szó! És persze a magyarság és a vidék jövőjéről!

E folyamat eredményeképpen és ezekkel a súlyos gondokkal terhelten született meg 2011 októberére az a pályázati és bírálati szempontrendszer, amely ugyan a belső vitás kérdések jelentős részét nem oldotta meg, a pályázatok várható eredményeit illetően számos kételyt hagyott, ám ? több mint egy év késéssel bár, de – meg lehetett hirdetni a földbérleti pályázatokat.

A meghirdetett területek mellett azonban a meg nem hirdetett 31 ezer hektár legalább ugyanolyan kételyeket vetett fel, és ez újabb éles belső ? de most már külső ? vitákhoz is vezetett. Az egy évvel már meghosszabbított, és 2011. október 31-én ismét lejáró hasznosítási szerződésekkel lekötött, elvileg felszabaduló és előzetesen az NFA által közszemlére tett 65 ezer hektár helyett ugyanis csak 34 ezer hektár került nyilvános pályázat keretében meghirdetésre. Ez a közvélekedésben azonnal felvetette annak a lehetőségét, hogy a fennmaradó 31 ezer hektár bérleti jogát a Kormány nem is akarja megpályáztatni, hanem 2010-hez hasonlóan ismét ?termőföld hasznosításra irányuló megbízási szerződés? keretében, adott érdekköröknek ? zömében ismét a területeket eddig is használó társaságoknak – nyílt pályáztatás nélkül kívánja bérbe adni. Ezt a vélekedést csak erősítette, hogy a meg nem hirdetett területek használói – helyben általában köztudottan – abból a tőkés társasági körből kerülnek ki, akikkel a széles körben terjedő információk szerint ?a vidék békéje? érdekében és jegyében – korábbi birtokpolitikai elveit részben feladva ? a kormányzat már 2011. elején megállapodott. Mindez beigazolódott, amikor az NFA 2011 őszén másodszor, majd 2012 őszén immár harmadszor is meghosszabbította ezeket a nyilvánosság elől elzárt megbízási szerződéseket.

Kérdéses ezek után, hogy 2013 őszén ismét megkockáztatja-e a kormányzat a szerződéshosszabbítást, esetleg a törvényhozás előtt fekvő, kétharmadossá tett, sarkalatos földtörvénnyel ? pl. az úgynevezett ?kényszerhasznosítás? bevezetésével – legalizálja a nyilvánosságot elkerülő, pályáztatás nélküli bérbeadás lehetőségét. Vagy az ígéreteknek megfelelően ezekre a ? vélhetően a legnagyobb ?halakat?, a legerősebb érdekköröket, a ?védettek kasztját? is közvetlenül érintő ? földekre is kiírják a nyilvános földbérleti pályázatokat. E tekintetben is hamarosan eljön ?az igazság pillanata?, és ez az ügy önmagában is könnyen újabb – tán még nagyobb ? ?botránykővé? válhat még az előtt, hogy egyáltalán eldőlne: ténylegesen kik is bérelhetik a továbbiakban ezeket az állami földterületeket. Ennek kimenetelét nem csupán a zászlóvivő Lepsényben, de az országban, a vidéken sokfelé feszülten figyelik a gazdálkodó családok és a helyi közösségek!

A bemutatott helyzet ismeretében nem kell tán különösen bizonygatni, hogy élénk figyelem és erős várakozás kíséri a 34 ezer hektárra meghirdetet pályázatok elbírálásával továbbá az eddig ki nem írt 31 ezer hektár sorsával kapcsolatos kormányzati lépéseket. A kérdés úgy hangzik, hogy a Kormány – már a választási programjában, majd az NFA-törvényben és a 2012 kora tavaszán kormányhatározattal megerősített NVS-2020 stratégiában meghirdetett birtokpolitikai irányelveinek megfelelően ? valóban a helyben lakó, gazdálkodó családokat és fiatal, gazdálkodó párokat részesíti előnyben az állami földek bérbe adásánál? Vagy a – közvélemény által vélelmezetten – ?kormány közeli?, spekuláns tőkebefektető társaságokat, helyi ?kiskirályokat?, ?oligarchákat?, ?zöldbárókat? hozza ismét helyzetbe? A földforgalmi törvény beterjesztett változata, az ekörül kirobbant éles belső és külső viták, a kapcsolódó alaptörvény-módosítás valamint az eddig nyilvánosságra került földbérleti pályázati eredmények és az ezekhez fűzött – a tényeket semmibe vevő, makacsul ismételgetett, gyenge – kormányzati kommunikációs panelek nem adnak okot az optimizmusra.

A kibontakozó és egyre terebélyesedő vitában napvilágot látó igen eltérő vélekedések és nyilatkozatok, ködösítések, hazudozások láttán döntöttem úgy, hogy a földügyek egy szeletét, az állami földbérleti pályázatok eredményeit tényszerűen és lehetőség szerint teljes körűen feldolgozom. Elhatároztam hát, hogy – az NFA által 2012. február 1-el indított eredményhirdetési folyamatot követve – feldolgozom az NFA honlapján hivatalosan ám áttekinthetetlenül közölt adatokat, hirdetményeket, pályázati eredményeket, továbbá a kapcsolati viszonyokat is jelző helyi és egyéb információkat. Ezek összerendezésével, esettanulmány szerűen, megyénként elemzem az állami földbérleti pályázatok eredményeit, azokról teljes áttekintő képet adok. Beszéljenek a tények!

Az első elemzéseket 2012. április 10-ei időkeresztmetszetben Fejér megyéről és a Borsodi Mezőségről készítettem, teljes körűen feldolgozva az NFA honlapján addig közzétett valamennyi adatot. A kormányzat azonban – az elemzések tényeinek ellenére, azok cáfolata nélkül – váltig azt állította, hogy a helyben lakó, gazdálkodó családokat, a kis, közepes egyéni gazdaságokat részesíti előnyben. Ám egyre több – ezt cáfoló – elemzés, tény látott napvilágot. Ennek ellenére a vezető kormányzati tényezők erős média-támogatással  a kritikákkal kapcsolatban visszautasító, magabiztos nyilatkozatokat tettek, mondván: ?A kutya ugat, a karaván halad!? Mindezek láttán a munkát folytatva a július 15-ei időkeresztmetszetre teljes körűen feldolgoztam illetve aktualizáltam három ? Fejér, Borsod és Baranyamegye adatait. Ezek a nyár közepéig országosan bérbe adott mintegy 18.300 ha összterületből több mint 55 %-ot, közel 10.300 ha-t tettek ki.

Elemzéseimet három tanulmány formájában május közepén, június elején majd szeptember végén – a kormányzati és törvényhozási körökben eredménytelenül és hiába körözvén ? a ?Kié legyen a föld?? honlapon tettem közzé, hoztam nyilvánosságra.[66] Ezen elemzéseket, ?jelentéseket? igen élénk társadalmi, politikai és sajtóvita kísérte, és a folyamatosan nyilvánosságra kerülő újabb adatok, információk az e jelentésekben megrajzolt képet sajnálatosan tovább erősítik, ?újabb színekkel gazdagítják?. A III. jelentés a három megyében 2012. július közepéig bérbe adott valamennyi állami terület aktualizált hivatalos adatai – megyénkénti valamint közös – elemzésének eredményeit, az azokból levonható, általánosítható tanulságokat tartalmazza. Most lássuk hát a legfontosabb, általánosítható tanulságokat, következtetéseket.

  • Eredmények
  • Nyertes érdekeltségek, területek, birtoktestek, földérték

A három megyére kiterjedő, 2012. július 15-ei időkeresztmetszetre vonatkozó teljes körű elemzés során 264 nyertes pályázat és összesen 10.283 hektár bérbe adott állami földterület adatait dolgoztam fel. Ennek legfontosabb közös eredményeit a 5. -7. táblázatban foglaltam össze és a 2. – 3. ábrán szemléltetem.

 

5. táblázat: Sarokszámok, arányok és aránytalanságok három megye állami földbérleti pályázataiban
(2012. 07. 15-ei állapot)

A.) A 100 ha fölötti nyertes érdekeltségek (?az olimpiai bajnokok?)

Megnevezés

Baranya

Borsod

Fejér

3 megye összesen

összes

100 ha feletti

100 ha feletti (%)

összes

100 ha feletti

100 ha feletti (%)

összes

100 ha feletti

100 ha feletti (%)

összes

100 ha feletti

100 ha feletti (%)

nyertes

nyertes

nyertes

nyertes

Érdekeltség (db)

35

3

8,6

53

13

26,0

33

9

27,3

121

25

20,7

Pályázó személy/cég (fő/db)

39

5

12,8

58

16

27,6

53

27

50,9

150

48

32,0

Pályázat (db)

49

12

24,5

107

54

50,5

108

76

70,4

264

142

53,8

Földterület (ha)

1.058

465

44,0

3.886

3.081

79,3

5. 339

4.557

85,4

10.283

8.103

78,9

Földérték (Aranykorona)

12.114

5.650

46,6

53 524

39.809

74,4

121 467

107.394

88,4

187.105

152.853

81,7

B.) A 20 ha alatti nyertes érdekeltségek (?az átlagjavító propaganda-alanyok?)

Megnevezés

Baranya

Borsod

Fejér

3 megye összesen

összes

20 ha alatti

20 ha alatti (%)

összes

20 ha alatti

20 ha alatti (%)

összes

20 ha alatti

20 ha alatti (%)

összes

20 ha alatti

20 ha alatti (%)

nyertes

nyertes

nyertes

nyertes

Érdekeltség (db)

35

21

60,0

53

28

56,0

33

8

24,2

121

57

47,1

Pályázó személy/cég (fő/db)

39

21

53,8

58

28

48,3

53

8

15,9

150

57

38,0

Pályázat (db)

49

22

44,9

107

32

29,9

108

10

9,3

264

64

24,2

Földterület (ha)

1.058

156

14,7

3.886

211

5,4

5. 339

63

1,2

10.283

430

4,2

Földérték (Aranykorona)

12.114

1.921

15,9

53 524

3.761

7,0

121 467

2.073

1,7

187.105

7.755

4,1

2. ábra: Arányok és aránytalanságok a három megye összesített állami földbérleti pályázataiban
(2012. 07. 15-ei állapot)

A.) A 100 ha fölötti 25 nyertes érdekeltség (?az olimpiai bajnokok?) aránya (%)

B.) A 20 ha alatti 57 nyertes érdekeltség (?az átlagjavító propaganda-alanyok?) aránya (%)

6. táblázat: A vizsgált 3 megye állami földbérleti pályázatain nyertes érdekeltségek összegző áttekintése
(2012. július 15-ei állapot)

Érdekeltség/ székhely/lakhely Megye Település, amelyhez az elnyert terület tartozik

Elnyert

pályázat

aranykorona

terület

db

%

AK

%

ha

%

   1. Csákvári Mg. ZRt.: Csákvár

Fejér Csákvár, Magyaralmás, Óbarok,

Vereb, Vértesacsa

30

11,4%

39 845

21,3%

1 829

17,8%

  2. Mészárosék: Felcsút Fejér Alcsútdoboz, Kajászó, Óbarok, Vál

25

9,5%

31 941

17,1%

1 327

12,9%

  • 1.200 ha fölötti (1-2.) 2 érdekeltség 13 pályázója összesen

55

20,8%

71 786

38,4%

3 156

30,7%

  3. Start 2003. Bt: Mezőcsát BAZ-BNP Mezőnagymihály

3

1,1%

6 436

3,4%

496

4,8%

  4. Geter-Farm Kft.: Gelej BAZ-BNP Mezőnagymihály

4

1,5%

6 106

3,3%

465

4,5%

  5. Hagyacki József: Mezőkövesd BAZ-BNP Mezőnagymihály

5

1,9%

7 313

3,9%

400

3,9%

6. Kiss+Dörömbözi: Kápolnásnyék+Agárd

Fejér Kajászó, Seregélyes

3

1,1%

9 407

5,0%

351

3,4%

  7. Flierék: Felcsút Fejér Felcsút, Óbarok, Szár

6

2,3%

7 929

4,2%

319

3,1%

  8. Bogárdi Ferenc: Mezőnagymihály BAZ-BNP Mezőnagymihály

2

0,8%

3 654

2,0%

300

2,9%

  • 300-1.200 ha közötti (3-8.) 6 érdekeltség 12 pályázója összesen

23

8,7%

40 845

21,8%

2 331

22,7%

  9. Pásztorné Jánosi Katalin: Igrici BAZ-BNP Mezőnagymihály

2

0,8%

3 949

2,1%

246

2,4%

10. Prettl János családtagjai: Komló Baranya Bodolyabér, Liget, Oroszló,

Magyarhertelend

5

1,9%

2 270

1,2%

228

2,2%

11. Jármy dr.+Zsár+Todorovics: Tabajd Fejér Alcsútdoboz, Tabajd, Vál

4

1,5%

5 323

2,8%

219

2,1%

12. Kiss Valéria dr.: Gelej BAZ-NFA Gelej

2

0,8%

1 733

0,9%

199

1,9%

13. Jakab dr. és fia: Mezőkövesd BAZ-BNP Mezőnagymihály

3

1,1%

4 650

2,5%

176

1,7%

14. Karmopol-Agro Kft.: Szászfa BAZ-NFA Rakaca, Tornaszentjakab,

8

3,0%

1 195

0,6%

174

1,7%

15. Tiborcz Eszter: Csabdi Fejér Bicske

4

1,5%

3 343

1,8%

157

1,5%

16. ifj. Lapostyán Barna: Tiszadorogma BAZ-BNP Mezőnagymihály

1

0,4%

2 180

1,2%

136

1,3%

17. Gál Tamás: Ragály BAZ-NFA Kelemér, Serényfalva

3

1,1%

884

0,5%

134

1,3%

18. Széra Kft.: Sárbogárd Fejér Sárbogárd

1

0,4%

4 246

2,3%

132

1,3%

19. Mercato Finanszírozó Kft.: Zádorfalva BAZ-NFA Imola, Kánó, Szuhafő, Zádorfalva

10

3,8%

540

0,3%

129

1,3%

20. Simkó László dr.: Tornaszentjakab BAZ-NFA Tornaszentjakab

6

2,3%

598

0,3%

124

1,2%

21. Balogh Péter: Magyarszék Baranya Mindszentgodisa, Sásd

2

0,8%

2 206

1,2%

120

1,2%

22. Sertáp Kft.: Alsómocsolád Baranya Alsómocsolád, Felsőegerszeg, Varga

5

1,9%

1 174

0,6%

117

1,1%

23. Nagy Péter: Aba Fejér Káloz, Sárszentágota

2

0,8%

3 362

1,8%

115

1,1%

24. Tóth Ádám: Felcsút Fejér Felcsút

1

0,4%

1 998

1,1%

108

1,1%

25. Haszonfa Kft.: Felsőnyárád BAZ-NFA Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Ragály

5

1,9%

571

0,3%

101

1,0%

  • 100-300 ha közötti (9-25.) 17 érdekeltség 24 pályázója összesen

64

24,2%

40 222

21,5%

2 615

25,4%

  • 50-100 ha közötti (26-41.) 16 érdekeltség 20 pályázója összesen

23

8,7%

15 349

8,2%

1 038

10,1%

  • 20-50 ha közötti (42-64.) 23 érdekeltség 25 pályázója összesen

35

13,3%

11 148

6,0%

713

6,9%

  • 20 ha alatti (64-121.) 57 érdekeltség 57 pályázója összesen

64

24,2%

7 755

4,1%

430

4,2%

A 121 érdekeltség 150 pályázója a 3 vizsgált megyében mindösszesen

264

100,0%

187 105

100,0%

10 283

100,0%

A táblázatok és ábrák információi alapján az alábbi néhány fontosabb összegző megállapítás tehető, általánosítható következtetés vonható le.

A bérbe adott területek túlnyomó többségét, közel 80 %-át 25 nagy ? 100 ha fölötti ? érdekeltség 48 pályázója 142 nyertes pályázattal szerezte meg. Az érdekeltségek legerősebb, felső 21,2 %-a tehát a földterület 78,9 %-át, az összes aranykorona értéknek pedig 81,7 %-át kapta. E legfelső ?elit? kategóriában egy pályázattal átlagosan 1.076 aranykorona értéket illetve 57,1 hektárt nyertek, ami a VM kommunikációjában szereplő 20 ha-os átlagnak közel 3-szorosa. Az elnyert területek átlagos aranykorona értéke 18,9 AK/ha volt. A ?felsőházi? 25 érdekeltség átlagosan érdekeltségenként 324,1 ha földterület bérleti jogához jutott, ami a VM által ismételgetett 20 ha-os átlagnak több, mint 16-szorosa.

A nyertes érdekeltségek közel felét a 20 ha alatti földterülethez jutott, ?alsóházi? kis nyertesek, az ?átlagjavító propaganda-alanyok? adják. 57 pályázójuk 64 nyertes pályázattal a bérbe adott területnek csupán 4,2 %-át, az aranykorona értéknek pedig 4,1 %-át tudták ? a ?nagyok asztaláról lehulló morzsaként? ? megszerezni. Ebben az alsó kategóriában egy pályázattal átlagosan 121 aranykorona értéket illetve 6,7 hektárt nyertek, ami a VM kommunikációjában szereplő 20 ha-os átlagnak alig 1/3-a. Az általuk elnyert területek átlagos aranykorona értéke 18,0 AK/ha. Az ?alsóházi? 57 érdekeltség átlagosan érdekeltségenként 7,5 ha földterület bérleti jogához jutott, ami a VM által ismételgetett 20 ha-os átlagnak kevesebb, mint 40 %-a.

  • Néhányan a legnagyobb nyertesek, az ?olimpiai bajnokok? közül

Az elemzés eredményei alapján a 6. táblázatban összeállítottam a legerősebb érdekkörök rangsorát is. Kik is ezek a legnagyobb nyertesek, Szabó Csaba földügyi miniszteri biztos megfogalmazása szerint az ?olimpiai bajnokok?? Ennek megítéléséhez lássuk példaképpen a legnagyobbak ? a 400 hektárt meghaladó állami földbérlethez jutottak – részletes bemutatását! (Az adatok visszakereshetősége, azonosíthatósága és hitelességük ellenőrizhetősége érdekében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján nyilvánosságra hozott nyertes pályázati kódokat (HU….) is megadom.)

  1. A Csákvári Mg. Z.Rt. – a volt és privatizált Csákvári Állami Gazdaság – tulajdonosai, vezető tisztségviselői és rokonaik. Őka helyi közvélekedés szerint – az erős helyi gazdasági, politikai érdekcsoportokkal előzetesen megállapodtak Fejér megye állami földjeinek újraosztásáról. Így a helyi gazdálkodó családok feje fölött már jóval korábban ? a ráutaló jelek (a még pályázatra ki sem írt területek művelésének megkezdése, más, korábbi területei művelésének ?átengedése a várható új nyerteseknek?, fejlesztési pályázatok elkészítése, beruházások indítása) alapján, 2011 legelején ? megtörténhetett a ?magas szintű háttéralku?, megköttethetett a ?legfelső szintű megállapodás?. Ennek eredményeképpen 4 település (Csákvár, Magyaralmás, Vereb, Vértesacsa) valamennyi meghirdetett földjét, Óbarokon pedig azok 1/3-át megszerezték. Az érdekkörhöz tartozó 4 család 10 pályázója 30! bérleti szerződéssel összesen 1.830! ha ? 39.844! aranykorona értékű ? területet kapott bérbe, ami a VM által hangoztatott 20 ha-os országos átlagnak több mint 91!-szerese. Így hozzájuk került a Fejér megyében eddig bérbe adott összes terület 34,4 %-a, az összes aranykorona érték 32,8 %-a. A megszerzett földek általában nagy, összefüggő egységeket alkotnak, (ehhez az érdekeltséghez került pl. a megyében bérbe adott legnagyobb egység, a magyaralmási 186 hektáros egybefüggő kiváló szántó is,) igen jó termőképességűek, átlagos aranykorona értékük: 21,8 Ak/ha. Az érintett 4 család (érdekeltség) és pályázóik:
  1. Antalffyék – Antalffy György Gábor, a ZRt. főrészvényese és rokonsága 10 szerződéssel, összesen 716 ha ? 18.095 aranykorona értékű – gyümölcsös + szántó + rét + legelő bérletéhez jutott, ami a VM által hangoztatott 20 ha-os országos átlagnak a 36-szorosa! E területek átlagos aranykorona értéke 25,3 Ak/ha. Az érintettek és a megszerzett földek (település, NFA azonosító, terület, művelési ág, aranykorona/föld/ érték):
  • Antalffy György Gábor a Zrt. főrészvényese, vezető tisztségviselője, a cég volt irodaházába bejelentett ?helyi? lakos (Csákvár: HU21-10057, HU21-10058, 38+92 = 130 ha szántó, összesen 2.472 aranykorona értékben);
  • dr. Antalffy  Györgyné, a főrészvényes Csákvárra bejelentett, de a helyiek szerint valójában Budapesten élő, idős édesanyja (Csákvár: HU21-10004, 59 ha gyümölcsös+szántó+rét, Magyaralmás: HU21-10005, 186 ha szántó, összesen 245 ha 8.330 aranykorona értékben; a 186 hektáros birtoktömb aranykorona értéke már önmagában meghaladja a törvény által rögzített 6.000 aranykoronás felső határértéket!! Ennek nyilvánosságra kerülése komoly felháborodást keltett. Olyannyira nagy volt a visszhangja, hogy végül ? úgy tűnik ? az NFA kénytelen volt a döntését megváltoztatni, és a magyaralmási 186 hektáros szántó bérleti jogát az idős hölgytől visszavonni. Azt, hogy a területeket végül is ki művelte és ki szedte hasznait 2012-ben, azt nem lehet tudni. Valószínűleg ugyanaz, aki a hölgy neve alatt kapta volna a területet, vagyis a Csákvári ZRt érdekeltség.);
  • Nyikosné Antalffy Sarolta családtag, csákvári lakos (Csákvár: HU21-10018, HU21-10019, 150 + 38 = 188 ha szántó+legelő, összesen 4.290 aranykorona értékben);
  • dr. Pákh Gergely  vezető tisztségviselő , a helyiek szerint a főrészvényes Antalffy György Gábor féltestvére, a cég volt irodaházába bejelentett ?csákvári? lakos (Csákvár: HU21-10033, HU21-10034, HU21-10086, 78 ha szántó és 9 + 2 = 11 ha rét +legelő, Óbarok: HU21-10032, 64 ha szántó + legelő, összesen 153 ha, 4.290 aranykorona értékben).
  1. Zimmermannék – Zimmermann Istvánnak, a ZRt. vezető tisztségviselőjének Székesfehérváron élő rokonsága 11 szerződéssel, összesen 658 ha ? 14.085 aranykorona értékű – szántó + rét + legelő bérletéhez jutott, ami a VM által hangoztatott 20 ha-os országos átlag 33-szorosa!  E területek átlagos aranykorona értéke 21,1  Ak/ha. Az érintettek és a megszerzett földek (település, NFA azonosító, terület, művelési ág, aranykorona/föld/ érték):
  • Zimmermann István Géza, a vezető tisztségviselő fia (Csákvár ? Vértesacsa: HU21-10046, 42 ha rét + legelő, Vértesacsa: HU21-10047, 178 ha szántó + rét összesen 220 ha, 4.890 aranykorona értékben);
  • Zimmermann Botond családtag (Vértesacsa: HU21-10043, HU21-10044, HU21-10045, összesen 60 + 57 +36 = 153 ha szántó, 3.077 aranykorona értékben);
  • Holmanné Zimmermann Júlia családtag (Vereb: HU21-10015, HU21-10016, HU21-10017, HU21-100129, összesen 61 + 56 + 45 + 37 = 199 ha szántó, 5.054 aranykorona értékben);
  • Holman Gábor Mátyás családtag (Csákvár: HU21-10006, 40 ha szántó, Csákvár ? Lovasberény: HU21-10007, 46 ha szántó + legelő, összesen 40 + 46 = 86 ha szántó + legelő, 1.070 aranykorona értékben);
  1. Makra Róbert fővadász, csákvári lakos 4 szerződéssel, összesen 264 ha ? 3.286 aranykorona értékű ? zömében rét + legelő művelési ágú földterület bérletéhez jutott, ami a VM által hangoztatott 20 ha-os országos átlag 13-szorosa!  E területek átlagos aranykorona értéke 12,4 Ak/ha. (Csákvár: HU21-10023, HU21-10024, HU21-10026, HU21-10027, 126 + 51 + 46 + 41 = 264 ha szántó + legelő + rét, összesen 3.286 aranykorona értékben) ;
  2. dr. Tarjányi Antal a ZRt. cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselője, székesfehérvári lakos, (akinek felesége a ZRt. FB. tagja) 5 szerződéssel, összesen 192 ha ? 4.378 aranykorona értékű ? szánt + rét + gyümölcsös művelési ágú földterület bérletéhez jutott, ami a VM által hangoztatott 20 ha-os országos átlag mintegy 10-szerese!  E területek átlagos aranykorona értéke 22,8 Ak/ha.  (Csákvár: HU21-10009, HU21-10010, HU21-10011, HU21-10012, HU21-10013, 67 + 39 + 38 + 32 = 176 ha szántó + rét + gyümölcsös, összesen 4.378 aranykorona értékben).
  1. Mészáros Lőrinc ? egykori gázszerelő ? 2011 óta Felcsút polgármestere, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke. Ő a helyi közvélekedés szerint szintén részese volt annak az erős helyi gazdasági, politikai érdekcsoportokkal kötött előzetes megállapodásnak, amely a helyi gazdálkodó családok feje fölött már jóval korábban ? a ráutaló jelek (2011. februári cégalapítás, a majdani földszerzéssel való előzetes dicsekvés, a még ki sem írt területek művelésének megkezdése, fejlesztési pályázatok elkészítése, beruházások indítása) alapján, 2011 legelején ? dönthetett az állami földek újraosztásáról. Feltehetően ennek a ?magas szintű háttéralkunak?, megkötött ?legfelső szintű megállapodásnak? eredményeképpen a Mészáros családi érdekeltség Alcsútdoboz és Vál meghirdetett földjeinek túlnyomó többségét, Kajászó és Óbarok meghirdetett földjeinek pedig mintegy 1/3-át megszerezte. Mészáros helyi információk és sajtóértesülések szerint 2012 áprilisában megvásárolta a Csákvári Mg. Zrt.-től azt a 11 hektáros majort, ami József főherceg egykori uradalmának majorsági központja, majd az egykori állami gazdaság göböljárási telepének központja volt. Helyi vélekedés szerint ez is része lehetett az érdekcsoportok közti – 2011 eleji – földújraosztási alkunak, hiszen Mészáros már 2011 júniusában kitette a földről a majorság addigi használóit, júliusban pedig kidózeroltatta a helyiek megtermelt terményeit, és gyorsütemben karámokat építtetett. Itt, Alcsútdoboz-Göböljáráson lesz ? erősítette meg sajtóértesülések szerint a futballakadémia szóvivője – a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakiskolájának tangazdasága. Ennek központja a Búzakalász 66 Kft. által megvásárolt major lesz, földjeit pedig a földbérleti pályázaton elnyert ? Göböljárást és a szomszédos Hatvan pusztai Orbán birtokot körülvevő ? állami területek adják. Mindez nemcsak az előzetes alkukra és a major körüli földek biztos megszerzésére utalhat, hanem azt is jelezheti, hogy Mészáros a még ki sem írt pályázat állattartási feltételeit és egyéb kondícióit is ismerhette. Mindenesetre az érdekkörhöz tartozó 3 pályázó (1 cég és 2 családtag) 25! bérleti szerződéssel az 1.200 hektáros felső területi határt túllépve, összesen 1.329! ha ? 31.931! aranykorona értékű ? területet kapott bérbe, ami a VM által hangoztatott 20 ha-os országos átlagnak több mint 66-szorosa! Így hozzájuk került a Fejér megyében eddig bérbe adott összes terület 25 %-a, az összes aranykorona érték 26,3 %-a. A megszerzett földek nagy, összefüggő egységeket alkotnak, kiváló termőképességűek, átlagos aranykorona értékük: 24 Ak/ha. Az érdekkörhöz tartozó 3 pályázó:
  • Búzakalász 66 Kft., a felcsúti cég, amelyet 2011 februárjában ? a helyiek által feltételezett háttér-megállapodásokat követően – alapítottak, a Mészáros és Mészáros (Lőrinc és János) családi építőipari vállalkozás tulajdona. Helyi információk szerint területeihez részben a Csákvári Mg. Zrt. vezérkarával történt háttér-megállapodás révén jutott. A helyiek szerint már az alapítást követően (2011 tavaszán) erős gépesítésbe kezdett, és ? mint hírlik erős bankárháttérrel ? a futballakadémia tangazdasági fejlesztése mellett nagy sertéstelep beruházást is indít. (Alcsútdoboz: HU21-10019, HU21-10082, HU21-10101, HU21-10103, HU21-10104, HU21-10105, HU21-10106, HU21-10107, HU21-10111, HU21-10113, HU21-10114, HU21-10115, HU21-10116, HU21-10117, HU21-10118, 138 + 133 + 97 + 61 + 54 + 50 + 49 + 43 + 36 + 26 + 26 + 20 + 14 + 10 + 1 = 757 ha szántó + rét + legelő, Kajászó: HU21-10102, HU21-10110, 33 + 17 = 50 ha szántó, Óbarok: HU21-10096, 66 ha szántó, Vál: HU21-10041, HU21-10109, HU21-10112, 91 + 40 + 6 = 137 ha gyümölcsös + szántó + rét + legelő, összesen 1.012 ha, 24.949 aranykorona értékben).
  • Mészáros János, a polgármester  testvére, építési vállalkozásának társtulajdonosa,  felcsúti lakos (Szár: HU21-10100, 78 ha legelő + nádas,  Vál:  HU21-10042, 139 ha szántó + rét + legelő, HU21-10108, 6 ha gyümölcsös, összesen 223 ha, 4.025 aranykorona értékben).
  • Mészáros Beatrix, a polgármester lánya vagy felesége (az NFA adataiból nem derül ki), felcsúti lakos (Kajászó: HU-10049, összesen 94 ha szántó, 2.959 aranykorona értékben).
  1. Start 2003. Bt.: B.A.Z. megyében a Bükki Nemzeti Park (BNP) által kiírt állami földbérleti pályázaton 3 nyertes pályázattal összesen 496 ha (12,8 %) ? 6.436 aranykorona értékű – állami föld bérleti jogát nyerte el. (Mezőnagymihály: BNP-706, 192 ha szántó+legelő+kaszáló, BNP-715, 128 ha legelő, BNP-719, 173 ha legelő, átlagos blokkméret ? 165,3 ha). A 715. blokkra beadott pályázatának gazdálkodási terve egyébként furcsamód szó szerint megegyezik az egyik vesztes pályázó, az Ardea Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. gazdálkodási tervével. Ráadásul a tényszerű szakmai adatai gyengébbek a vesztes cég adatainál. Mégis a Start 2003. Bt. pályázata nyert úgy, hogy a szó szerint azonos gazdálkodási tervre a vesztes cég 15 pontjával szemben 75 pontot kapott! A cég tulajdonosa Kanyok Attila tiszaújvárosi lakos, 2010-ben Tiszaújváros FIDESZ-es polgármester-jelöltje, továbbá Mengyi Roland, országgyűlési képviselő, a B.A.Z Megyei Közgyűlés FIDESZ-es elnöke választási kampányfőnöke volt, és ma is munkatársa. Gazdálkodási tapasztalattal nem rendelkezik, eredeti végzettségét tekintve szociálpedagógus, a Gazdakörnek nem tagja. A nyilvános céginformációk szerint 80 eFt. törzstőkéjű, vélhetően korábban ?alvó? (eredmény-kimutatása 2010-ben és 2011-ben egyaránt 0! Ft) nyertes cég, a Start 2003. Bt. beltagja Kanyok Attila (75 eFt), kültagja pedig Kavalec Anita Eszter, Mályi alpolgármestere (5 eFt.). A cég székhelyét 2012.! januárjában ? néhány nappal a pályázati határidő lejárta előtt – helyezte át Oszlárról Mezőcsátra, a Szent István út (korábbi Vörös hadsereg út) 48. szám alatti romos, lelakatolt családi házba, korábbi áruszállítási, közúti fuvarozási főtevékenységét egyidejűleg ?egyéb szarvasmarha tenyésztésre? változtatta. Kanyok Attila egyébként már 2011 szeptemberében, a Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítványtól is bérbe vett százhúsz hektárnyi ? Sajópüspökitől (szlovák határ) Négyesig (Tisza-tó, távolság 122 km) 8 faluban, 27 kisebb egységből álló, így gazdálkodásra alig (ám a terület alapú támogatások felvételére vélhetően annál inkább!) alkalmas – területet. Így most már 613 ha területen fog gazdálkodni, ami – egy e szakterületen kezdőtől – nem kis bátorságra vall!
  2. Geter-Farm Kft.: ugyancsak B.A.Z. megyében, a Bükki Nemzeti Park (BNP) által kiírt állami földbérleti pályázaton 4 nyertes pályázattal összesen 466 ha (12,0 %) ? 6.106 aranykorona értékű – állami föld bérleti jogát nyerte el (Mezőnagymihály: BNP-696, 59 ha legelő, BNP-698, 142 ha legelő, BNP-699,  69 ha legelő+szántó, BNP-700, 196 ha, átlagos blokkméret ? 116,5 ha). A céget 2012.! januárjában, néhány nappal a pályázati határidő lejárta előtt alapították. Székhelye Gelej, tulajdonosa a Gelejen élő Demeter Péter. Felesége, Demeterné Nyeste Erzsébet  Gelej polgármestere, Tállai András BM államtitkár feleségének unokatestvére. Eddig 800 birkát tartott, 160 hektáron gazdálkodott, így az újonnan elnyert állami földbérlettel együtt gazdaságának területe 625 ha-ra nőtt.
  • Helyi lakosok, helyben lakó gazdálkodó családok

Ha a pályázati eredmények alapján a helyben lakó, gazdálkodó és állami földre pályázó családok, helyi közösségek helyzetét vizsgáljuk, akkor ezt jól jellemzi a helyi lakosok, helyi érdekeltségek által elnyert bérleti egységek száma, területe, de mindenekelőtt az összes bérbe adott területhez viszonyított aránya. Ezt szemlélteti a három vizsgált megyére vonatkozóan a 7. táblázat és a 3. ábra.

7. táblázat: Az összes és a helyi lakosok által elnyert bérleti egységek száma és területe a három megyében
(2012. 07. 15-ei állapot)

Megye (településszám)

Bérleti egységek

száma

területe

összes

(db)

helyiek

(db)

helyiek

(%)

összes (ha)

helyiek (ha) helyiek (%)
Baranya                          (38)

49

12

24,5

1 058

226

21,4

Borsod-Abaúj-Zemplén  (44)

107

39

36,4

3 886

976

25,1

Fejér                                (28)

108

28

25,9

5 339

1 410

26,4

Összesen                        (110)

264

79

29,9

10 283

2 612

25,4

3. ábra: A helyi lakosok részesedése a bérbe adott egységekből és területekből a három megyében
(2012. 07. 15-ei állapot)

a) egységek száma (db)

b) terület (ha)

 

A táblázat adatai és az ábrák alapján az állapítható meg, hogy a helyben lakó, gazdálkodó és állami földre pályázó családok, helyi közösségek ? a kormányzati kommunikációval szemben ? a bérbe adott területeknek csupán 1/4-ét tudták a saját településük földjeiből megszerezni, a 3/4-ed részét külső pályázók, érdekeltségek vitték el a helyi gazdaközösségek elől. Ez az arány is optimista becslés, hiszen az elemzés[67] is sok-sok példával szolgált arra, hogy a pályázatokban itt-ott fiktív lakcímeket szerepeltettek, vagy cégeket ? sokszor a pályázati kiírásokat követően ? a föld megszerzése céljával megvásároltak, alapítottak, akár 100 km-ekre is áthelyeztek, gyakorta profiljukat is megváltoztatták.

  • A települések eltérő ?érdekérvényesítő képessége?

Az egyes települések érdekérvényesítő képességében is jelentős eltérés mutatkozik. Példaképpen vegyük Fejér megyét. Vannak kifejezetten vesztes települések, ahonnan pályázva senki nem nyert, sőt a saját területüket is más településekről pályázók szerezték meg, és vannak erős, nyertes települések, amelyek pályázói nemcsak a saját település, de más települések területeit is meg tudták szerezni. A 8. táblázat azokat a vesztesnek tekinthető településeket sorolja fel, ahol voltak eredményes földbérleti pályázatok, de a helyben lakó gazdálkodó családok egyáltalán nem jutottak állami földbérleti lehetőséghez. A 9. táblázat és a 4. ábra azokat a településeket mutatja, ahonnan ? a lak- ill. székhely-adatok alapján – a legtöbb nyertes kikerült, ahova tehát a vesztes településekről a föld haszna vándorol.

8. táblázat: Fejér megyei települések, ahol a helybeli pályázók nem jutottak állami földbérlethez
(2012. 07. 15-ei állapot)

Település

Eredményes pályázatok

 (db)

(ha)

Alcsútdoboz

17

862

Kajászó

5

429

Bicske

11

394

Vértesacsa

4

332

Vál

6

319

Óbarok

6

234

Vereb

4

198

Magyaralmás

1

186

Szár

2

118

Káloz

1

93

Isztimér

1

66

Seregélyes

1

66

Előszállás

2

48

Perkáta

1

25

Sárszentágota

1

22

Szabadhidvég

2

21

Bodajk

1

20

Rácalmás

1

20

Besnyő

1

12

A 19 település összesen

68

3.465

 

9. táblázat: A nyertesek lakhely/székhely szerinti megoszlása Fejér megyében

(2012. 07. 15-ei állapot)

A nyertesek lakhelye/székhelye

Nyertes pályázatok

száma

(db)

területe

összes (ha)

arány (%)

településenkénti

halmozott

Felcsút

36

1 871,7

35,1%

35,1%

Csákvár

13

915,1

17,1%

52,2%

Székesfehérvár

16

849,8

15,9%

68,1%

Csabdi

10

351,4

6,6%

74,7%

Kápolnásnyék

2

284,7

5,3%

80,0%

Tabajd

4

218,9

4,1%

84,1%

Sárbogárd + Nagyhörcsökpuszta

3

161,3

3,0%

87,2%

Aba

2

114,9

2,2%

89,3%

Cece

3

71,0

1,3%

90,6%

További 14 település

19

501,8

9,4%

100,0%

 A 23 település összesen

108

5 338,6

100,0%

100,0%

4. ábra: A Fejér megyei nyertesek lakhely/székhely szerinti megoszlása (%) az elnyert terület alapján

A táblázatokban szereplő adatok és az ábra információi alapján az alábbi fontosabb megállapítások tehetők. A földbérleti pályázatok által érintett 28 Fejér megyei település közül 19! településen nem volt helybeli nyertes pályázó. A legnagyobb vesztesek olyan települések – mint pl. Alcsútdoboz, Kajászó, Bicske, Vértesacsa, Vál, Óbarok, Vereb, Magyaralmás vagy éppen Szár – amelyeken nagy állami területeket adtak más településről származó pályázóknak bérbe, és ráadásul közülük jó néhányban ? köztük pl. Kajászón – nem is áll több bérbe adható állami földterület rendelkezésre.

A területek közel 90! %-ának bérleti jogát megszerző nyertes pályázók mindössze 8 településről kerültek ki. Közülük Felcsút messze kimagaslik, a 108-ból nyertes 36 pályázatával, és az ezekkel megszerzett közel 1.900 hektárnyi bérbe kapott területtel, ami a megyében eddig bérbe adott területeknek több mint 1/3-a. De közel azonos lobbyerővel szerepel Csákvár és Székesfehérvár is, amelyek a maguk több mint 900, ill. 800 hektárjával a bérbe adott földek települési megoszlásában 17, ill. 16 %-ban részesültek.

  • Következtetések, ajánlások

Három megye, az összes eddig bérbe adott terület 55 %-ának – a Vidékfejlesztési Minisztérium és az általa irányított NFA honlapján közzétett, hivatalos ? állami földbérleti pályázati adatai feldolgozása alapján tényszerűen megállapítható, hogy a bérbe adott terület 80 %-a 142 nyertes pályázattal 25 nagy nyertes érdekeltséghez jutott. Ebben a körben tehát egy pályázó érdekeltségnek nem csupán egy, hanem akár 25-30 nyertes pályázata is volt. Ez azt is jelenti, hogy – a kormányzati kommunikációval ellentétben – nem 142 család, hanem 25 nagy érdekeltség műveli meg a három megye teljes bérbe adott területének 80 %-át. További 102 nyertes pályázónak viszont csupán a terület 20 %-a maradt. A nyertes pályázatok 75 %-át nem helyi lakosok adták be. Ezeket a tényeket és az elemzéseimben közzétett adatokat a kormányzat részéről hivatalosan, tényszerűen mindeddig senki, semmilyen formában nem cáfolta. A jelentéseim nyilvánosak, mindenki számára hozzáférhetők.

A bemutatott állami földbérleti pályázati eredmények egy olyan tudatos, a tényleges helyzetet és törekvéseket a közvélemény elől elrejtő pályáztatási stratégiára utalnak, amely a területek jól meghatározott ? nem több mint 15-25 %-át ? sok apró egységben kis érdekeltségeknek szétszórja, miközben ? a jelek szerint előzetes megállapodás alapján – a területek 75-85 %-a egy szűk kör nagy érdekeltségeihez kerül. A sajtó-nyilvános propaganda és a népnek szóló kommunikáció eközben a sok kicsit mutatja, és hallgat a nagy, erős érdekérvényesítő képességű nyertesekről, egymással is kapcsolatban álló, előnyben részesített érdekcsoportokról. Ezt az elképesztő aránytalanságot és helyzetet, a ?keveseknek sokat, sokaknak keveset vagy semmit? elv gyakorlati érvényesülését jól szemléltetik a három megye feldolgozott pályázati eredményei. A tragikus a dologban egyebek mellett az, hogy a valamihez azért hozzájutott ?kicsik? még ezért is hálásak az ?uraiknak?, és hajlandóak az egész rendszert nyilvánosan védelmükbe venni.

Ha a pályázati eredmények alapján a helyben lakó, gazdálkodó és állami földre pályázó családok, helyi közösségek helyzetét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ők ? a kormányzati kommunikációval szemben ? a bérbe adott területeknek csupán 1/4-ét tudták a saját településük földjeiből megszerezni, a 3/4-ed részét külső érdekeltségek vitték el a helyi gazdaközösségek elől.

Az egyes települések érdekérvényesítő képességében is jelentős eltérés mutatkozik. Vannak kifejezetten vesztes települések, ahonnan pályázva senki nem nyert, sőt a saját területüket is más településekről pályázók szerezték meg, és vannak erős, nyertes települések, amelyek pályázói nemcsak a saját település, de más települések területeit is meg tudták szerezni.

Összességében azt kell sajnálattal megállapítani, hogy a pályázati rendszer ismeretében előre prognosztizálható eredményeket, sejthető képet a három megye és az eddig bérbe adott területek több mint 55 %-ának teljes körű közös feldolgozása még kontrasztosabbá teszi, a jelzett problémákat megerősíti. A folyamat a dél-amerikai típusú, kevés érdekeltég kezében lévő nagybirtokrendszer irányába mutat. Ez nemcsak azért szomorú és elfogadhatatlan, mert szöges ellentétben áll a választási és kormányprogramunkban valamint a Nemzeti Vidékstratégiában meghirdetett ?nép-párti? föld- és birtokpolitikai koncepcióval, de szembe megy saját hagyományainkkal valamint az európai agrár- és vidékmodellel is. Ennek egyenesen tragikus következményei lesznek a helyi közösségekre, a vidékre, annak népesség-el/megtartó képességére, de a várost is súlyosan érintő, nemzetbiztonsági jelentőségű élelmezési és környezetbiztonságunkra is.

Mindezek ismeretében egyre határozottabban állítható, hogy a pályázati rendszer jól látható ?hibáinak? kiküszöböléséhez a szerződéskötések azonnali leállítására, a teljes pályázati rendszer visszavonására, az ennek alapján kötött szerződések felbontására, a kormány és a parlament azonnali intézkedésére, gyors lépésére, a helyi gazda- és faluközösségek bevonásával új, átlátható pályázati rendszer kidolgozására, és új pályázat kiírására van szükség. Alapelvként kell az új rendszerben rögzíteni, hogy az állami földek jövedelmének azt a települést kell gyarapítania, melynek közigazgatási területéhez tartozik. Azok bérleti jogának megszerzésére csak helyi gazdák pályázhatnak, és ettől csak akkor lehet ? az adott településsel határos településekre, de nem több mint 20 km-es körzetre kiterjesztve – eltérni, ha nincs helyi gazda, aki vállalná a művelést. Az összeszámítás szabályai szerinti egy érdekeltség legfeljebb 200 hektáros területre és 3 blokkra adhat be pályázatot, illetve szerezhet bérleti jogot. Végül fontos azt is rögzíteni, hogy helyi gazda az, aki az adott településen él, illetve olyan fiatal pár, aki a demográfiai földprogram keretében, annak feltételeit vállalva ott letelepszik.

  1. Összegző, záró gondolatok

A sokszor megcsalt, kirabolt vidék, a falu, gazdatársadalma és közösségei, a tsz-be bevert magyar parasztság bérmunkás tömege elhagyatottan érkezett meg ahhoz a folyamathoz, amelyet rendszerváltásként, viszonyaink újrarendez/őd/éseként szoktak meghatározni. Mégis sokukban élt még az évtizedek során megőrzött remény, hogy egyszer ismét visszakerülhetnek a sajátjukba, ismét maguk urai lehetnek. A gazdatársadalom és a helyi közösségek azonban az un. ?rendszerváltás? folyamatában kiábrándítóan más törekvésekkel, más forgatókönyvvel találták szemben magukat. A vidéki közösségek megerősödésére és a minőségi, családi, egyéni parasztgazdálkodásra alapuló ?kertmagyarország? felsejlő rendszerváltó jövőképét nálunk ugyanis a kezdetektől ellehetetlenítette az eredeti tőkefelhalmozás megkésett folyamatának szerencsétlen történelmi egybeesése a globalizációs világfolyamattal.

A ?rendszerváltást? közvetlenül megelőző és az azt követő időszakra ez a megkésett eredeti tőkefelhalmozás jellemző. Annak eldöntése történik hosszú időre, hogy ki lesz fenn, és ki lesz lenn. Egy gazdasági, hatalmi dinasztiaépítő, mohó zsákmányszerző csoport eredeti vagyongyarapításának vagyunk tanúi, amihez a politikába való direkt beépülés, a korábbi kapcsolati, hálózati tőke és a hatalmi pozícióból fakadó bennfentes információk gátlástalan felhasználása kiváló lehetőségeket teremt. Súlyosbítja az ennek a folyamatnak egyébként is teljesen kiszolgáltatott gazdatársadalom és vidék helyzetét, hogy ez az eredeti tőkefelhalmozás nálunk időben ?egybecsúszott? a multinacionális tőke elképesztő, világméretű befolyás-növekedésével. Ez a folyamatot egy olyan ?modern kétpártiság? kialakulásaként írható le, amelyben az egyik oldalon a globális és helyi nagytőke érdekei, a másik oldalon pedig a – családtól a nemzetig terjedő – helyi közösségek érdekei és értékei állnak. Ez a ?kétpártiság? akkor válik igazán fenyegetővé, ha az állam, amit a közösségek éppen azért hoztak létre, hogy környezeti és társadalmi (?öko-szociális?) szempontok mentén önvédelmi korlátokat állítson a hontalan tőke mozgása köré, átáll a tőke oldalára.

Úgy tűnik, hogy Magyarországon éppen ezzel a helyzettel szembesülünk, vagyis az állam most már hosszú ideje a nagytőke érdekeit látszik minden intézményi, jogi, gazdasági eszközével kiszolgálni. Így jutunk el a ?rendszerváltó illúzióktól, reménységektől? a végveszélybe sodródó gazdatársadalomig, helyi közösségekig, vidékig, a pusztító ?falurombolásig?. Ma e folyamat Magyarországon a végkifejletéhez közeledik. Ez maga a dél-amerikanizálódás, melyet a társadalom végletes kettészakadása, a bezárkózó, védekezésre kényszerülő multimilliárdos elit és a kívül rekedt, nyomorgó milliók roncstársadalma közti feszültségek gyors növekedése, leromló köz-, környezet-, élelmezési és élelmiszerbiztonság és a mindezek hatására kialakuló, a helyzet ? akár erőszakos – megváltoztatására irányuló törekvések felerősödése kísér.

Ez a gyorsuló és ma megállíthatatlannak tűnő belső és külső új-gyarmatosítási folyamat a vidéki térségek kiürítéséhez, a helyi közösségek felbomlásához, a nagyvárosok környéki nyomornegyedek kialakulásához, vidéken pedig a föld pár tucat tőkés társaság kezébe kerüléséhez, bérmunkán és néhány növény monokultúrás, iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszerhez vezet, amely az egész társadalom megnyomorításával, kiszolgáltatottságának végzetes növekedésével fenyeget. A vidéket, a helyi közösségeket, a gazdatársadalmat és az erőforrásaikat érő támadások továbbá az azok nyomán kibontakozó társadalmi és környezeti katasztrófa ugyanis nem áll meg a városok határánál. Mindez teljes összeomlással fenyeget, és éppen Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből felkapaszkodni.

E folyamat gyors megállítása érdekében alapvető gazdaság- és társadalompolitikai fordulatra, ?nép-párti? államra és annak gyors lépéseire, rövid távú válságkezelő és közép-hosszú távú stratégiai fejlesztési és cselekvési programjára lenne szükség. Ezt a nemzeti agrár- és vidékstratégiát – a szocialista, liberális kormányok 2002-t követő nyolc éves országlása, falu- és vidékrombolása időszakában – a nemzeti, polgári oldal szakmai, jogalkotási és egyéb civil műhelyekben készítette elő, formálta kiérlelt rendszerré, szakcikkek, könyvek formájában tette közzé, terjesztette társadalmi, szakmai és tudományos vitára. Az így kialakított, vitákban hosszan kiérlelt és széleskörű társadalmi támogatottságot maga mögött tudó vidékstratégia a minőségi, környezetbarát, élelmezési és élelmiszer-biztonságot teremtő, kis, közepes családi gazdasági modellre és azok szövetkezeteire építő mezőgazdaság kialakítását, a helyi piacok, gazdaság és társadalom megerősítését, a helyi foglalkoztatás, a föld meg- és eltartó képességének növelését, valamint a város és vidéke kapcsolatainak újraépítését tűzte ki célul. Ennek föld- és birtokpolitikai alapozásaként a földet a helyben lakó gazdálkodó családoknak, a fiataloknak, és különösen a demográfiai földprogramban résztvevő fiatal házaspároknak kívánta juttatni, a középpontba a családi gazdaságokat és azok szövetkezeteit állította. E stratégiát végül a polgári, nemzeti oldal választási programjává emelte, meghirdette. Nagy valószínűséggel állítható, hogy nem kis mértékben éppen ennek köszönhetően aratott elsöprő választási győzelmet, kapott a stratégia és program megvalósításához korábban soha nem látott társadalmi támogatást.

Az elsöprő országgyűlési választási győzelmet követően a második Orbán kormány a fent vázolt ?nép-párti? agrár- és vidékstratégiát, annak jövőképét, céljait és eszközeit kormányprogram rangjára emelte. A kormányzati ciklus félidején túl azonban úgy tűnik, hogy mégis egyre jobban eltér a meghirdetett és széleskörű társadalmi támogatást élvező Nemzeti Vidékstratégiájától, és éppen a nép által egyértelműen elvetet, meghaladni akart, szélsőséges neoliberális rendszerhez látszik ismét visszatérni, a gazdálkodó családok és helyi közösségek helyett globális és hazai nagytőkével, annak oligarcháival készül szövetséget kötni. Ennek a stratégiaváltásnak az egyik legfontosabb területen, a föld- és birtokpolitika területén észlelhető vészt jósló jelei a törvényalkotásban, de az állami földbérleti rendszerben, annak ?eredményeiben? egyaránt tetten érhetők.

Az Alaptörvény módosítása a családi gazdaságok és szövetkezeteik helyett a nagy tőkeerejű integrátorokat részesíti előnyben, amelyek így egy-egy régió profitcentrumává válva kiszívják az adott térség mező- és élelmiszergazdaságának teljes hasznát. A földforgalmi törvény a helyben, adott településen élő közösségnek, gazdálkodó családoknak és a fiataloknak a föld megszerzésében és megművelésében se előjogokat, se érdemi beleszólási lehetőséget nem biztosít. Fenntartja a nagybirtok dominanciáját, hiszen az a 15-20 évre előre megkötött földbérleti szerződéseket nem érinti. Sőt a nyilvánosság elől elzárt, méretbeli és egyéb korlátozó kikötések nélküli ?kényszerhasznosítás? bevezetésével továbbá az által, hogy a társaságoknak saját tagoktól és részvényesektől bérelhető földterületének nagyságát sem korlátozza, elősegíti a további birtokkoncentrációt, a nagybirtokrendszer további erősítését. Az agrárkamarai törvény e koncentrációnak fölülről létrehozott, centralizált, a szereplőket kényszerítő intézményi kereteit teremti meg.

Azt, hogy e törvényalkotási folyamat egy ? az eredeti és meghirdetett nép-párti vidékstratégia irányvonalával szöges ellentétben álló ? tudatos irányváltás átgondolt következménye, azt a már egy éve zajló állami földbérleti pályázatok első eredményei világosan jelzik. Arra utalnak, hogy az állam átgondolt stratégia mentén a területek jól meghatározott ? nem több mint 15-25 %-át ? sok apró egységben – jól láthatóan elsősorban kommunikációs és statisztikajavító céllal – kis érdekeltségeknek, családoknak, fiataloknak adja, miközben ? a jelek szerint előzetes háttér-megállapodások alapján – a föld 75-85 %-a egy szűk kör nagy érdekeltségeihez kerül.

Ez az út Dél-Amerikába visz, és saját hagyományainktól, de az európai agrár- és vidékmodelltől is teljességgel eltérő, riasztó jövőképet vetít előre. Nem erre az útra és jövőképre mondott igent a magyar társadalom elsöprő többsége a politikának. Innen vissza kell fordulnunk, ha a magyarság és a vidék megmaradása és fejlődése fontos számunkra. A ?nép-párti? vidékstratégia, föld- és birtokpolitika meghirdetett elvei, cél- és eszközrendszere – ha valaha, akkor ma egyre inkább ? időszerűek. Megvalósításuk ? a jelenlegi politikai elittel vagy másokkal, a tisztességes emberek és közösségeik igazi ?nép-párti? szövetségével, de ? egyre sürgetőbb és elkerülhetetlen feladat. Ehhez tényleges társadalmi párbeszéden alapuló eszmélésre, igazi ?rendszerváltó? erkölcsi megújulásra valamint hitre és bátorságra van szükség. A „lélektől lélekig” épített hálózatok, a „világ fölött őrködő Rendbe” kapaszkodó, tisztességes emberek és közösségeik szövetsége hozhatja csak el a rendszerváltó új világot.  Ennek ideje a világban és nálunk is hamarosan el kell, hogy jöjjön!

 


[1] Ángyán József (1952-) okleveles agrármérnök, mg-i kutató szakmérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, az MTA doktora, a gödöllői Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének habilitált egyetemi tanára (környezettudományok), országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági Bizottság tagja. Fő oktatási és kutatási területei: agroökológia, agrár-környezetgazdálkodás, fenntartható mezőgazdasági, földhasználati stratégiák és rendszerek, természetvédelem, vidékfejlesztés. Elérhetőségei: H-2103 Gödöllő, Páter K. u. 1., tel.: 36-28-522 009, fax: 36-28-415 383, e-mail: angyan.jozsef@kti.szie.hudrangyanj@gmail.com.

[2] A Kormány 1074/2012. (III.28.) számú határozata a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtásával összefüggő feladatokról, Magyar Közlöny, 2012. évi35. szám, 6731-6732. p.

[3] Fazekas Sándor (2012): Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020, Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 126 p. http://videkstrategia.kormany.hu/

[4] Ángyán József (2008): Rendszerváltó reménységektől a falurombolásig (In: Szőcs G. – Mészáros L. (szerk.): Elárvult szabadság, Harmadik évezred sorozat, Magyar Múzsa Könyvek, Kecskeméti Lapok, Kecskemét, 327 p.), 29-38. p.

[5] Somogyi Imre (1942): Kertmagyarország felé, Magyar Élet Kiadó, Budapest, 128 p.

[6] Andrásfalvy Bertalan (2004): Hagyomány és jövendő, Antológia Kiadó, Lakitelek, 255 p.

[7] Fazekas Sándor (2012): J/9320. sz. jelentés az agrárgazdaság 2011. évi helyzetéről, I-II. kötet, Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 237+103 p., http://www.parlament.hu/irom39/09230/09230.pdf

[8] Ángyán József ? Ónodi Gábor (2003): Mi történik itt a vidékkel? (Agrárblöffök, elhallgatások és ?lezsugázások?), A  Falu, 2003. Tél, XVIII. évf., 4. sz., 5-24. p.

[9] David C. Korten (1996): Tőkés társaságok világuralma, Kapu Kiadó, Budapest, 448 p.

[10]György Lajos (2000): Tud itt valaki megoldást? (In: Gadó György Pál (szerk.): A természet romlása, a romlás természete, Föld Napja Alapítvány, Budapest, 216 p.), 191-207. p.

[11] Szilágyi Péter Zoltán (2008): Külföldiek termőföldtulajdon szerzése Európában (nemzeti szabályozás ? kibővített elemzés), Országgyűlési Könyvtár, Képviselői Kutatószolgálat, Budapest, 46 p.

[12] Számosállat (?nagyállat-egység?): 500 kg. élősúlyú állat, amely fajtól és fajtától függően eltérő egyedszámot jelent.

[13] MLF (2012): Orbán nem vállalkozott a fejésre, de a büszke Csányiékat jól megdicsérte, hvg.hu, 2012. október 9.,
[14] MTI (2012): Orbán: ?vért izzadva? és lassabban haladunk, mint szeretnénk, Panon Tv – MTI, 2012. október 10.,    http://hvg.hu/itthon/20121010_Orban_pannon_tv_interju
[15] kkbk (2012): Ángyán Pécsen, Orbán Csányiban, kkbk-blog, 2012. október 29.,
     http://kkbk.blog.hu/2012/10/29/angyan_pecsen[16] Andrásfalvy Bertalan (2004): Hagyomány és jövendő, Antológia Kiadó, Lakitelek, 255 p.[17] Ángyán József ? Ónodi Gábor ? Tanka Endre (2004): A magyar vidék lehetséges jövőképe és fejlesztésének

    feladatai, A Falu, Budapest, 2004. Tavasz, XIX. évf. 1. sz. 11-18. p.[18] Nagy Bálint (2005): Sok bába közt elvész a falu, A Falu, Budapest, 2005. tavasz, XX. évf. 1. sz. 5 ? 8. p.

[19] Ángyán József (2005): Agrár-környezetgazdálkodás és vidékfejlesztés az Európai Unióban és Magyarországon (folyamatelemzés, helyzetértékelés és fejlesztési stratégiavázlat), A Falu, Budapest, 2005. nyár, XX. évf. 2. sz. 25-60. p.

[20] Tanka Endre (2007): Földtörvény. (A termőföldről szóló törvény módosításának normaszöveg tervezete), (In: Mészá ros József (szerk.): Van megoldás. Barankovics I. Kiadó, Budapest, 420 p.) 8 ? 66. p.

[21] Ángyán József (2007): Az agrár- és vidékfejlesztés európai trendje és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program,    Nemzeti Érdek, Budapest, I. évf. 3. sz., 26-55. p.[22] Andrásfalvy Bertalan (2008): A szabadság elárulása, (In: Szőcs Géza – Mészáros László (szerk.): Elárvult szabadság, A diktatúrát követő két évtized, hatvan magyar kiválóság szemével, Kecskeméti Lapok, Harmadik évezred sorozat, Kecskemét, 327 p.) 21-28. p.

[23] Ángyán József (2008): Rendszerváltó reménységektől a falurombolásig, (In: Szőcs Géza – Mészáros László (szerk.): Elárvult szabadság, A diktatúrát követő két évtized, hatvan magyar kiválóság szemével, Kecskeméti Lapok, Harmadik évezred sorozat, Kecskemét, 327 p.) 29-38. p.

[24] Nagy Bálint (2008): A magyar agrár ? és vidékfejlesztés konzervatív értékrendű fejlesztési stratégiájának koncepciója. (In: Varga Domokos György (szerk.): Magyar nemzetstratégia, 2008. karácsonya, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 775 p.) 361 ? 390. p.

[25] Tanka Endre (2008): Az értékalapú földpolitika intézményi érvényesítése, (In: Varga Domokos György (szerk.): Magyar nemzetstratégia, 2008. karácsony, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 775 p.) 393 ? 433. p.

[26] Andrásfalvy Bertalan (2009): Leltár az életünkhöz, megélhetésünkhöz, túlélésünkhöz szükséges szellemi és anyagi javakról, (In: Mészáros László ? Szőcs Géza (szerk.): Új államalapítás, Hatvan nemzeti elkötelezettségű értelmiségi gondolatai egy nemzeti leltárhoz és az új nemzetstratégiához, Kecskeméti Lapok, Harmadik évezred sorozat, Kecskemét, 450 p.) 37-46. p.

[27] Ángyán József (2009): A falurombolástól a vidék újraélesztéséig, (In: Mészáros László ? Szőcs Géza (szerk.):

    Új államalapítás, Hatvan nemzeti elkötelezettségű értelmiségi gondolatai egy nemzeti leltárhoz és az új    nemzetstratégiához, Kecskeméti Lapok, Harmadik évezred sorozat, Kecskemét, 450 p.) 47-60. p.[28] Tanka Endre(2009): Van-e esélye a földügy nemzetstratégiájának, A  Falu, Budapest, 2009. ősz, XXIV. évf. 3. sz. 5 ? 10. p.

[29] Tanka Endre(2009): A nemzeti megmaradás programja földügyben, A  Falu, Budapest, 2009. ősz, XXIV. évf. 3. sz. 5 ? 10. p.

[30] Ángyán József (2009): Az új, ?nép-párti? államalapítás agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési programvázlata, Polgári Szemle, Budapest, 5. évf. 6. sz. 32-53. p.

[31] Ángyán József (2009): Nemzeti agrár-környezetgazdálkodási programvázlat, (In: Medvigy Endre (szerk.): Magyar nemzetstratégia 2., 2009. karácsonya, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 616 p.)  437-455. p.

[32] Tanka Endre (2009): A nemzeti megmaradás programja földügyben, (In: Medvigy Endre (szerk.): Magyar nemzetstratégia 2., 2009. karácsonya, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 616 p.)  456-461. p.

[33] Nagy Bálint (2009): A magyar vidék- és agrárfejlesztés alapgondolatai, (In: Medvigy Endre (szerk.): Magyar nemzetstratégia 2., 2009. karácsonya, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 616 p.)  462-470. p.

[34] Somodi István (2009): A magyar föld és népessége megtartása, (In: Medvigy Endre (szerk.): Magyar nemzetstratégia 2., 2009. karácsonya, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 616 p.) 471-491. p.

[35] Ángyán József (2010): Merre tovább magyar agrár-környezet- és vidékpolitika? A Falu, Budapest, 2010. tavasz, XXV. évf. 1. sz. 5 ? 14. p.

[36]Font Sándor?Ángyán József?Bagi Béla(2010): Javaslat a FIDESZ-KDNP pártszövetség agrárkörnyezet-gazdálkodási és vidékfejlesztési kormányprogramjára, FIDESZ Gazda Tagozat, Budapest, Kézirat, 16 p.

[37] Fazekas Sándor (2012): J/9320. sz. jelentés az agrárgazdaság 2011. évi helyzetéről, I-II. kötet, Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 237+103 p.

[38] Martins, C. ? Tosstorff, G. (2011): Large farms in Europe, EUROSTAT, Statistics in Focus, 18/2011., Agriculture and fisheries, Luxembourg, 8 p.

[39]Egyes hazai közvélemény-formáló ?szakértők? (Raskó György (2012): Ángyán skanzent akar csinálni a mezőgazdaságból, ATV, 2012. 02. 28. 11:59,   http://atv.hu/belfold/20120227_rasko_gyorgy ) ezt az európai    gazdaságszerkezetet ? amikor hazai megvalósításáról beszélünk ? előszeretettel minősítik versenyképtelen    ?skanzennek?. Ha ez valóban így lenne, akkor Európában már valószínűleg régen meg is szűnt volna a    mezőgazdaság, ám ez szemmel láthatóan nem így van. Oly annyira nem, hogy pl. a kisparaszti gazdálkodást soha fel    nem adó, ma is a fenti méretekkel jellemezhető és ugyanahhoz az Európai Közösséghez tartozó, velünk együtt    csatlakozott Lengyelország állattenyésztése még saját hazai piacairól is kiszorította azt a magyar állattenyésztést,    amely mára jószerivel a Csányi-féle ?zenélő, légkondicionált?, gigaméretű tehenészethez hasonló, nagy, szakosított,    iparszerű állattartó telepekre szorult vissza. És akkor Franciaország, Németország vagy éppen Dánia fenti méretekkel    jellemezhető ?versenyképtelen skanzen-mezőgazdaságáról?, vagy falvainak, vidékének állapotáról már ne is    beszéljünk. Erre azért a nagybirtokos ?skanzenezőknek? egyszer végre értelmes és hihető magyarázatot kellene    adniuk.

[40] György Lajos (2000): Tud itt valaki megoldást? (In: Gadó György Pál (szerk.): A természet romlása, a romlás természete, Föld Napja Alapítvány, Budapest, 216 p.), 191-207. p.

[41] Wendell, Berry (1995): Conserving Communities, Resurgence, No. 170, 1995 May-Jun, p. 6-11.

[42] Norberg-Hodge, Helena (1997): Helyi közösségek és a gazdasági hatalom, Magyar Szemle, VI. 9-10. sz., 1997 November, 59 p.

[43] Schumacher, E.F. (1974): Small is beautiful, Abacus, London, 176 p.

[44] Kindler József (1997): A harmadik út gazdaságfilozófiája ma, KOVÁSZ, Budapest, 1. szám.

[45] Nagy Bálint (2008): A magyar agrár- és vidékfejlesztés konzervatív értékrendű fejlesztési stratégiájának koncepciója (In: Varga D. Gy. (szerk.): Magyar nemzetstratégia, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 775 p.), 360-391. p.

[46] Tanka Endre (2008): Az értékalapú földpolitika intézményi érvényesítése (In: Varga D. Gy. (szerk.): Magyar nemzetstratégia, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 775 p.), 393-433. p.

[47] Tanka Endre (2008): Történelmi vázlat a magyar föld elsajátításáról, A falu, Budapest, 2008. tél, XXIII. évf. 4. sz. 33-45. p.

[48]             CSA: Community Supported Agriculture (a helyi közösség által támogatott mezőgazdaság): Amerikában, Japánban és Nyugat-Európában egyre jobban terjedő, részben a globalizáció helyi közösségeket és gazdaságot romboló hatásaira válaszoló, a fogyasztó számára a gazdálkodásba betekintést és részvételi lehetőséget, a gazda számára pedig biztos piacot, finanszírozást és jövedelmet biztosító ? egyúttal a lánckereskedelem termelői árleszorító és fogyasztói árfelhajtó hatásait mérséklő ? közös helyi érdekeltségi rendszer.

[49]             Az élelmiszer-önrendelkezés ?jog arra, hogy emberek, közösségek, régiók, államok vagy azok uniója maguk határozzák meg mezőgazdasági és élelmiszerpolitikájukat úgy, hogy közben ne árasszák el dömpingárukkal más nemzetek piacát?. A mozgalmat 1993-ban a Via Campesina indította. Egyik alapítója az Európai Parasztszövetség (Confédération Paysanne Européenne: CPE), melynek célja a Közös Agrárpolitika (KAP) átalakításával a tagállami élelmiszer-önrendelkezés elérése, továbbá a WTO hatáskörének korlátozása az alapvető mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek, mint nemzetbiztonsági cikkek forgalmazásának szabályozásában. A mozgalom tevékenységének súlypontjait a helyi lakosság minőségi élelmiszerrel való ellátására, az élelmiszer megtermelői munkájának megbecsülésére, a helyi élelmezési rendszerek támogatására, a helyi közösségek önrendelkezési jogának erősítésére, a helyi tudás és készségek fejlesztésére, továbbá a természettel való együttműködésre helyezi. Fő cselekvési területei az élelemhez való jog és a termelő eszközökhöz való hozzáférés biztosítása, továbbá az agrár-környezetgazdálkodás valamint a helyi kereskedelem és a helyi piacok támogatása.

[50]             Magyarországnak reális esélye van arra, hogy ezen EU-program révén, a piacon időlegesen vagy tartósan értékesíthetetlen többleteit, intervenciós készleteit évente mintegy 100-150 ezer t gabona-egyenértékkel csökkentse úgy, hogy ezzel egyúttal évente mintegy 3-4 milliárd Ft értékű élelmiszert oszt szét a rászorulók között. Ráadásul a program teljes költségét ? beleértve az alapanyagok feldolgozásának, a termékek szállításának és szétosztásának költségeit is ? az EU e célra rendelkezésre álló költségvetési keretei biztosítják. A program kedvező, piacszabályozó, felesleg-levezető valamint szociális hatásain túl egyúttal többletmunkahelyeket is teremt, foglalkoztatást biztosít az abban érintett területeken. Sajnálatos, hogy Magyarország ? szemben a többi újonnan csatlakozott országgal ? ezzel a lehetőséggel eddig csak korlátozott mértékben ? és elsősorban a parlamenti választások körüli időszakban! ? élt.

[51] Riegler, Josef ? Moser, Anton (1996): Ökosoziale Marktwirtschaft, Leopold Stocker Verlag, Graz-Stuttgart, 155 p.

[52] Freiwald-Hofbauer, Theres ? Scheiber, Ernst (2001): Ökosoziale Marktwirtschaft, Ökosoziales Forum Österreich, Wien, 80 p.

[53] Radermacher, Franz Josef (2002): Balance oder Zerstörung (Ökosoziale Marktwirtschaft als Schlüssel zu einer weltweiten nachhaltingen Entwicklung), Ökosoziales Forum Europa, Wien, 312 p.

[54] Bogár László (2008): Válságok örvényeiben (In: Szőcs G. – Mészáros L. (szerk.): Elárvult szabadság, Harmadik évezred sorozat, Magyar Múzsa Könyvek, Kecskeméti Lapok, Kecskemét, 327 p.), 53-60. p.

[55] Bogár László (2008): A nemzetstratégia társadalomgazdasági alapjai (In: Varga D. Gy. (szerk.): Magyar nemzetstratégia, Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 775 p.), 231-260. p.

[56] Lippai Roland (2009): Új alku híján megsemmisülhet Magyarország, az önvédelem minden eszköze megengedett, interjú Bogár Lászlóval, MNO, 2009. 02. 24., http://www.mno.hu/portal/618021

[57]Font Sándor ? Ángyán József ? Bagi Béla (2010): Javaslat a FIDESZ-KDNP pártszövetség agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési kormányprogramjára, FIDESZ Gazda Tagozat, Budapest, Kézirat, 16 p.

[58]Fazekas Sándor (2012): Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020, Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 126 p.

[59] Tanka Endre (2013): Földjogi rendezés a magyar földpiac szabad tőkeáramlást szolgáló, korlátlan megnyitása előtt (Nemzeti önvédelmi esélyünk feladása), Kézirat, Éghajlat Kiadó, Budapest, 31 p.

[60] Gönczi Krisztina (2012): 2014-ig még szabad a vásár (Kiskapuk a készülő földtörvényben), Haszon AGRÁR,

    Budapest, 2012/11. sz., 12?17. p.

[61]Mindezek részletes kifejtésére jelen keretek között természetesen nincs módom. Ajánlom éppen ezért minden

    érdeklődő szíves figyelmébe az Országgyűlés honlapján a módosító indítványokat, amelyek az alábbi linken

érhetők el: http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=7979

[62] Ezt a koncepciót és az arról történt előzetes megállapodást látszik igazolni az a körülmény is, hogy amikor december

    17-én az Alaptörvény módosításával kapcsolatos végszavazást megelőző frakcióülésen – Orbán Viktor jelenlétében ?

több hozzászóló is kísérletet tett arra, hogy e helyett a „szövetkezés” és a „családi gazdálkodás”, mint alappillérek

kerüljenek be az Alaptörvénybe, akkor ezt a Miniszterelnök Úr igen ingerülten utasította vissza. Azt a benyomást

keltette, hogy e tekintetben alig lehet mozgástere, fogja lehet a potenciális nagytőkés integrátoroknak. Ez persze

önmagában döbbenetes és elfogadhatatlan helyzet. (Ezen ingerült visszautasítás közben maga is említést tett a

„koncessziós integrátori lehetőségről”.)

[63] Aki a fentiekről tájékozódni akar, azok számára az Országgyűlés honlapja mellett ajánlom pl. az alábbi linkeket:

    http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=7930

[65] 2012. évi CXXVI. törvény a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról,

    Magyar Közlöny, Budapest, 2012. évi 99. szám, 14269-14289. p.

[66] Ángyán József (2012): Jelentések a földről III.: 1. Fejér ? 2. Borsod-Abaúj-Zemplén ? 3. Baranya megye

    (Esettanulmányok az állami földbérleti pályázati rendszer értékeléséhez) (2012. 07. 15.), 64 p.,, ?Kié legyen a föld??

honlap: ?Ángyán jelentések?, http://www.kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek-k82.html

[67] Ángyán József (2012): Jelentések a földről III.: 1. Fejér ? 2. Borsod-Abaúj-Zemplén ? 3. Baranya megye (Esettanulmányok az állami földbérleti pályázati rendszer értékeléséhez) (2012. 07. 15.), 64 p.,, ?Kié legyen a föld?? honlap: ?Ángyán jelentések?, http://www.kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek-k82.html